Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-20 / 8. szám
Huszonhetedik évfolyam. 8. szám. Pápa, 1916 február 20. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖKÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József c=j felelős szerkesztő címére küldendők, => Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 450 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A Diákszövetség kérése a lelkészekhez. A Keresztyén Diákok Világszövetsége, melyhez magyar keresztyén diákmozgalmunk is csatlakozott, ebben az évben is közzétette felhívását szokásos „imanapjának" megtartására. Az a jelentősége ennek a szokásnak, hogy ezen a napon a Világszövetséghez csatlakozott nemzeti mozgalmak tagjai s mindazok, akik törekvéseiket megértik és támogatják, buzgó imádságra összedobbanó szívvel erősítik meg a nagy közös célhoz való hűségűket és könyörögnek Istennek eredményt adó áldásáért a maguk és egymás fáradozásaira. Ezekben a vészes időkben, melyek olyan mély szakadékokat hasítottak az egyes nemzetek s azok keresztyén diákmozgalmai között is, nem vesztette el értékét ez a szép szokás, sőt még nagyobb jelentőségre emelkedik. Milyen felséges gondolat, hogy még a háború zsivaja sem nyomhatja el, sem a gyűlölködés árja nem temetheti el azt a vágyat, hogy összeforrasztja minden nemzet keresztyén diákságát abban az imádságban, hogy jöjjön el Istennek országa erővel és hatalommal diákságunk életébe és ezáltal is vegyen nagyobb diadalmat Krisztusnak lelke nemzetek és népek tömegei felett. Amikor a Magyar Ev. Kér. Diákszövetség a komoly idők súlya alatt annál komolyabban csatlakozik a Világszövetségnek ehhez a felhívásához, tisztelettel felkéri gyülekezeteink lelkipásztorait s általuk magukat a gyülekezeteket, hogy vegyék ki szintén részüket ebből a lelki egyesülésből. A célok, melyekre törekvéseink és imádságaink irányúinak, annyira közös érdekűek, hogy nem csak jogunknak, hanem egyenesen kötelességünknek tartjuk egyházainkhoz ezt a tisztelettel teljes kérést intézni. Arra kérjük tehát gyülekezeteink lelkipásztorait, hogy folyó 1916. évi február 27-én, vasárnap, tegyenek említést igehirdetésükben azokról az eszmékről, melyeket Diákszövetségünk is képvisel és emlékezzenek meg Isten színe előtt a gyülekezetekkel egyetemben Krisztus igazságainak és hatalmának a diákság életében való terjedéséről. Hadd mutassunk reá néhány mozzanatra, mely méltó arra, hogy gyülekezeteinkben háladatos említés tétessék róluk igehirdetésben és imádságban egyaránt. Ha igaz az, hogy a nemzetek mostani rettenetes erőpróbájában egyik döntő tényező a szellemi műveltség, akkor eddigi győzelmeinket nagyrészben annak a munkának köszönhetjük, mellyel felső tanintézeteink fejlesztették nemzeti műveltségünket. Ne feledkezzünk meg ezért hálát adni Istennek. A harctérre kivonúlt diákok és volt diákok önfeláldozó hűségében olyan erkölcsi erők nyilvánúlnak, melyekben keresztyén egyházaink mély hálával ismerhetik fel a maguk nevelő munkájának az eredményét. Mostani veszélyes helyzetében a nemzet jövőjéért aggódva széles körökben felébredt az a tudat, hogy egyetemeink, fő- és középiskoláink ifjúsága a legértékesebb záloga jövendőnknek. Ebből beláthatatlan áldások származhatnak egész nemzeti életünk számára. Még örvendetesebbé teszi ezt az ébredést az a fontos körülmény, hogy a figyelem különösen az erkölcsi jellem nevelése felé fordúl, amely téren hitünk erejével semmiféle vetélytárs nem veheti fel a versenyt. Méltó, hogy hálás tudatában legyünk annak is, hogy a birtokukban levő fő- és középiskolák által mily nagy alkalmuk van egyházainknak a keresztyénség erejével olyan ifjúságot nevelni a hazának, amilyenre annak a jövőben mindenekfelett szüksége lesz. Emlékezzünk meg hálaadással arról is, hogy magában a diákságban is megindúlt és munkálkodik egy mozgalom, az öntudatos keresztyén gondolkozás és erőteljes keresztyén élet ápolására. Arra is hálával gondolhatunk, hogy ez a keresztyén diákmozgalom a háborúnak rá nézve különösen nehéz próbáját oly jól megállotta, mind a harctérre távozott tagjainak ott is megnyilvánúló állhatatos buzgóságát, mind az itthonmaradt kevesek kitartását illetőleg. És nem kell-e egy jobb jövő biztosítékát látnunk és hálával fogadnunk abban, hogy a magyar keresztyén diákmozgalom és a vele rokon valamennyi más nemzetbeli mozgalom, szóval a világ jövendő vezető elemének egy számottevő része a háború válságos idején is felül tudott emelkedni minden gyűlöleten és ellenszenven és — ha fájó szívvel is —, de megtudta őrizni a Krisztusban gyökeredző világegységét, melyet világszövetségének a köteléke juttat kifejezésre ? Ezek mellett a mozzanatok mellett hosszú sorát
