Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-13 / 7. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 54. oldal. 1916. létén (a methodistákén) részt vesz, 10—20 centesimit kap“, az én tudomásom szerint szintén nem felel meg a valóságnak. Én igen sokszor részt vettem úgy a methodisták, mint a valdensek istenitiszteletein. Nem láttam, nem hallottam, hogy a templom látogatóknak pénzt ajánlottak volna fel. Legfellebb azt lehet látni, hogy a templomlátogatók az ajtóban a koldusoknak alamizsnát adnak. Ámde ez éppen így van Róma összes katholikus templomaiban is. Hogy „e társaságok kultuszi szolgái többnyire bukott katholikus papok“, a tényleges viszonyoknak szintén nem felel meg. A kilépett jezsuita Bartoli egyideig dolgozott a valdensek egyházi lapjában, a „La luce“-ben. Ez azonban aligha elég ok a fenti nyilatkozatra. Az olasz methodisták és valdensek politikai magatartása nem barátságos a németekkel szemben. Ebben a kardinális úrnak igaza van. Téves dolog volna azonban ebben eltérést látni az olasz katholikusok magatartásával szemben. Ezt a katholikusok vezető egyéniségének, Medának a kamara ülésén december 4-én tett nyilatkozata újból bebizonyította. Egyébként a pápa a maga beszédében nem azért fordúl a methodisták és valdensek ellen, mert azok Németország ellen való gyűlöletüknek meg nem felelő módon adtak kifejezést, hanem mert protestánsok és a „setta evangelica“-hoz tartoznak. Ami végtére a methodistáknak és valdenseknek Rómában folytatott charitativ tevékenységét illeti, ez semmi esetre sem érdemli meg azt a szemrehányást, hogy „illetlen eszközöttel való kísérlet volna az ifjúságnak az egyháztól való elidegenítésére“. Semmi okom sincs az olaszországi methodistákat és Mig a súly szükségszerű bensőségére van helyezve, a makarismos a tisztaságot úgy idézi, mint specificus jellemvonást amely mindenütt a személyiség iránt való mély tiszteletet jelenti. E nélkül csupán valaminő negatív, Jézust egyáltalán ki nem elégítő tisztaság lenne elérhető Éppen azért úgy gondolom, hogy ezt a makarismost nem tárgyalja megfelelő módon sok író. Már régóta meg vagyok győződve, hogy az igazság pozitív oldala valósággal elmosódik, ha a személyiség iránt való tisztelet lelkét benne fontosnak nem tartjuk s lényegesnek nem állítjuk. Nagyon megörültem tehát, midőn véleményemet megerősítve találtam Boys-Smith világos felfogású értekezésében : „Tisztaság“ a Diet, of Christ and the Gospels-ben. Krisztus tanítására támaszkodva mondta : Ha valamit közönségessé teszünk, azaz elsekélyesítünk» ez már egy lépés abban az irányban, hogy tisztátalanná is tegyük : a profanitás a tisztaság romlása. Élővíz forrása körűlövezve a tisztelet által: ez a tisztaság. Mikor a tisztelet megszűnik ... füstbe ment a tisztaság is. Tisztelet a gyökér, amelyből a tisztaság növekszik és a tisztaság lényeges természetét soha senki sem állította szögesebb ellentétbe azzal a vak és állati profanitással, amely annak ellentéte, mint Krisztus, mikor azt mondta egyik meglepő kijelentésében: „Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek“ stb. 459. 1. (Folyt, köv.) valdenseket védelmezni. Politikai magatartásuk pedig egyenesen arra kényszerít, hogy szigorú ítéletet tápláljak felőlük. Ez azonban nem ment fel azon kötelesség alól, hogy a dolgokat úgy adjam elő, ahogy vanak“. Alig lehet komolyan állítani nézetünk szerint, hogy a pápa beszéde „a protestánsokat egyáltalán nem érinti“. Hiábavaló az olasz egyházi lapok szépítése, hogy ő szentsége a fenti szavakat csak a baptistákra vonatkoztatta s Luther és Kálvin neve csak mellékvonatkozásban került a beszédbe. Hiszen a fullánkot maguk a fölvilágosodottabb katholikusok is érzik és felháborodással írnak a dologról. Mindazáltal a „Krisztus helytartójáénak ezt az újabb nyilatkozatát nincs okunk tragikusan venni. Aki ismeri Róma történetét, főpapjainak hangnemét mindennel szemben, amit még nem sikerült hatalmuk alá hajtani, egyáltalán nem lepődik meg az eset felett. Legfelebb azt nem értik némelyek, hogy a szeretet egyházának főpapja akkor, amikor a félvilág lángban áll, miért nem tud tartózkodni attól a kétesértékü gyönyörtől, hogy a tüzet olajjal oltogatja. Vagy ha ez már így van, ha a világtörténetnek ilyen felfogása hozzá tartozik Róma logikájához, miért találkozunk lépten-nyomon ugyanennek az egyházfejedelemnek békeközvetítő allűrjeivel ? A Courriére de Génévé, miután meggyőződött, hogy a sok kisebb katholikus magyarázata, enyhítő szándéka csak súlyosbítja a dolgot, ezt írja. „A szent atya szavait nem szabad kommentálni“. Ezt a tilalmat, bár a „hegyen túlról“ jött is, bátran a magunkévá tehetjük: az Opera della Preservazione della Fede in Roma előtt elmondott pápai beszédhez tényleg nem kell kommentár. Beszél az magától is, csak meg kell érteni. Censor. ififfiffffffiftiW VEGYES. Gyászhír. Lapunk zártakor vettük a hírt, hogy Kőszeghy József, a kéttornyulaki ref. egyház 35 éven át volt lelkipásztora, élete 73-ik, nyugalomba vonulásának 2-ik évében folyó hó 11-én éjjel elhúnyt. Temetése folyó hó 13-án, ma délután 2 órakor lesz. Áldott legyen a hű lelkipásztor emlékezete. Az egyházi élet honoratiorai címen a lelkészekről ír a Budapesti Szemle egyik cikkírója (Buday Dezső : Magyarország honoratior-osztályai). Szerinte 1910-ben 11.413 lelkész volt hazánkban. (Horvát-Szlavonországot nem számítva!) segédlelkész 2000. A lelkészekből rom. kath. 3332, gör. kath. 2026, ref. 2068, ág. h. ev. 930, gör. kel. 2262, unitárius 111, izraelita 681, egyéb 3. Majd így folytatja: „Nemcsak felekezetiségük, hanem nemzetiségi viszonyaik, sőt gazdasági helyzetük ellentétei miatt sem lehet egységes lelkészosztályról beszélni. A katholikus lelkészség vagyona s ezzel kapcsolatban műveltsége révén, de a vallás természeténél fogva is, legnagyobb hatással van a népre. A görög katholikus és a görög keleti lelkésznek szellemi hatása talán még nagyobb, de népének intelligenciája kisebb, azonkívül szerény anyagi helyzete miatt nem társadalmi tényező. A református lelkészség színmagyar. Szerény anyagi
