Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-10 / 23. szám

178. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. Uj énekeskönyvünk és a zsinat. A folyó évi október hóban ülésezni kezdő zsinatunk­nak egyik nagyfontosságú tárgya lesz az új énekes­könyvünk ügyében leendő végleges határozás, melynek anyagára vonatkozólag az előmunkálatok immár közel 36 évvel ezelőtt megkezdődtek. Tekintve a hosszú előmunkálati időt, melynek fo­lyama alatt már két zsinat is ülésezett, azt kellene, illetve lehetne gondolni, hogy teljesen megérett és emberi mérték szerint lehető tökéletes és minden kívá­nalmat, a kényesebb ízlést is kielégítő anyag kerül az elhatározás asztalára s e helyett azt tapasztaljuk, hogy a legújabb próbaénekeskönyvre elhangzott bírálatok legnagyobb része — kütönösen a zsoltárokra vonat­kozólag — kedvezőtlen ítéletet tartalmaz. Az kétségtelen is, hogy különösen a zsoltárok esz közölt átalakításával szemben magasabb mértéket nem igen lehet alkalmazni. Még mostani alakjukban is egyébnek, mint kegyeletes emlékek raktárának, ezt a részt nem lehet tekinteni. A legújabb próbaénekeskönyv anyagának összeállí­tási munkájában a legutóbbi időben résztvettem. Ma­gam is, a bizottság más tagjai is kifogásokat tettünk egyes zsoltárok kifejezései ellen, ámde a legutóbbi zsinat oly szorosan határolt keretet adott, illetve enge­dett, hogy a bizottság elnöke erre való hivatkozással elfogadhatatlannak nyilvánított bármilyen módosítást is. Mikor a múlt év márciusában a próbaénekeskönyv anyaga elkészült, mint a bizottság volt tagja, röviden tájékoztattam lapunk olvasóit az eredményről. Általá­nosságban csak annyit jegyeztem meg, hogy az új, szebb szöveg iránt érdeklődők is találhatnak benn anyagot a maguk számára, de a maradiság hívei is meg lehetnek nyugodva az eredménnyel. TÁRCA. Apáczai Cseri János Utrechtbe történt meghívásáról, Apáczai Cseri János külföldi tanulását illető adatok­ban, úgyszintén az ott nyert hatásokat illető értékelé­sekben még mindig sok a homályos pont. Nem is lehet csodálkozni ezen, mert kellő kézikönyvek és ki­adványok hiányában igen nehéz a holland főiskolák­ról tiszta képet alkotni. Ezek közé tartozik az is, mely a Bethlen Miklós-féle feljegyzés alapján Apáczainak az utrechti egyetemre szóló meghívását illeti. E körül­mény kapcsán megjegyzendő, hogy az idevonatkozó feljegyzés csupán Hollandiáról, mig Bőd Péter kifeje­zetten az utrechti egyetemről beszél. Már most a kü­lönböző irók különböző álláspontot foglaltak el, mig az egyik fél egyszerűen utánna irta ezt, a másik fél tagadta — minden alap nélkül. A tényállás pedig egyszerűen ez. Az egyedül illeté-Csak az a kérdés, hogy a maradiság-e az egyház érdeke, vagy a haladás? A választ könnyű megadni, hogy igenis a tökéletesedés a cél! Minden kor a maga számára épít. Ma már a Szenczi Molnár Albert köl­tészetén jóval túl járunk. Amivel nincs az mondva, hogy szépet, jót ő is ne alkotott volna. Vannak bizony zsoltáraink, amiket kevés simítással ma is szívesen használunk. De a nagy többség vagy kihagyandó lett volna, vagy az újabb, szép átdolgozások szerint fel­veendő. E tekintetben a megjelent átdolgozások és különösen boldogult Fejes István püspöknek zsoltár­­gyűjteménye dús választékot nyújtott volna. De hát a legutóbbi zsinat másként határozott. Mig egyfelől valamennyi zsoltár meghagyását rendelte el, másfelől csakis lényegtelen változtatások eszközlését engedte meg. Pedig hát Szenczi Molnár Albert zsoltár­­átirása még nem a Biblia, melyhez csak oldott saruval lehet közelíteni. Hiszen ha az ósdiság megtartása hozzátartoznék a kegyelethez és a valláshoz, akkor Károlyi bibliafordításához sem volna szabad hozzá­nyúlni, hanem örök időkig az eredeti alakjában, ki­fejezéseiben kellene meghagyni. A zsoltároknál a kegyelet dolga csak annyiban jö­het figyelembe, hogy ám maradjon meg mind a 150, de élvezhető, építő hatású, új átdolgozásban, kivéve a kiveendőket és nem módosítandó részleteket. Népünk ugyanis szeret olvasni és az énekeskönyv is kedves előtte, de ha már megújított gyűjteményt kap, legyen az olyan, hogy tartalmilag is, alakilag is keresztyén hitét erősítse, értelmét fejlessze, ízlését nemesítse. A dicséretekre, melyek már újabb és legújabb kor termékei, kevés mondanivalónk lehet. A kényesebb igényeknek is megfelelnek egy-két darab kivételével. Ez a rész azonban még pótlandó lenne egyes alkalmi kés, utrechti városi tanács (Vroedschap) határozataiban egyetlen szó sincs Apáczairól. Hivatalos meghívást te­hát nem kapott semmiesetre. Ennélfogva most már csak az lehet kérdésben, vájjon volt-e szó meghivásáról és hogy vannak-e erre vonatkozólag bizonyítékaink. Minek­­előtte tovább mennénk, konstatálnom kell, hogy Hat­vani Istvánról, ki maga irta, hogy 1748-ban Leiden­­ben egy tanári állást ajánltak fel neki, az egyetemi gondnokok jegyzőkönyvében, hová pedig az ügy hiva­talosan tartozott volna, szintén egy sor írás sem em­lékezik meg, amint nem régen erről személyesen meg­győződhettem. És mégis, ki merné kétségbevonni, hogy lehetett erről szó, hogy tehát Hatvani nem állított valót­lant. Ugyanis az volt a szokás Leidenben is és másutt is, hogy a visszautasítást elkerüljék, előbb mindig ma­gán utón érdeklődtek annál, kinek meghívására gon­doltak. Ugyanígy áll a dolog Apáczaival is. Nincs ugyan hivatalosan szó róla, de igen sok körülmény bizonyítja, hogy volt szó az utrechti egyetemre történendő mge-

Next

/
Oldalképek
Tartalom