Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-13 / 7. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 7.szám. 51. oldal. hal'elnyelheti a kis halat. Tapasztalás beszéli, hogy az egyházmegyék egyéb segélyek felosztásánál is folyton hadi lábon állnak, mindegyiknek maga felé hajlik a keze. Nem kívánatos az egyházmegyék féltékenységének felkeltése, sem a patriótizmusnak térengedés. Az indítvány szerint, az elvi irányítás megmaradna a konvent kezében. Ezt én úgy képzelem, hogy ő szabná meg az irányelveket, melyek szerint kellene valamennyi egyház ügyét elbírálni, tehát a Prokrustes ágyat adná, a formát, melybe a téglavető fogná a sarat belegyömöszölni. Végül még egy dolog van, melyre rá kell irányítani figyelmünket és ez az, hogy az indítvány intenciója szerint, mindegyik egyházkerület megkapná a konventi kezelés utolsó esztendejében fennállt arány szerint a reá eső részt. Tehát csak annyit és nem többet. Ezzel alighanem az van mondva, hogy a segélyezés mérve annyi lehet és a messzebb menő igénylésnek gát vettetik. Mindent összefoglalva arra a végeredményre jutok, hogy maradjon az adócsökkentési segély intézése továbbra is a konvent kezében. A nehezebb részen már túl vagyunk s ha még van valami eligazítani való, 2 év alatt megtörténhetik. A konvent, mint fórum, nemcsak kívül áll a helyi érdek bástyáin, de felettünk és tisztes erkölcsi magaslaton. Gy. Használjunk hadisegély-postabélyeget! KÜLFÖLD. A felekezeti béke és a római szentszék. XV. Benedek pápa 1915 november 21-én fogadta a Vatikán konzisztórium-termében az „Opera della Preservazione della Fede in Roma“ (= Munka a hitnek Rómában való megtartása végett) c. egyesületnek egy küldöttségét ünnepélyesen. Az Ozservatore Romano részletesen leírja a fogadtatást. A küldöttség hódoló beszéde után a pápa hosszabban válaszolt, amint következik : „Mindenek előtt azt kívánjuk, hogy szándékotok, amellyel buzgóbban akartok munkálni azon, hogy a hit Rómában megtartassák, abban a kitartó törekvésben valósuljon meg, hogy e munkának nagy jelentőségét másokkal is megismertessétek. Hiszen e célra elég volna az is, ha rokonaitok, barátaitok előtt felállítanátok ama komoly kérdést, vajjan megengedhetőnek tartanák-e, hogy szegény testvéreitek közül valamelyik, akire hirtelen gonosztevők törnek az erdőből, egyetlen drága kincsétől megraboltassék. Nem, ezerszerte nem ! válaszolnák rokonaitok és barátaitok, megfontolva szeretet és igazság törvényét. Nos tehát, hogyan halogathatnátok rá mutatni, hogy testvéreitek Rómában miként vannak kitéve a rablók támadásainak, akik rosszabbak, mint azok, akik az erdőből törnek elő. Igaztalanúl járnánk el veletek szemben, szeretett fiaink, ha feltételeznők, hogy nem tudjátok, miként a hit sokkal drágább kincs, mint a föld összes javai, mivelhogy ez gyökere és alapja az egész keresztyéni életnek; mivel e nélkül a keresztyén nem lehet „kedves siránkoznak felettük, akik valósággal bánkódnak a bűneik felett. Jézus érdeklődése a jelennek ama benső vonásaira irányúi, amelyek feltétlenül áldással járnak.4 Ezekkel szemben állanak azok, akik soha sem töprengenek, akik szabadon követik ösztönüket lelkiismereti fordulatai nélkül. A bünbánat a negatív oldala annak az új léleknek, amelyet Krisztus szándékozik teremteni az igaz emberben. Ez a jellemvonás a lelkiismeret állandóan érzékenységét foglalja magában, amely érzékenységet a kötelességeknek — még a legkisebb kötelességek is — a teljesítése hozza létre. A jellemben lehetetlen a haladás, ahol ez a bűnbánat hiányzik. A harmadik makarismos jellemvonása. A szelídekkel szemben állanak azok, akik jogaikra folytonosan féltékenyek s akik örökösen maguk számára követelnek mindent: a vakmerők. Ezekkel ellentétben a szelídek még a saját nyilvánvaló jogaikat sem követelik meg, hanem még ha megsértik is őket, fegyelmezik magukat, tűrnek, „mindeneket tűrnek“. A szelídség tékát a legmagasabbfokú önfegyeímezés. Határozottan magában foglalja ezt a szelídségnek ama három legjobb meghatározása, amelyről tudomásom van. „A szelídség, — mondja Aquinoi Tamás — az önuralom fenséges magaslatán álló lélek, amely felette áll a haragnak, hevességnek, borzsuának“. Moberley püspök írja: „Az isteni szelídséghez erős önfegyelem, higgadt bátorság szükséges és mindez a legnagyobb mértékben“. Beecher pedig így szól: „Igen kiváló oldala az embernek az, ha kihívás esetén is a legjobb hangulatban marad és féken tart minden embert“. Bármelyik emberben a szelídség a legerőteljesebb lelkiállapot mindazon indulatok közt, amelyekben állhat.“5 A szelídség e szerint nem az engedékenység erénye, még kevésbbé valami jelentéktelen erény. Alaperény ez s igen lényeges dolog, hogy meglegyen az emberben. A negyedik makarismos jellemvonása. „Éhezni és szomjuhozni az igazságot“ — nem csupán a hírnevet — fenséges jellem után való örökös vágyakozást jelent. Az éhség és szomjúság kellemetlen és zsarnoki állapot. Ez a makarismos ennélfogva a jellem után való elolthatatlan szomjúságot jelenti, valamint a legjobbnak soha meg nem fáradó megvalósulását életünk irányításában és bensőnkben. Célja a jellem tökéletes épsége. Az „új léleknek“ ez a pozitív oldala s teljes becsületességet jelent. Ez a vonás komolyan érvényesül a jellemért folyó küzdelemben. A szelíd lélek határozottan ellentétben áll azzal, amely szabadon vétkezik, amely
