Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-08 / 41. szám
322. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. életnek. Azok a mi atyáink, kiknek mértéke az Atya akarata volt. Azoknak vagyunk gyermekeik, kik az egy Atyának igaz gyermekei vol-' tak. íme Jézus szavainak másik, elhanyagolt értelmezése. Töltsétek be ti is a ti atyáitok mértékét! Ha csak kérkedés ajkunkon Jézus követése, a keresztyén név, ha csak gőgös kasztjelszó Kálvin nyakassága, Luther hősiessége, a gályarabok buzgó éneke és kínos szenvedése, akkor nem vagyunk különbek a zsidóknál, kik Ábrahám gyermekeinek mondják magukat, de a prófétáknak vérét veszik. S kik a mi atyáink, protestáns lelkipásztorok? Azok, akik azt vallották, hogy egy próféta sem javíthatja meg testvéreit, hanem csakis abban a mértékben, amily mértékben ő saját maga egy az Atyával, amily mértékben hordozza szívében az Atya szeretetét és erejét; akik látták és felismerték, hogy a következetlenség egy pillanat alatt romba dönti mindazt, amit éveken át építettünk. Csak abban a mértékben hirdethetem az evangéliumot, amily mértékben az bennem ható erővé vált, csak abban a mértékben növelhetem a rámbizottak hitét, amily mértékben megnövekedett az enyém is az én Atyámmal való állandó közösségem által. Nem tudomány a hit, de élet. Életet pedig csak élet termelhet. Mi híveink lelki atyái vagyunk. Nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk-e nekik, töltsétek be a ti lelki atyátok mértékét? Töltsük be előbb mi a mi atyáink mértékét a Jézus Krisztus által, ki erőssége volt nekik is és azzá lehet számunkra is. V. V. □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□a Régente az emberek kevesebbet beszéltek, de „több fát vágtak“. Mekkora már a te rakásod ? Egyházi élet. — Részlet püspök úr ő méltóságának az okt. 15-én kezdődő kér. közgyűlés elé terjesztett jelentéséből. — Az esperes urak által hozzám küldött jelentések szerint a híveinkre nehezülő súlyos megpróbáltatások a hitéletnek bensőbbé válását vonták maguk után, a lelkek mélyében nagy átalakulásokat idéztek elő. Itthon maradott hitsorsosaink az Urnák házába hozták szívüknek örömét, bánatát. Annak, hogy Istennek házát ismét megszerették, még a legnagyobb dologidőben is szép bizonyságát adják egyes vidékeken. A szenvedések iskolája meglepő eredménnyel tanít. A vallásos felbuzdulás közel hozta egymáshoz a lelkészt és híveket. Közöttük egyetértés és szeretet uralkodik. Szóval a gyülekezetekben mindenek ékesen és szép renddel történnek. Egyes tudomásomra jutott esetekből azonban sajnálattal kell megállapítanom, hogy a nagy arányokban szépen összeállított helyzetképnek tetszetős vonásai között láthatók olyanok is, melyek a kedvező összbenyomást kellemetlenül zavarják. Ilyen zavarólag ható vonás a lelkészi járandóságok kiszolgáltatásának kérdése. Az adósegély megállapításához szükséges munkálatok végeredményét feltüntető normál költségvetés összeállításával kapcsolatban sok gyülekezetben az a megtévesztő nézet vert gyökeret, hogy a lelkészek járandóságait nem a díjlevél tételei szerint, hanem a normál költségvetésnek a konvent által megállapított egységárak alkalmazásával létrejött összegeiben kell kiszolgáltatni. Hasztalan mondotta ki jó eleve a konvent — 1909. évi 344. sz. jkvi pont —, hogy a normál költségvetés tételei sem az egyházzal, sem a javadalmassal szemben nem kötelezők, a lelkészek a jó békesség kedvéért tűrték illetményeiknek nem díjlevélszerű kiszolgáltatását, ami kezdetben talán anyagi károsodás-TÁRCA. Valláspótlékok. (Folytatás.) A szabadkőművességgel testvér mozgalom az eihikai kultúr-közösség, amely szintén a valláspótló jellegre pályázik. Az ethikai kultúr-közösségek célja a vallástól mentesített és így „tiszta“ morál alapján olyan világi felekezetek létesítése, amelyek biztosítják a társadalmi élet szükséges alapja gyanánt azt a morális életfelfogást, amit eddig a vallás adott a társadalomnak. Kiindulási pontjuk a vallás ható erejében megrendült hit. A vallás — mondják — ma már megszűnt hatalom lenni a lelkek felett, így nem képes erkölcsi életet teremteni; ezenfelül a vallás egészen magánügy, míg az erkölcsi életnek általánosan érvényes alapra kell helyezkednie; sőt veszélyes is az erkölcs tisztaságára a vallás, amely jutalom és büntetés Ígéretével, tehát alacsony motívumokkal támasztja alá az erkölcs követelését, holott a jót maga a jónak szépsége teszi kívánatossá, a bűntől maga a bűn rútsága riaszt vissza, így az erkölcs csak nyer azzal, ha kiszakítja magát a vallással való közösségből. Mind a három állítás csak kifogás, de a vallástól elfordúlt u. n. filozófiai morálnak ilyen okoknál fogva követelése jogosúiatlan, mert: a) Ha a vallás ma nem uralkodik a lelkeken, ebből csak az következik, hogy nézzük meg ennek az okát s ha rájöttünk arra, hogy a külső héj, a dogmatizmus hibás, hát vegyük revízió alá s öntsük olyan külső formába a vallást, hogy ismét trónra ültethessük a modern ember lelkében, de ne szakítsunk addig az élet ősi kormányzójával, amig teljesen ki nem próbáltuk életképességét. b) A vallás nem is annyira magánügy, ahogy azt inkább jelszavak után, mint meggondolva mondja sok ember, hiszen akkor nem alkotna közösségeket fejlő
