Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-10 / 23. szám
180. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. ötszázalékos iskolaadót vetettek ki a bagotaiakra. A bagotaiak tiltakoztak, fellebbeztek, az ügy megjárta a főszolgabírót, a közigazgatási bizottságot, a kultuszminisztert és végül a közigazgatási bíróságot, közben a bagotai lelkész egy goromba beadványáért fegyelmit is kapott, de mind ez nem használt, a bagotaiak minden fórumon elvesztették a pert. Most a konventhez fordultak és a konvent Mecner konventi tag és Németh István püspök fölszólalása után elfogadta Boér Elek dr. javaslatát, amely a kultuszminisztertől e sérelmes és törvényellenes határozatok megsemmisítését kéri. Ezután alapítványi ügyeket intéztek el. Az alapítványi ügyek letárgyalása után ugyancsak Boér Elek dr. előterjesztésére kimondotta a konvent, hogy a lel - készi családi pótlékoknak állami támogatását s az állami alkalmazottakéval azonos mértékben leendő megoldását, valamint a lelkészek részére háborús segítség nyújtását szükségesnek tartja és e kérdésnek ilyen megoldása iránt illetékes helyen előterjesztést tett. Elhatározta továbbá a konvent, hogy a parókia és a hitoktató lelkészek jogviszonyának rendezését a zsinat elé terjeszti. A tanácskozást ezután félbeszakították. Harmadik napon Péter Károly a közigazgatási bizottság előterjesztéseit referálta. Utánna Baltazár Dezső püspök ajánlotta a konventnek egy tanügyi időszaki tanács megalakítását, mert a kultuszminisztérium a tanügyi kérdésekben megkérdezi az egyes egyházkerületeket s ha a beérkezett válaszok nem egyöntetűek, akkor rendesen félreteszi az ilyen ügyeket. Az alakítandó tanács feladata lenne a különböző véleményeket összeegyeztetni és felterjeszteni a minisztériumhoz. E javaslat elfogadása után Benedek Zsolt dr. a misszióügyi bizottság jelentését referálta és szomorúan konstatálja, hogy a segélyekre mindössze 53.000 korona áll rendelkezésükre, ami nagyon kevés a sok szórványban élő kálvinista gondozására. Boér Elek dr. az erdélyi egyházkerületet ajánlja a konvent figyelmébe, ahol a misszióügy a legfontosabb és a pap fontos nemzeti hivatást végez, mikor 400.000 oláh közé bepréselt 33.000 káivinista magyart akar megmenteni a magyarság részére. Nagy Károly nem Erdély, hanem az egyetemes egyház nevében beszélt, rámutatván arra, hogy a kormány a missziói segélyt betudja a kongruába és ezért arra kéri a konvent elnökségét, hogy hasson oda a kormánynál, hogy ezt a segélyt kivegyék a lelkészi javadalmakból és teljes egészében eredeti rendeltetésükre fordítsák. Jancsó Lajos hasonló természetű felszólalása után Degenfeld gróf megjegyzi, hogy nemcsak az erdélyi, hanem miden egyházkerületben kevés a segély, majd zárszó jogán az előadó Benedek Zsolt szólalt felt és kijelenti, hogy tiz év óta minden kormánynál megpróbálták a missziói segély elintézését, de hasztalan, most sem bízik abban, hogy a kérelmezésnek sikere legyen, inkább azt a módot ajánlja a konvent figyelmébe, hogy vegyék ki a missziói segélyt a lelkészi javadalmakból és a lelkészeket az egyetemes adóalap terhére kártalanítsák. A jelentést ezután tudomásul vették. A konvent még tudomásul vette, hogy a Genfben felállítandó reformáció emlékszobra majdnem teljesen elkészült, a háború miatt minden ünnepség nélkül fogják átadni gondozásra Genf város tanácsának és a genfi szoborbizottság átiratából örömmel értesültek, hogy az emlékmű magyar vonatkozású részei, mint a Bocskay-szobor és az 1606. évi bécsi békét ábrázoló dombormű kitünően sikerültek. Baltazár püspök imájával a háromnapos ülés véget ért. Carolus de Maets halála után is is — úgylátszik — övé az első szó az utód meghívása tárgyában. Apáczai ekkor még nem tért vissza Utrechtbe, a városi tanács Rutherford Sámuelt, a neves skót puritán lelkészt hívja meg. Kezdetben még semmi szó Voetius szerepéről ebben, mi érthető is, elvégre a külső látszatot fenn kell tartani. De később kibújik a szeg a zsákból. Kiderül, hogy a tanács nevében Voetius levelezett Rutherforddal. Az ügy sokáig húzódott és mig a tanács 1652 február 1-re szabja meg a válasz beérkezésének idejét, az csak májusban érkezett meg tagadó válasszal.1 1 Erre a tanács ahelyett, hogy a betöltés iránt tovább intézkednék, a tanári szék ügyét csak 1652 december 18-án veszi ismét tárgyalás alá, meghíván arra két utrechti lelkészt, De Bruyn Valtert és Essenius Andrást, kik a tanszéket együttesen látnák el, de csak egy szavazata lenne a kettőnek a szenátusban. Mind a kettő Voetius hű tanítványa és irányának vakbuzgó követője.1 Mi az oka azonban e késlekedésnek ? Hiszen a városatyák Carolus de Maets halála után rögtön másnap, 1651 április 21-én kezdtek tanácskozni a tanári szék betöltéséről és bár megegyezésre csak május 5-én jutottak, azután is erősen türelmetlenkedtek amiatt, hogy a tanszék oly sokáig üresen áll. Vájjon minek utánna Rutherford azt visszautasította, sokáig kellett várni De Bruyn és Essenius elhatározására? Korántsem, a két utrechti lelkész ott volt helyben, válaszukat rögtön megkaphatták, aminthogy meg is kapták a meghívásuk után azonnal. Azonkívül a tanév is rég elkezdődött és tanárt csak hónapokkal később állítanak, amikor a tanítás már teljes erővel folyt. E nehézségek elhárítására Le Loncq2 pénzügyi nehézségeket 1 L. Wijune—Miedema: I. m. 74. o. 1 Dr. G. I. Le Loncq C. íz.: Historische schets der Utrechtsche Hoogeschool. Utrecht. 1886. p. 67. skk. 2 Le Loucq: I. h.
