Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-26 / 48. szám
384. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916 hogy mi a Bethesda-kórház, rámutatván előttük, hogy ez az egyetlen magyar református diakonissza-kórház. Magyar kórház sok van, de magyar református diakonissza-kórház csak egy van. Nagyon kérjük a református lelkészeket továbbá arra, hogy december 3-án, amikor ünnepélyünk lesz, igehirdetésükbe lehetőleg szőjjék bele a mi ügyünket, adják elő híveinknek, hogy nagy küzdelmek között, az anyagi élet ezer gondjaival terhelten munkálkodunk egy nagy és nemes cél érdekében : a magyar református társadalomnak olyan kórházat és olyan diakonisszákat nyújtani, ahol és akik a testi szenvedést is Krisztus örök szeretetével: az Ő nevében és az Ő dicsőségére igyekeznek gyógyítani. A református lelkészekhez intézett ezen kérésünk annál megokoltabb, mert több egyházkerület megegyezése szerint a december 3-án tartandó istentiszteletek perselypénze a Bethesdáé lesz és így ezen jótéteményt nagy mértékben előmozdíthatják a ref. lelkészek azzal, hogy — mint fentebb említettük — híveiket már előzetesen előkészítve, a december 3-iki istentiszteleten ügyünket azok meleg pártfogásába ajánlják. Biberauer Richárd, a Bethesda lelkésze. Válasz. Zathuréczky L. assakürti evang. lelkész megjegyzést eresztett meg iskolánk ügyében közreadott cikkeimhez. Ésszerűen azt lehetne feltételezni és csakis azt lehetne várni, hogy a reá vonatkozólag mondottakra akar reflektálni, mert egyéb más részét, körülményeit ennek az ügynek ismerni nincs szerencséje, mivel azt csak a hivatalos aktákból és a letagadhatlan mathematikai pontosságú száraz tényállásból lehet megítélni, nem pedig líton-útfélen felkapott riportokból. Zathuréczky úr egy árva kukkot sem szól arról, amiért tulajdonkép tollat fogott s így kettőnk közül bizony ő az, aki nem tudja mit cselekszik! Reá csupán az vonatkozott cikkemből, hogy az iskolánkba járt ág. h. ev. tanulókat eltiltotta a templomunkba járástól és hogy iskolai rendtartásunk és hatóságunk semmibe vevésével a pápista ünnepekre iskolalátogatási felmentéseket adott. Csakhogy ő nem szeret ilyesmiről diskurálni; ő inkább Bodónéval és a sanda mészárossal tart. Magas véleményt kockáztat meg „egyház-iskola ügyünk ingatagságáról“. A tárgyra és aposztrofálásomra tartozó egyenes, őszinte és korrekt cáfolat helyett azzal dobálódzni, hogy a kerületi gyűlésen „a lelkész és tanító közötti áldatlan viszony“-a\ indokolt elutasítás erkölcsileg diffamáló : ezzel ugyan még semmit se mond — mert hiszen kettőn áll a vásár! de meg ennek az igen misztikus indokolásnak az iskola-ügyhöz hogy semmi objektiv köze nincs : az a napnál is világosabb! Az vagy illetéktelen oldalról való sugalmazás, megtévesztés, vagy pedig fatális tévedés eredménye csupán. Utóvégre is az egyházi adminisztráció és bíráskodás messze áll igen sokszor az infailibilitástól; találkozunk olyan jelenségekkel, hogy szemünk és szánk elámul belé. Éppen azért diffamáló látszatát nem vesszük olyan tragikusan! „Errare humánum est!!“ Sápadt alakoskodással ebből konzekvenciát vonni, még inkább a „testvéries érzület“ szépséghibáit arról az oldalról hánytorgatni, ahonnan egy áldásos belmissziói intézmény (nőegylet!!) létesítése elé azzal vetettek gáncsot, hogy ezzel a luteránusokat csak „kiszipolyozni“ célozzuk: ez a soknál is több!! Akinek tehát vaj van a feje tetején: az ne menjen a napfényre, hanem bújjon el. Olyan mestergerendákkal, pedig az ének és ima hangjai edzik fáradságot nem ismerő lelkűket. De a szenvedéseket enyhítő szolgálat megszentelt komolyságában örömforrások is nyilnak egy diakonissza életében. Ha felvirradt a vasárnap, az otthon minden boldogságát adja gyermekének . . . egy jó könyv olvasása, séta, társasjáték, zene, szavalat, vetítettképes előadás, egy-egy testvérnek szütetési évfordulója jóleső s pihentető változatosságot teremt az otthon életében. íme ez a diakonissza élete és munkája ! Tehát nem a középkori „eleven martiromság“, „Margit“ és „Katalin“ kimagasló alakjainak önsanyargató, külvilágtól mereven elzárkózott apáca utódai, hanem a szabadság és áldozatos szeretet evangéliomi levegőjében a szenvedő embernek, hűséges gondviselői. Amikor tehát a világháború ezernyi nyomorúsága kétségbeejtő teherként nehezedik nemzeti életünkre és az elesett hősök sok ezer árvái segítő könyörületért esengenek; oh! akkor nyíljanak meg a női lélek világának lezárt kapui s ne szégyeneljék a diakonissza méltóságosan egyszerű ruháját felölteni. Kevesebb lesz a köny, könnyebb az élet terhe, ha ref. árvaleányaink a jelennek vigasztalan keservét egy új élet tehermentesítő, boldog otthonával cserélik fel. Úgy érzem, igazi belmissziói munkát gyakoroltam, amikor egy tépett szívű árvaleánynak útat nyitottam a debreceni diakonissza-otthonba. Bárcsak kerületünkből is tudhatnók néhány árva lélekkel szaporítani, diakonisszáink csekély számát, akkor többet tettünk bajainkat ostorozó, ékesen hangzó, színes beszédeknél . . . mert akkor. . . mert akkor kevesebbb lesz a Köny . . . Kevesebb az árva És gazdagabb Istennek országa ! Réthy László. oO@Oo
