Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-08 / 41. szám
41. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 323. oldal. sál nem is járt; a gyülekezetek pedig a rájuk kisebb erhet rovó fizetésmódot csakhamar törvényerejű gyakorlattá változtatták ugyannyira, hogy újabban még azt is megkísérelték, hogy a lelkészi díjleveleket a lelkészi állás megüresedésekor e szerint próbálgatják kiállítani, tehát oly mérvű csonkításokkal, hogy az egyházi főhatóság a legerélyesebb tiltakozás kíséretében volt kénytelen azokat visszautasítani. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Esküvel köteleztem el magamat a nagy gyülekezet előtt, hogy törvényeinket megtartom, másokkal is megtartatom, azok megtartása és szigorú betöltése felett lelkiismeretesen és szigorúan őrködöm. Ebből folyó kötelességemnek kívánok eleget tenni, amidőn a lelkészek javadalmának sok helyen a törvény világos rendelkezését figyelmen kívül hagyó kiszolgáltatásmódjára s a díjlevelek kiállítása körül megkisérlett hatalmaskodó visszaélésekre a közgyűlés figyelmét felhívni s erre vonatkozólag határozathozatalát kérni bátorkodom. Hibának tartanám magamat azzal ámítani, hogy az immár tiz éves visszaélés, vagy mondjuk, gyakorlat megszüntetése nem fog néhol nagy nehézségekkel járni. Ismerem népünk egy részének indokolatlan szükkeblűségét, az anyagi kérdésben önző elfogultságát, könnyen befolyásolható érzékenykedését rendelkezés jogának állítólagos korlátozása miatt. De ha tekintetbe veszem lelkésztársaimnak hallgatóik érdekében kifejtett s azok által a legtöbb esetben hálás elismeréssel hangoztatott önzetlen, nemes buzgólkodását; azt az igazán atyai szeretetet, amely híveik minden ügyes-bajos (dolgai iránti legmelegebb érdeklődésben jut kifejezésre, azt a mély ragaszkodást, amellyel nálam megfordult híveink lelkészeikről beszélnek: nem tudom elhitetni magammal, hogy ez a kérdés nem volna minden érdeket kielégítő módon megoldható. Hogy ez a megoldás miként, milyen eljárás alkalmazása mellett történjék, a dése minden fokán. Legvégső elemzésben ugyanaz az inkább csak intuitiv érzés mindenkinél s amikor egy-egy nagy, vallásos lélek kifejezést ad neki, egyszerre ráismerünk, mint ami ott élt már régen mi bennünk is hangtalanúl, alaktalanéi, de ime most megvilágosodott. A legáltalánosabb alapra tehát éppen akkor helyezkedik az erkölcs, ha a legközösebb, a minden emberi lélekben élő ősi tulajdonunkra, a vallásos érzésre támaszkodhatik. Nem is lehetséges mindenkire érvényes erkölcsi törvényeket a tudományból levezetni, mert senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy emberész alkotta filozófiai rendszert, bárminő tökéletes legyen is az, elfogadjon. Legalább a nagy tömeg csak a vallás sanctionálta erkölcsi törvényeknek fog mindig engedelmeskedni, csak isteni parancsoktól fog függeni. A tudománynak az a feladata, hogy az ész szemeivel felkutassa és a szellem erejével megállapítsa a dolgok mibenlétét, ezért mindig csakis indicativusokban beszélhet, imperativust használni, az emberrel szemben követeléseket támasztani felett a kerületi közgyűlés bölcsesége fog határozni. Az ügy iránti meleg érdeklődésemnél fogva nem mulaszthatom azonban el, sőt állásomból kifolyólag kötelességemnek tartom a következőkre hívni fel a főtiszteletű közgyűlés becses figyelmét. Ismerem — a napokban megint ismét gondosan átolvastam — mindazokat a megoldásmódokat, amelyeket egyházi lapjainkhan a kérdéssel való foglalkozásra első sorban hivatott és illetékes kiváló lelkésztársaink javaslatba hoztak. Sajnálattal kell azonban kijelentenem, hogy azokat a kérdés megoldására alkalmasoknak és így elfogadhatóknak nem találtam. Többnyire a pénzfizetés alapjára helyezkednek, nem vevén figyelembe azt s nem számítva arra, hogy tervezetük életbe léptetésével csakugyan bekövetkeznék, hogy „incidit in Scyllam, qui vult e vitare Charibdim“: a kongrua törvény határozmányaival kerülnénk szembe s így kitennők magunkat annak a veszélynek, hogy amit nyernők a réven, kétszeresen elveszítenénk a vámon. Igénytelen nézetem szerint csak az a megoldásmód helyes, tehát csak az vihető keresztül, amelynek kétségtelen jogalapja van. Ezt a jogalapot a díjlevél képezi. Nincs tehát más út, amelyre a siker reményével léphetnénk, mint a díjlevelek alapján oldani meg a felmerült nehézségeket; azzal az eszközzel, amely mindenkor a legbiztosabb segítség: a szelídség és szeretetnek leikével. Népünk visszahódítása. ív. Van-e fedezetünk a népies vallásos irodalom megteremtésére ? Első szavam az, hogy kell lenni. Mihelyt kell, azonnal van. A háború alatt a katonáknak és az csupán a vallásnak, az Istenhez való viszony érzésének van joga. Eszményt sem állíthat elénk a tudomány. „Az erkölcsi ideálok nem olyanok mint a természeti tárgyak, azok az emberiség vallásos hőseinek ajándékai.“ (A filozófiai morálra nézve nagyon megszívlelendő előadást tartott s annak hiányaira éles fényt vetett dr. Rácz Lajos a Kálvin-Szövetség 1916. évi januárban tartott lelkészi konferenciáján. Közölve van az erről kiadott Emlékkönyv 97—111. lapjain.) c) A vallásnak azt az eljárását, hogy az erkölcsiséget a jutalom és büntetés ígéretével az istenítélet sanctiója alá helyezi, sokan ferde világításba állítják, hogy alacsonyabb rendűnek tüntethessék fel a rekompenzációt Ígérő vallásos erkölcsöt a külső jutalmazásról és büntetésről hallgató filozófiai erkölccsel szemben. Helytelen azonban úgy állítani be az isteni megfizetést, mint megérdemelt bért. Kinek lehetne bért várni az Istentől! Öntudatunk csak fogyatkozásokról tanúskodik, méltatlanok vagyunk Isten szeretetére. Isten
