Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-02 / 1. szám
4. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1916. cismus nyomását szenvedő dunántúli egyházunknak a hű lelkész után legelső érdeke a hű tanító. De az is vitán felül áll, hogy minden embernek — s a megélhetést csak minimálisan biztosító fizetésből élő tanítónak kiváltképpen — családja iránti kötelessége a jobb állásra törekedni. Nyugodt lélekkel mehet az államhoz: hazája mellett hitét ott is szolgálhatja. Sőt még az is vitán felül áll, hogy miként egyik gyülekezet a másiknál, az állam is azért biztosít tanítói számára az egyház tanítóinál jobb javadalmazást, hogy a szellemileg képzettebb, jellemileg tisztább erőket, tehát éppen azokat, akikre nekünk az osztrák katolicizmus nyomása alatt első renden szükségünk volna, magához vonja. Az egyházunk szolgálatában mégis megmaradó tanítóink köréből szünetlenül hangzik a kérelem valamennyi egyházi hatóságunk előtt, hogy szüntessék meg méltánytalan helyzetüket. Az egyházi hatóság szünetlenül csak a mannát várja, az egész tanítóság leikéből fölviharzó kéréseket mindig csak az állam elé utalja. Olyan ez az eljárás, mintha egy kicsiny, tanítóját hűségéért szerető egyház azt kérné a szeretett tanítóját elvinni akaró másik, erősebb, jobb javadalmat adó egyháztól, hogy segítsen neki ugyanakkora fizetést biztosítani, hogy tanítója megmaradjon. Nyilván hiábavaló kérelem. Tenni pedig valamit kell! Férfiúra van szükség, aki a saját erőnkben rejlő segítő lehetőségeket meglássa s a reformáció amaz ünnepére napfényre hozza. Az a 4800 K 40 évre elszélesztve nem olyan nagy összeg, hogy azt Dunántúlnak sokak állítása szerint legműveltebb s gazdálkodni is legjobban tudó magyarja, a tábori lelkészek tapasztalatai szerint legvallásosabb reformátusa meg ne birná. A családi pótlékra pedig, ha a kerület meg nem bírja most, tőkésítéssel kell alapot teremteni. 1917-ig az idő rövid. Várjuk a dunántúli egyházak elsőrendű szükségletét igazán megértő, nagy szeretettel telt s Isten segedelmével nagyot merészlő szivet, aki ezt a nagy kérdést megoldja úgy, hogy ama négyszázados ünnep idejében, midőn ajkunkról a hűség fogadalmai fognak ég felé szárnyalni, tanítóink i s az anyagi elfelejtetés zokszava és könnycseppje nélkül tehessék meg szent fogadásaikat, hogy a reformátusokhoz hivek lesznek mindhalálig. „Templom nélküli város“ Nem arról a városról lészen itt szó, amelyről a Jelenések könyve s annak alapján Drummond oly ékes szavakkal szól s amely minden liturgiális és kultuszbeli törekvések ellenére is a protestáns keresztyénségnek egyedül helyesen fölfogott célja. Hanem arról a városról, amelyben volt templomunk, de elvették, harangunk, de elnémították, gyülekezetünk, de az ellenreformáció világi hatalmával összetörték, elkergették. Egy-két erős család maradt csak meg benne s búbánatos megadással szemlélik ezek is hitük sorsosinak, sőt a saját gyermekeiknek is évszázadok óta meg nem szűnő beolvadását. Te négyszázéves reformáció ! Mered-e hinni, hogy Dunántúl szórványaiban régi dicsőséged maradványaként van még egy csipetnyi feléd forduló vágy, mely várja, hogy a 400 év fénykévéjéből egy sugarat legalább bocsáss az egykor szintén sugáros, de most homályba merült romokra, a babonával mind lankadóbb erővel küzködő „Templom nélküli város“-ra ? A te gyermeked-e a Szórvány, melyről gondoskodnod kell atyai, anyai szeretettel? Nem gondolod-e, hogy 400 év ünnepéből ki kell egy darabot szakítani és azt mélységes bánatnak zokogásával egészen a Szórványnak szentelni ? Nem érzed-e a kötelességet, hogy amaz ünnepen a diadal mellett vereségedet is számba vegyed férfias őszinteséggel? Győztél száz helyen, de szórványaidban iszonyú vereségeket szenvedtél. Nem vetnéd le csak egy napra legalább amaz ünnepnek ünneplő ruháját s nem öltenéd föl a gyászét, hogy fölserkenjél s könnytől csillogó szemekkel, de férfias jobbal segedelmet nyújtsál? A nagy Haldoklónak, a babona Fojtogatottjának, kiből az élet végső parányát szorítja már kifelé az osztrák katholicizmusnak reá nehezülő nyomása? Egy sugárt, egy ivre terjedő lapocskát, mely minden vasárnapra minden szórványbeli református családnak odavigyen nyomtatásban egy-egy istenitiszteletet éneknek, imáknak, alapigének, prédikációnak templomban szokásos elrendezésével, hogy belőle minden család megtarthassa a vasárnapi istenitiszteletet! Mibe kerül ez neked? Csak akaratba. De ebből a kis lapocskából ott a „Templom nélküli város“-ban talán sokan új erőt vennének, talán imaházak, templomok épülnének mindaddig, miglen elérkezik a Cél, amikor a szomorú IFI. STERN LIPOT PAPA, KOSSUTH-U. 31. Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidáru-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. = Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését. *=» Lelkiismeretes és előzékeny kiszolgálás "_____________
