Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-07-15 / 28. szám
216. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. Az őrségi egyházmegye közgyűlése. Az immár három év óta dúló háború lassan elsorvaszt minden alkotó erőt, ellankaszt minden építő munkát és törekvést. Szemmelláthatólag bizonyítja ezt az állítást egyházmegyei közgyűléseink tárgysorozata. Az elintézésre váró ügyek száma harmadára zsugorodik össze, nagyobb hullámokat egy sem ver, nagyobb alkotás, egy-egy gyülekezet életébe mélyebben belevágó esemény nincs sehol. Egyházmegyénk közgyűlése junius 26-án, Körmenden tartatott meg; előző napon pedig a számvevőszék és a tanügyi bizottság ülésezett. Fülöp József helybeli lelkész buzgó, alkalmi imája után megnyílt a gyűlés Szűcs László esperes és Chernél Antal gondnok elnöklete alatt. A lelkészek teljes számban megjelentek, a világiak közül egy maradt távol. Az esperesi jelentés megemlékezett a magas trónon beállott változásokról egyházmegyénk életére behatással levő háborús dolgokról; kiemelkedőbb részei voltak, amelyek megnyugvással töltöttek el bennünket: az adakozásokban megnyilvánuló buzgóság, a rend és békesség egyházaink életében, két új leányegyháznak az ispánkinak és szattainak megalakulása és iskoláinak megnyílása. A jelentés kapcsán a gyűlés üdvözölni határozta a szombathelyi protestáns egyházban lelkészkedő és így velünk közvetlen érintkezésben levő új ev. püspököt: Kapi Bélát. Meleg, szívből jövő ünneplésben részesítettük Fülöp József kartársunkat 25 évi lelkészi működése alkalmából. Határozattá vált azon indítvány, hogy püspök úr kéressék fel a szombathelyi hitoktatói állásnak mielőbbi betöltésére, mert csak akkor, ha már ott egy lelkes, a szervezés aprólékos munkáit végző őrállónk lesz, gondolhatunk arra, hogy a régi, ránk nézve hátrányos és fejlődésünket meggátoló szerződés helyett új alapra helyezzük egyházunk jövőjét, vagy új, a fejlődést biztosító szerződés, vagy pedig végső szükség esetén a teljes különválás alapjára. Visszás érzéseket keltett bennünk a Batthyány uradalom azon eljárása, hogy a kerkáskápolnai iskola részére évtizedeken át adott hozzájárulást beszüntette és így az uradalom a cselédség gyermekei révén az iskolát ingyen használja. Az intézkedések ez ellen megtétettek. Négy tanítónőnk: az ispánki, őriszentpéteri, magyarszombatfai és csonkahegyháti, letették a hivatalos esküt. Ugyancsak esküt tett az újonnan választott egyházmegyei jegyző is: Balázs József alsólendvai kir. járásbíró, kiben lelkes, derék világi embert nyert egyházi közigazgatásunk. A pankaszi iskola újjáépítésére kivetendő 9000 K-ás pótadó és Csődé fiókegyháznak iskolailag Pankaszhoz való csatlakozása jóváhagyatott. A tanügyi bizottság jelentése szerint a tanítás minden iskolánkban folyamatban volt, egyes háborús viszonyok okozta nehézségek leszámításával — két iskolát kivéve — mindenütt megfelelő eredménnyel. Tanügyi bizottsági elnökké Hodossy Lajos, körlelkésszé Szőnyi Sándor megválasztatott. A felsőszabolcsi egyházmegyének a konventi lelkész! előadói állásra vonatkozó indítványa pártolással és azon hozzáadással terjesztetik fel a kerületre, hogy az előadói állás jog- és hatásköre intézményesen szabassék meg és ne kerüljön összeütközésbe az esperesek és lelkészek eddigi jogkörével, vagyis autonómiánkon ez az állás újabb csorbát ne üssön. A számvevőszék jelentése az egyházak háztartásáról megnyugtató képet nyújt, a jó anyagi viszonyok között levő egyházak felszólíttattak hivatalnokaiknak drágasági pótlék adására. TÁRCA. Alting Jakab egy levele. Alting groningeni theol. professzornak (1643—79.) Opera omnia-ja (Amsterdam, 1687) 5. kötetében a 388—9. lapon jön elő egy 1674 november 6-án kelt levele, N. N.-hez intézve, mely nézetem szerint valamelyik puritanus magyar lelkészhez szólt, amint azt a következőkben igyekszem is bizonyítani. A levél témája a csecsemők magán helyen való keresztelése, tehát olyan kérdés, mely a magyar puritanusokat, egyebek között, szintén foglalkoztatta s mely ügyben egy lelkész az ő tanácsát kérte ugyanazon év október 22. körül írt levelében. Bár igen el van foglalva — úgymond Alting — mégis vállalkozik a feleletre. Csodálkozik azon, hogy erről kérdezősködik nála, hisz úgy hallotta néhány hónapja, hogy elcsitultak már azok a viszálykodások. Kétségtelen, hogy Hollandiában jobb a helyzet e kérdést illetőleg, mert itt általános elvként van kimondva, miszerint a nyilvános istenitiszteletre tartozó dolgokat nem szabad magánúton végezni. Itt sem magán összejöveteleket nem tűrnek meg, sem az úrvacsorát nem engedik betegeknek azok szobáiban kiszolgáltatni, époly kevéssé magán háznál a keresztséget, valamint ugyanott a házasság megáldását végezni. Ezután részletesen fejtegetvén véleményét, arra az eredményre jut, hogy „mivel a ti városotokban nyilvános összejövetelt tartani a „consistorium“ és a „senatus“ beleegyezésétől függ“, meg kell szabni több napot egy hétben, vagy sok dolog esetén, rendkívüli napokat is, amely alkalommal a keresztség a róla tartott rövid beszéd után kiszoigáitassék. Alting tehát lényegében a keresztségnek magán háznál való kiszolgáltatása ellen nyilatkozott. A levél maga elég érdekes és azok a körülmények, miket felemlít, az úrvacsora, a keresztség és a házasságkötés kérdésében minden esetre kizárólag magyar ref. egyházi szokásokra utalnak. Ami azt a kérdést illeti, hogy vájjon csakugyan magyarhoz szólt-e a levél
