Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-03 / 22. szám
174. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. Irálya eleven, sokszor szellemesen ötletes, néhol szárnyaló; látszik, hogy szivéből beszél. Különösen azok a részletek sikerültek, ahol szines nyelven egyegy helyzetet, vagy kort akar megeleveníteni, vagy jellemezni. Művének szerintem a legsikerültebb része az I. rész: Pál apostol világa. Igaz, hogy itt kitűnő mesterek nyomdokain jár, de a lényegesek kiválogatása, a kevésbbé lényegesek elhagyása mégis csak az ő sajátja. Hibái nagyrészt ifjúságából folynak. Vannak dolgok, amikre csak a tapasztalat tanítja meg az embereket. Mi fiatalok ezt nehezen akarjuk megérteni, mi szinte mindent biztosan tudni akarunk, pedig, ahogy Browning mondja, „az ifjúság csak a felét tudja“. Az ifjú hamar lesz elfogult a tudományban is, kizárólagosságra tartva igényt ott, ahol legjobb volna bevallani ignoramus és talán ignorabimus. Ha ezt igazolni akarnám, új könyvet kellene Írnom, mert csak abban lehetne mindamaz állításokat megvitatni, melyekkel Vásárhelyi könyvében majd minden lapon találkozunk s melyekről nekünk homlokegyenest más a meggyőződésünk. A vallástörténeti módszernek szerintem az az alaptévedése, hogy a pogányságra nézve központi jelentőségű gondolatoknak tüntet fel olyan igazságokat, melyek ugyan a keresztyénségben azok, de a pogá ny vallásokban nem azok s viszont bizonyos, nagy tényeket összezsugorít, vagy figyelmen kivül hagy. Ezt Vásárhelyi akkor látta volna meg, ha nem korlátozta volna magát a feldolgozók áttanulmányozására, hanem maga állt volna neki ama kor világának az eredeti okmányok s egyéb leletek, adatok alapján való átkutatásának. Most még Schürer, Staerk, Deissmann stb. is közrejátszott meggyőződései kialakulásánál. Akkor megértette volna, hogy mi a különbség a Krisztus feltámadásában való hit és a hasonnemü pogány hiedelmek között: az, hogy Krisztus történeti személy volt, aki valóban feltámadott. Én nem tudom máskülönben megérteni, hogy miért Ur ma is Jézus. Szerintem csak egy felelet lehetséges : mert akkor is Ur volt. „Ahol füst van, ott tűznek kellett lennie.“ Én vallom, mert eddig minden újabb tanulásom oda vezetett, hogy az úgynevezett orthodoxiának van igaza Jézusra nézve s ebből következik, hogy Pálra nézve is. Ami Vásárhelyitől való eltérésünk lényegét illeti, legjobban megvilágítja a 142. lapon található kijelentés: „sem Pál nem érthető meg Jézus Krisztus nélkül, sem Krisztus nem képzelhető el Pál apostol nélkül“, ezt én így mondanám: „Pál nem képzelhető el Krisztus nélkül, de Krisztus elképzelhető Pál nélkül.“ Értem ez alatt azt, hogy a keresztyénség nem Pál teremtménye ; én el tudok képzelni jánosi, péteri stb. keresytyénséget, de Jézus nélkülit nem. A misszionáriusok rég tudják ezt, ők nem Pál leveleit adják először a pogányok kezébe, hanem az evangéliumokat. Az írói képesség néha túlságba viszi szerzőt. A szellemes embereknek gyakran ez a büntetésük. Hogy úgy mondjam, a stylus kedvéért mondanak nagyokat. Pl. ki merné azt aláirni, akinek a történet iránt érzéke van, hogy „Kálvin János korának legdogmatikusabb szelleme“ volt? (106. 1.) Vagy nem fiatalos elszólás-e, mikor azt mondja Weiss Bernáttal kapcsolatban : „nem élethü az orthodoxusok rajzolta egyetlen alak sem, kezdve magán Jézus Krisztuson“ (4. 1.). Én ismerek egy orthodoxus embert, sőt többeket is, aki a verbális inspiratio hive és mégis, mondhatom, hű képet tud rajzolni Jézusról, amit bizonyít az a tény, hogy százakat és ezreket vezetett már az egész világon, különösen müveiteket Krisztushoz. Bizonyos dolgokat nem semmisíteni törekszik egyrészről még a vallásnak elvitathatatlan paedagógiai értékét is és fennhéjázással vonja kétségbe más részről a morálnak absolut értékét, más eredményre is vezethet, más eredményre kell vezetnie, mint erre az indokolatlan és áldatlan feszültségre. Ha a morál keresi az önmaga felől való tisztább látást és lelkiismeretesen kutat megvalósulásának alapjai után, a vallással szemben bizonyára más magatartást követ, mint különben. Legalább is semlegességet tanúsít irányában egyelőre, hogy azután szövetséget kössön vele. Mert a semlegesség alatt meg fogja látni, hogy a vallás megbecsülhetetlenül értékes elemeket visz be az erkölcsi életbe. A vallás viszont, ha ahelyett, hogy elbizakodva kritizál, önmaga felé fordul s első sorban önmagát kritizálja, ha élet akar lenni, ami tulajdonképeni hivatása, ha arra törekszik, hogy a szellemi személyiséget, Istent, realizálja az emberi életben és teremtse meg egyesben és társadalomban Isten országát: akkor be fogja látni, hogy az erkölcsben legerősebb szövetségest találhat, be fogja látni, hogy a morál nélkül semmit se tehet s hogy közöttük nem ellentét, de rokonság van s ha ő sokat adhat a morálnak, a morál is visszaadhatja azt nem kisebb értékű adományokkal. Akinek életében eljő ez az idő, az öntudatos és hatalmas lendülettel tör a szellemi élet realizálása felé, mert összes energiái egy irányba néznek, akaratának összes áramai egy Irányba vezetnek és nem keresztezik, nem semmisítik meg egymást. S mikor a társadalomban is kibékülnek vallás és erkölcs, akkor megtisztul az erkölcsi élet, közeledik a társadalmi solidaritas, az egyenlőség, a testvériség és a szabadság kora, vagy más szóval Isten országa ; akkor más lesz az erkölcs, de más lesz a vallás is, tisztább, nemesebb, szellemibb, magasabbra törő, igazán emberi és igazán isteni. 1 Bergson: Les données immediates de la conscience. Paris 1901. 131. I. (Vége.) Vass Vince.
