Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-31 / 53. szám
53. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 423. oldal. kel és hivő kedéllyel elfogadjuk, hanem elő kell állani az emberi észnek és a tudománynak is és a kérdéses igazság felől megbizonyítani, hogy az valóban és tárgyilagosan igazság. Az egyszer aztán megismert igazság — legyen az vallási, vagy bármilyen — áthatja az egyén egész lelkületét, világnézetét és formálja a meg nem vesztegethető, rendületlen, szilárd kálvinista jellemet. ' . j A kálvinizmus nemcsak az egyéni jogok, egyéni jellem, hanem a népjogok kialakulását is elősegítette. A történelem bizonyítja, hogy a kálvinizmus döntő befolyást gyakorolt a népjogok kivívásának érdekében megindult politikai mozgalmakra is és a vallási eszmék társaságában a szabadság éltető levegőjét vitte el mindenhová. (Sebestyén Jenő: Kálvinizmus és a demokrácia.) Példáért nem kell messzire mennünk, csak egy pillantást kell vetni hazánk történetére, nem egy zászló alatt folyt-e a küzdelem a vallásszabadságért és a nemzeti szabadságért? A modern népjogok, a modern demokrácia a szülő anyjukat kell, hogy tiszteljék a kálvinizmusban. A A demokratikus eszmék sugalmazása önként következik a kálvinizmus demokratikus világnézetéből. A demokrácia áltál minden téren követelt „egyenlőség“ nem más, mint a kálvinizmus elve. A kálvinizmus demokráciáját azonban nem szabad összetéveszteni a féktelenségbe csapongó demagógiával. A kálvinizmus nem utópiát kerget az egyenlőség hirdetésével. A „minden ember egyenlő“ jelszónál nem áll meg, hanem nyomatékkai utána teszi „Isten előtt“. Tehát „minden ember egyenlő Isten előtt“ hangoztatta Kálvin a predestinációban. Isten előtt nincs személyválogatás, mindenkit a maga kegyelme és örök rendelése szerint hiv el magához, legyen az király, vagy egyszerű napszámos. Ez az egyenlőségi eszme magasan fölötte áll a demokrácia földhöz ragadt egyenlőségi elve fölött. A kálvinizmusban nem az egyén boldogságának és nyugalmának eszköze a főcél, hanem Isten dicsőségének és uralmának szolgálata, hogy t. i. Isten akarata és törvényei érvényesüljenek minden téren úgy az egyesek, mint a társadalom életében. A „Soli Deo Gloria“ felséges gondolata mint veres fonál húzódik végig a kálvinizmus világnézetén, ez óvja meg az egyoldalúságtól, ez kölcsönöz neki minden felekezet és ideig-óráig uralkodó eszme világfelfogását túlszárnyaló egyetemes értéket. A kálvinizmusnak az uralkodó eszmék fölötti ezen fölényét mutatja a nemzetek állami életére irányuló hatása. Sem a liberálizmus, sem a konzervativizmus, sem a szociálizmus nem tud olyan értékes, maradandó befolyást gyakorolni a nemzetek állami életére, mint kálvinizmus. A konzervativizmus az abszolút kormányformát dicsőíti, amely azonban mindinkább hitelét veszti és idejét múlja; a liberálizmus szabad alkotmánya sok esetben papiralkotmánnyá, parlamenti rendszere bábparlamentté korcsosodik; a szociálizmus által sóvárgott szociális állam utópia. A kálvinizmus az emberi jogok érvényesülésének legjobban megfelelő köztársasági kormányformának ad elsőséget. Zsinatpresbiteri egyházalkotmányával valósággal példát ad a polgári társadalom berendezésére. Az egyház és állam viszonyát illetőleg is a kálvinizmus adja a leghelyesebb direktívát. Mig a konzervatív klerikálizmus az egyháznak felsőbbséget vindikál az állam fölött, a liberálizmus a vallást a magánjog körébe szorítja, a szociálizmus Istent, vallást, egyházat nem akar ismerni, a kálvinizmus fölállítja a leghelyesebb elvet: „szabad egyház szabad államban“. A kálvinizmus ezen elve igen közelről érdekel bennünket, hiszen világszerte napirenden van az egyház és állam viszonyának kérdése. Talán nem lesz érdektelen, ha a kálvinizmussal kapcsolatban kissé bővebben vázolom az egyház és állam viszonyát. Aki a test és lélek között — mondja Kálvin — a mostani múlandó élet és az örök élet között különbséget tud tenni, könnyen beláthatja, hogy Krisztus lelkiországa és a polgári társadalom rendje, egymástól nagyon különböző dolgok. (Kálvin: Institutio IV. könyv XX. 1.) Nem katholikus értelemben veszi azonban ezt Kálvin, hogy t. i. amint a lélek előbb való a testnél, az egyház is előbb való az államnál, hanem azt jelentik idézett szavai, hogy az állam a testre és földi életre, az egyház pedig a lélekre, az örök életre visel gondot. Nem arról van tehát szó, hogy a két hatalom közül melyik a fellebbvaló, hanem hogy a két szervezet milyen viszonyban van egymással. A szigorú kálvini elv az, hogy mivel az egyház és állam egymástól különböző két szervezet, külön-külön feladattal — egyik a másiknak ügyeibe nem avatkozhatik. Mindegyik szervezet intézze a maga ügyeit. Az egyház semmit magának nem tulajdonít, ami az állam sem cselekedhetik olyant, ami az egyház hatáskörébe tartozik. Az államnak Kálvin által körülirt jogköre, feladata a következő: Ápolja és védelmezze Istennek külső tiszteletét, oltalmazza a kegyességnek igazi tudományát és az egyház állapotját, életünket az emberi társasághoz szabja, erkölcseinket a polgári jó rendhez idomítsa, megbékéltessen egymásközt bennünket, a közös békét és nyugalmat táplálja. (Inst. IV. könyv XX. 2.} Az együttélés feltételeinek védelmében az állam feladata őrködni afelett, hogy bálványimádás, Isten nevének káromlása, az ő igazsága elleni gyalázkodások és egyéb vallási botrányok fel ne merüljenek és a nép közé el ne hintessenek, hogy a közbéke meg ne zavartassák, hogy ki-ki a magáét épen és sértetlenül birtokolja, hogy az emberek egymás közt feddhetlen érintkezést folytassanak, hogy az egymás iránti tisztelet és szelídség ápoltassák. Egyszóval, amint a keresztyének között a vallás nyilvános alakja fennáll,.
