Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-06 / 6. szám
42. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. végett. Mi lenne természetesebb, mint az, hogy érdeklődöm, ki legyen az új gondnok? Megkérdem ezt a presbiteremet is, meg amazt is. Ámulva hallom, hogy jelöltjük N. N. Végig nézem őket; kérdő tekintetet vetek rájuk — mondanom sem kell, hogy külön-külön, egyenként — és kérdem, hát hogyan, miért gondoltak éppen ő rá?! Semmit se hallottak volna arról, milyen hírben áll?! Tudjuk, tudjuk, Tisztelendő uram; de hát. De hát!. . . Tudják, mondom hangsúlyozva, hogy már a presbitereknek is „úgy magán, mint családi életükben tisztes magukviseletével az egyháztagok előtt példaként világolni kötelességük“ ? ! Tudják, hogy a gondnokot „Az egyházközség közbecsülésben álló, értelmes, feddhetetlen életű, vallásos tagjai közül“ kell választani?! . . . Tudjuk ... de hát! Óh ez a rettentő! „De hát /“ Milyen boldog lehet az a társadalom, amelyik ezt a „De hát!11-ot nem ismeri! A közönyösségnek, a nem-törődömségnek, a kislelküségnek, a gyávaságnak, a végeredményben : az Isten ügye, minden igaz ügy elárulásának ezt a tág kapuját! „De hát“ Ez alatt a fedezék alatt minden erőfeszítés és minden kockázat nélkül, igen szépen, simán, kényelmesen felöltöztetik az egyházközségi gondnoki tiszt szép díszébe azt az embert, akiről évek óta itt boszankodva, ott kárörvendve, de mindig elítélően, kicsinylőleg, leszólva hiresztelték, hogy házasságtörést, esküszegést követett el és állandóan, megszűnés nélkül tiltott viszonyt folytatott egy közelében lakó, urahagyott asszonnyal . . . Mert, hogy megválasztják, abban most már cseppet se kételkedhetem. Pedig úgy szeretném megakadályozni. Mert rám nézve borzasztó lesz az a pillanat, amikor az Úr asztala elé kiállva, a gyülekezet színe előtt fel kell esketnem egy olyan embert a gondnoki tiszt lelkiismeretes viselésére, akiről nincs ugyan biróilag bebizonyítva, hogy házasságtörést követett el, hogy tiltott viszonyt folytat egy urahagyott nővel; egy olyan ember, akit bár tetten se értek, de aki felől az egész község hiszi, semmit nem kételkedve, mindezt. Ők még nem is úgy mondják, hogy hiszik, hanem egyenesen így: tudjuk. Nincs közöttük senki, aki védelmezni csak meg is próbálná ; annyira bizonyosnak tartják a dolgot. „De hát!“ De hát megválasztják, mert az a N. N. igen szeretné és ők szeretik ezt a különben romlott embert. Szeretik, mert jómódú és barátságos; akit elfoghat, szinte erővel csalja be a pinceszerre egy pohár borra, egy kis szalonnasütésre. De mennyien vannak, akiket nem is kell csalogatni; arra veszik útjukat, besompolyognak maguktól is . . . Óh borzasztó, hogy a mi népünk mennyire kap a potyán! Semmi kétség, hogy erre a dicső képviselőválasztások kapatták rá. És ez az utálatos szokás immár behurcolkodott az egyházi életbe is és igen jól érzi itt magát. Hányszor hallottam botránkozó kifakadásokat N. N. erkölcstelen élete ellen ; hányszor sajnálkoztak lealázott, meggyalázott feleségén, aki annyira szégyenli állapotát, hogy valósággal kerüli az emberek társaságát; kerüli még a templomot is, mert hátha ott találná azt az asszonyt is! És most mégis: „De hát!“ Óh! te kálvinista autonómia! Óh te kálvinista egyházfegyelem ! De siralmas állapotban vagy! Lesz-e újjászületésed, megújulásod, erős gerinced, férfias nyílt tekinteted, elismert tekintélyed ? ! Én N. N.-t már évekkel ez előtt figyelmeztettem, hogy tartózkodjék attól a háztól. Intettem a tisztességre, házastársi, esküvel vállalt kötelességeire. Persze tagadott és tagadott mindent. De a látogatásokkal nem hagyott fel. A szomszédok, a felesége az órát is tudták, mikor rendszerint ott volt. Nem tudta legyőzni szenvedélyét. Én éreztettem vele, hogy viselkedése nekem Jézus erkölcstana a hegyi beszéd alapján. (Részlet dr. King C. H. „The Ethics of Jesus“ c. könyvéből.) (Folytatás.) II. Jézus felfogása az élet alapvető tulajdonságairól; a makarismosok tanúlmányozása. Az alapvető tulajdonságok meghatározása. Mik az élet alapvető tulajdonságai ? Azaz, mik a jellem, a boldogság, a befolyás lényeges alkotóelemei, feltételei ? A kérdés absolute életbevágó. Adott-e valaha bárki is e kérdésre határozott és kielégítő választ? A felelet a makarismosokban van. Jézus makarismosai, gondolom, ily választ szándékoztak adni. Bennök az élet legnagyobb mestere, maga előtt találva minden ember életének problémáját, kifogásolja kora uralkodó felfogásait és határozottan megjelöli azokat a tulajdonságokat, amelyeknek a testvéries emberek jövendő civilizációja polgárának jellemét alkotni kell és kijelenti, hogy ugyanakkor ugyané tulajdonságok a boldogság legfőbb feltételei és hogy egyúttal ezekben rejlik a jó irányban való minden hathatós befolyás titka. Jellem. Az emberek hamis mértékeinek és hamis cselekedeteinek nyomasztó hatása alatt ezzel a felhívással kezdte meg prédikálását: Térjetek meg, újuljatok meg lélekben. Ezt az új lelket és jellemet közelebbről meghatározza a makarismosokban. Boldogság. Az az ember, aki itt beszél, nem ellensége sem az életnek, sem az embereknek. Inkább maga is örült az életnek és tudva azt, hogy neki hatalmában van megismertetni másokkal a legteljesebb életet, szánakozott a sokaságon, amely a pásztor nélkül levő nyájhoz hasonlított, amely vágyakozott a boldogság után, de puszta helyen kereste azt, alapjában eltévesztve annak valódi feltételeit. A boldogság ama valódi feltételeit sorolja elő a makarismosokban. Befolyás. Tudva azt is, hogy ő a világ önző civilizációjának gyökeres megváltoztatására van hivatva, keresi azokat az embereket, akik só lesznek, a világ épen tartására, világosság sötétségének eloszlatására, megelevenítő kovász a világ minden atómjának át-