Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-01 / 40. szám

318. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. részben úgyis államsegélyből nyerő tanítóját az állami tanítók státusába kéri átvétetni. A határozat meghozatalában, hogy a presbitérium teljesen objective, megfontolva, a helyzet, körülmények, sőt még a jövő figyelembe vételével járt el: igazolta egy alapos kimutatás egybeállításával. E kimutatásban fel van tüntetve, hogy az egyházi központon élő és adófizető tagok száma: 61. Ebből tiszta házasságban él 5, vegyes házas 34. Nőtlen vagy hajadon 18, özvegy 4. Továbbá a családok közül 15 gyermektelen, 3-ban reversalis folytán a gyermekek tekintetbe nem eshetnek, némelyekben pedig már ki­nőttek az elemi iskolai kötelezettségből. Azoknak a száma is, akik a 3—5. év között vannak, csupán 6. Mondja meg bárki is, hogy a dolgok ilyetén állásá­ban nem volt-e ésszerű, természetes a presbitérium elhatározása, amikor látva az iskola létalapjának ezt a meggyengülését és a teljesen reménytelen, kilátástalan, a viszonyok javulásával éppen nem biztató jövőt: a beszüntetést kimondotta, mert nem tartotta indokolt­nak, hogy egy improduktív, elgyengült intézményre pazarolja anyagi erejét, amikor azt sokkal hasznosabbra fordíthatja, adósságaitól könnyebben és hamarabb szabadul, amellett az az érdek sincs legkevésbbé sem veszélyeztetve, amit az iskola aránytalan nagy áldo­zattal való fenntartásával vélnek csak a helyzetet nem ismerők biztosítva látni! (Folyt, köv.) Sedívy László ref. lelkész. 1 RO DA LOM. Mentsük meg a jövő nemzedéket! Háborús vo­natkozású kér. tanítások az ifjúság érdekében. Irta : Uray Sándor. Debreczen, Hoffmann és Kronovitz könyv­nyomdája. 1916. Ára 1 K. A jövő az ifjúságé. A jövő egyházának, társadalmá­nak milyensége az ifjúság nevelésétől függ. S az ifjú­ság nevelője legfőképpen a keresztyénség igazságaitól átitatott családi élet — ezek az igazságok alkotják e kis könyv (mindössze 80 oldal) hátterét. Ez, mint szi­lárd meggyőződés áll minden egyes darab mögött s bennök kifejezésre is jút. A szerző a szülők munka­társi segítségét óhajtja megnyerni a jövő nemzedék nevelésében. Ez irányban munkálkodni helyes és szük­séges is minden gyülekezet lelkipásztorának, de nem hallgathatjuk el abbeli meggyőződésünket — e helyen sem —, hogy ez nem elégséges. A lelkész legyen az ifjúság pásztora is. Tartassanak gyermekistenitiszteletek minden gyülekezetben. Legyen gondoskodva az ifjúság (a serdülők) lelki neveléséről is! Nagy örömemre szol­gált, hogy e kötetben is találtam egy gyermekisteni­­tiszteleti beszédet (okt. 31-iki beszéd kis gyermekek előtt). Nagyon lendületes beszéd, de nem kis gyerme­keknek való, mint ahogyan fel van írva a beszéd élére. Helyénvaló dolog lenne, ha egyházi Íróink gyermek­­istenitiszteletre szánt beszédeket is adnának ki mutatóúl. De térjünk vissza a tárgyhoz. 7 beszéd van e kis könyvben és egy homilia. A beszédek mindenike a fentebb említett eszme és cél szolgálatában áll. A már előbb említett okt. 31-iki beszéden kívül van benne két, iskolai év elején tartott beszéd is. Egyik „Elmen­­vén — tanítsatok!“ címmel, Máté ev. 2819 alapján (benne szól a szülőkhöz, a gyermekekről, az ismere­tekről és a tanítókoz), a másik Zsolt. 1273 alapján, ami­ben gyakorlati tanácsokat ad a nevelés’hogyan “-járói“. A beszéd, különösen ez a második, lendületes, de úgy tetszik az embernek elolvasásuk után, mintha több lenne benne az emberi bölcselkedés az evangéliumnál! Némelyik beszéde nagyon szövegszerűden. így a Máté 2810 alapján isk. év kezdetén tartott beszéde. A Mester ott az evangéliumnak a földön való elterjesztéséről be­szél s a szerző a felette tartott beszédében beszél ál­talában a tanításról. Élénkségével, lendületével, szép­ségével kiemelkedik „A biblia és a jövő“ c. beszéd (Zsid 412). A jövendő bizonyosságát és dicsőségét a Bibliához való visszatérés, a Bibliaolvasás útján (a családban) várja. De hadd jegyezzem meg, hogy ezt nem lehet csupán a szülőktől várni, t. i., hogy a jövő nemzedék megszeresse a Bibliát, ebben a munkában az egyházé, a lelkészé az oroszlánrész. Üdvözöljük ezt a kis kötetet, mint egy szebb jövő kezdetét. A harc kezdődni fog, mert a trombita már megszólalt a csatasorbaállásra! Ez a kis könyv ki­kezdte legégetőbb sebünket. . . Próbálja orvosolni szerzőnk, a maga gyülekezetében és más gyülekezetek lelkészeit is ez orvoslás megkezdésére akar indítani. De ne feledjük el, hogy ebben a munkában a pász­torra esik a munka nagyobb fele, mert ez a kísértés fenyeget különben, hogy a jövendőért való felelősség terhét teljesen a szülőkre toljuk. Ajánljuk e kis könyvet gyülekezeteink lelkészeinek figyelmébe. Spectator. I—««MWMWMMMmiMMMWMMW—» ' TANKÖNYVEK! A dunántúli református egyházkerület népiskolái­ban, valamint a pápai főiskolában és nőnevelő­intézetben az 1916—17-ik tanévben használandó tanköny vek beszerezhetők ® @ ® @ ® Kívánatra könyvjegyzéket készséggel küldök. Kis Tivadar könyvkereskedésében

Next

/
Oldalképek
Tartalom