Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-14 / 2. szám

Huszonnyolcadik évfolyam. 2. szám. Pápa, 1916 január 14. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő címére küldendők, <=> Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. U t i t á r s a k. 1 Kor 13i3: „Megmarad a hit, remény és szeretet, e három.“ Már bent járunk az új esztendőben. Régebbi éveinkhez újat füzünk. Semmi lényeges válto­zás; minden a régi: megmarad a hit, remény és szeretet, e három. Maradjanak is meg! Legyenek kisérő uti­­társaink az új évben. Szükségünk van rájuk, mert súlyos teherként hozzuk át magunkkal az elavult évből a hitetlenséget, az aggodalmat, a gyűlöletet, e hármat. Mindegyik sötét éjszaka; gyászruhában jár; minden szavuk siri lakók kiáltása; érintésük hideglelés. Beszédjük rom­boló orkán, mely tönkre akarja tenni azt a ke­veset is, ami a múltból számunkra megmaradt. Romokat mutogatnak, melyekre Dávid baljós­latú igéit vésik: „Kicsoda láttat velünk jót?“ (Zsolt 47.) Bizonyára nem a kétkedő aggoda­lom, sem a hitetlenség, avagy a gyűlölet, mely szüntelen öltögeti pokoli tüznyelveit. Ha ezek szavára hallgatunk, láthatunk vértengert, rajta úszó s már-már elmerült népeket, láthatunk füstölgő helységeket, gyászban járókat, felfor­gatott fészket — de nem láthatunk semmi jót. Almainkban fantazmák gyötörnek; kijárunk a temető hantjaihoz, csataterekre, jeltelen sírok­hoz, elzarándokolunk messze idegenbe — nem látunk semmi jót. A hitetlen ember az életet csak sötét olda­láról látja. Vannak korok — talán ilyen a mienk is -—, melyek állításainak kedveznek. Hanem ha felderül a rózsaújjú hajnal, a sötétség fiai egymás után tünedeznek el s előtérbe lépnek a világosság fiai, kik nemcsak a megkorbá­csolt s keresztet vivő Jézust, (Tamás!) hanem a diadalmaskodó, a feltámadt Krisztust is is­merik. (Pál!) Ha hit nem világolna előttünk, már az első lépésnél összeroskadnánk. Aki számára nem maradt meg a múltból e dárga kincs, az ne is induljon neki a nagy ismeret­lennek, mert kudarcot fog vallani. Az csak a viharverte tengert látja, a rajta ingó hajót, a habokkal küzködőket s nem a megnyilatkozott egeket, hol pedig a Krisztus ül az Atyának jobbján, pálmaágat nyújtva a hivő, a hű har­cos elszálló lelkének. Az isteni gondviselésbe vetett hit legyen utitársunk az arcát fekete fá­tyolba rejtő új esztendőben. Önkénytelenül is hozzánk csatlakozik akkor a bájos, mosolygó arcú, a lenge járású remény­ség\ a hitnek ez az édes testvérje. Ma még minden azt kérdezzük: „Miért csüggedsz el én lelkem és miért nyughatatlankodol én bennem?“ Ma még könnyezik a szív, de megjelenik a re­ménység: „Bízzál Istenben, nem hágy el, mert még hálát adok én néki az én szabadítómnak és Istenemnek“. Lehajol szelíden, mint kedélyes menyasszony bús jegyeséhez, a könnyeiben ful­dokló szívhez s bársonyos kezeivel kezdi szá­­rítgatni nedves arcát. A reménység oda ragad, hol a békemozgalom egy halvány sugára meg­aranyozza az ormokat. Igaz még messze odáig az út, vad rengetegeken, sötét szakadékokon, könny- és vértengereken visz át, de a remény­ség biztat: csak kitartás és eléred a célt. Óh, kisérj boldogság istenasszonya, üde reménység l Aki hinni tud, annak remélnie is kell. Amely szívben a reménység zöld gaja virít, ott a sze­retet sugárzó kévéje is melegít. Az egész világ gyűlölettel van tele. Gyűlölet villog a szuronyok hegyén; gyűlölet szikrázik a szemekben; gyű­löletet mormol az ajak. Egy hely van, honnan nincs száműzve a szeretet: a megtért szív. Az igaz keresztyén szereti hazáját, gyermekét, szü­lőjét, testvérét, de legjobban szereti Istenét; azért tud egyedül neki hinni és benne remélni. Azután ereszkedik lefelé. Az Isten szeretése tesz képessé embertársaink szeretésére. Amaz meg­tisztítja és megszenteli szivünket, eszünkbe jut­tatja a nagy szenvedő, de végtelenül boldog Jézus parancsát: „Szeressétek ellenségeiteket; áldjátok azokat, akik titeket átkoznak; jót tegye­tek azokkal, akik titeket gyűlölnek és imádkoz­zatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket“ (Mt 544). Oh, bár emez annyi isten­csalás, krisztusmegtagadás után végre tények­

Next

/
Oldalképek
Tartalom