Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-24 / 52. szám

Huszonhetedik évfolyam. 52. szám. Pápa, 1916 december 24. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA. KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Belső munkatársak: Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József Borsos István Czeglédy Sándor ej felelős szerkesztő címére küldendők. <=> Pongrácz József. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 450 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. KARÁCSONY. Luk 2i4: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e földön bé­kesség és az emberekhez jókarat. Sötét karácsony! . . . Örömtelen, reménytelen kará­csony ! . . . Szeretetlen, rideg, gyűlölködő karácsony! És már a harmadik egymás után! A szív tele van keserűséggel, panasszal, váddal; milliók szája lett átkok tüzokádója. . . . íme, ilyen a karácsony Isten nélkül! Szegény világ, mire jutottál! Ki hozta rád, mi hozta rád e kétségbeejtő karácsonyt? Semmi más, mint e világ bölcsesége; semmi más, mint e világ irigysége, kapzsisága, kibeszélhetetlen bűnei . . . Nem az Isten tudta nélkül és nem az ő akarata ellenére. Az ő tudtá­val és megengedő akaratával. A eljes önállóságra vágyó, a maga esze után induló tékozló fiú im elju­tott a soha meg se álmodott nyomorúságba. És az Isten bölcsesége engedte, hogy e szerencsétlen világ fenékig kiürítse a bűn ürömpoharát. Engedte, hogy a nyomorúság vasvesszöje hökkentse meg és térítse észre az elbizakodottság útján féke nélkül nyargalászó em­beri értelmet, ha már az atyai tanács, tanítás, kérés, intés mind hiábavaló volt. Ezt a karácsonyt biz emberek szerzették Isten nélkül. Ah, mennyire más a karácsony, amit az Isten szer­zett! Az a világosságnak, az örömnek, a reménység­nek, a szeretetnek a karácsonya! Az igazi, szívhez szóló karácsony az. . . Szakítsuk ki magunkat csak egy órára földi körülményeink közül. Engedjünk a szivünknek, mely úgy vágyik szeretet, melegség, benső­­ség után; úgy vágyik oda az Isten közelébe; oda a betlehemi jászolhoz; a mennyei seregek, a keleti böl­csek, az együgyü pásztorok közé . . . Talán épen kü­lönös alkalmul engedte az Isten ránk jönni ezeket a keserves esztendőket, hogy általuk olthatatlan vágyat ébresszen lelkűnkben az ő országa, az ő atyai oltalma után. Megvan a vágy és csak úgy árad belőle a szent ének: „Óh, kedves vendég nálam szálj, bűnömtől ne iszonyodjál. Költözzél be a szivünkbe áldott Jézusunk !“ Csodálatos jelenségek irányították a keleti bölcseket és a bethlehemi pásztorokat ama szent éjszakán, ame­lyen angyal ajkáról zengett az örömizenet: Ma szülé­éit néktek Megtartó“. Csillag és angyali sereg ragadta ég felé tekintetüket. Hitünk szemei előtt meg-meg is­métlődik ez az égi jelenet; szent karácsony napján mi is látunk megnyilatkozott eget és halljuk a mennyei sereg zengését és elragadtatva dicsérjük vele együtt az Istent: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e földön békesség és az emberekhez jóaka­rat! Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, aki igaz, aki nem forgatja el az igazságot, akinél nincs hamisság. Az ő útjai igazság útjai; egyenesek és vilá­gosak. Beszéde senkit se ejt tévedésbe; vele tisztában lehet mindenki. Amit megmondott, abban megmarad • Ígérete valóság. A saját képére: igazságban és szentségben terem­tette az embert is. Ah, mért hogy visszaélt az ember a szabadságával és úgy beszennyezte magát hamis­sággal ! Az igazság ellen való pártütésben és a hamis­ság szolgálatában van a mi átkunk; ebben van nyomo­rúságunk ős forrása. E mostani nyomorúságunk is eb­ből ered. Hamissággal szőtték gonosz ellenségeink ellenünk a hálót. A titok leple alatt egyezkedtek megrontásunkra. Ezer éves szép hazánkon osztozkodtak maguk között hírünk, tudtunk nélkül és mikor úgy vélték, hogy biztos a győzelmük: szörnyű gyilkossággal, mint ka­nóccal, lángra lobbantották a háború tüzét. Két és fél esztendő rémséges szenvedései és hihe­tetlen erőfeszítései meggyőzhették volna őket arról, hogy minket le nem verhetnek; országunkat szét nem téphetik és mégse engednek. Hamissággal élesztgetik csüggedt népeiket; hazugsággal öntenek beléjük bizal­mat ; azzal a hazugsággal, hogy mi már teljesen ki­merültünk és kénytelenek leszünk megadni magunkat kényre-kegyre. Ekkor aztán üt részükről a bosszuállás órája! Nem a maguk erejére, nem is arra alapítják győzelmi reményüket, hogy igaz az ügyük, így velük van az igazság Istene, hanem egyenesen a mi gyen­geségünkre. Magunk által is megcsodált győzelmeink között, erőnk tudatában értésükre adtuk, hogy bűnnek tartjuk a további vérontást, a pénzpazarlást, a vagyonpusztí­­tást: felajánlottuk nekik a békekötést. Gőgösen fogad­ták. Nagy szemérmetlenséggel még egyre azon vannak, hogy elforgassák az igazságot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom