Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-01 / 40. szám

40. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 317. oldal. iskolát is állít fel, bár az egyházi központban (népes­sége 192 lélek) az iskolakötelesek létszáma még csak meg sem közelítette azt a numerust, amelynek mini­mumához az államsegély kötve van, sőt az akkor még csatlakozási viszonyban volt ág. evangélikusok köréből sem telt ki a kívánt contingens. Felette gyenge volt tehát már a létalapja is a mi iskolánknak ref. felekezeti részről a felálllításkor és bi­zony gyenge volt a kilátás vagy reménység is arra nézve, hogy a létalap erősödni vagyis a létszám nö­vekedni fog, mivel híveink kivétel nélkül ambuláns elemekből állanak, vagyis nem benszülöttek; a sors szele, az élethivatás nehány év alatt elsodorja, elhívja őket innen s nem egészen bizonyos, hogy az ellen­kező szél vagy esély sodor-e, hoz-e helyökbe máso­kat!? H netalán hoz, akkor esetleg nem igen változik az iskolások létszáma, de ha nem hoz, akkor a mini­mumra leolvad, sőt még teljesen is elolvadhat. Ilyen körülmények között szét kellett néznünk, hogy a ref. és ág. h. ev. tanulóknak a törvényes contingenst együttesen sem biztosító létszámához, részben izr., részben róm. kath. vallású tanulókat igyekezzünk is­kolánkba édesgetni. Nem sok köszönet volt benne! Csak selejtes anya­got kaptunk, azt is részben azon ígéret mellett, hogy karácsonyra felruházásukról gondoskodunk. Hasonlóan mesterkélt számszaporítás volt, hogy vi­déki vasútállomásokról nehány hívünket rávettük, hogy járassa be naponként gyermekét. Egy ideig így csak lehetett valamikép tartani isko­lánkban a lelket, a nagy üggyel-bajjal összeterelgetett igen vegyes múzsa-nyájból a harminc-egynehány főt úgy tanévek elején valahogy kiszorítottuk évközben azután olvadozott, év végére 25 alig maradt. Jövő élet s az ahhoz fűződő édes reménykedés is is mind hiú álom a szabadkőművesek előtt. Ki iri­gyelhetné alacsony vergődésüket, mikor a vallás sas­szárnyakat ad az örökkévalóság magaslatai felé szál­­lani! Azokra a közhasznú intézményekre pedig, amelyeket kápráztató fényben szoktak felvonultatni a szabad­kőművesség védői az ingatagok megerősítése s az ellennézetűek elnémítása céljából, ezt mondhatjuk: vagy csakugyan jók azok, vagy csak az elfogultság káprá­­zata aggat rájuk csillogó ruhát. Ha jók, bizonyára a vallásos lélek, a titokban működő istenfélelem terem­tette meg őket, látszólag a szabadkőművesek által, de akiknek szíve vallásos. Ha pedig erkölcsi kifogás alá esnek azok a ,;nagy“ cselekedetek, akkor nincs is rá­juk szükség. A szabadkőművesség akár az előbbi, akár az utóbbi esetben felesleges szellemi erőlködés. (Vége köv.) Lie. Rácz Kálmán Három-négy évig így vacillálgatott az iskola. Jött azután a be nem vált próbaházasság felbontása a luteránusok részéről. Egyik exponensüknek megőrzött kézírása szerint előre jelezték, hogy gyermekeiket más iskolába viszik s ezzel kétségessé teszik az állam­segély érvényben maradását. Egy kivételével el is ma­radtak, más iskolába mentek; jól is tették, mert úgy sem voltak egyebek statistáknál; bejáró hitoktató lel­készük ugyancsak rajta volt, hogy ne testvérek, hanem idegenekként érezzék magukat iskolánkban, a ref. istenitiszteletek látogatásától eltiltotta őket, ellenben a pápista ünnepekre az iskolai rendtartás fumigálásával szabadságot (szünnapot) engedélyezett nekik. Azután kifogyott a szegény gyermekek felsegélyezé­sének alapja is; a más felekezetűek ezek közül szintén búcsút mondottak az iskolának. Én pedig — súlyos okaim vannak rá — nem ambicionáltam többé sem a sok szégyenkezéssel járó karácsonyi segélygyüjtést (az idegen felekezetűek között!) sem a mesterséges tanuló-verbuválást. A heterogén elemeknek lehámlása után maradtak a tisztán helybeli református növendékek számszerint tizennégyen. A meggyengült létalap kizárólag saját felekezeti irányú megerősítésére volt két igen praktikus eszmém és tervem. Az egyik az volt, hogy a megyei gazdasági egyesület bevonásával Vágvidékéről zöldségtermeléshez értő családos egyéneket telepítünk közvetlen közelébe a városnak bolgárrendszerű kertészet létesítésére; a másik pedig, hogy a távolabbi szórványokban lakó híveink gyermekei számára egy szerényebb keretű internátust létesítünk 10—12 gyermek létszámmal, amennyinek épületünkben helyet tudtunk volna szorí­tani különösebb költség nélkül. Ezeknek valóra váltását a világháború kitörése meg­akadályozta, de a lezajlása utáni időket illetőleg is törölte ambícióim programmpontjaiból az a példátlanul álló meghurcolás és méltatlanul elszenvedni kénysze­rűit megszentenciáztatás, amiben a közelmúltban ré­szem volt alulról, oldalvást, felülről, amiért egyházam érdekeit védelmeztem, a törvényeknek erős kézzel ér­vényt szerezni igyekeztem, benne az anarchiát úrrá lenni nem engedtem s egyéni és papi tisztességem nyugalmam elleni intrikákat, támadásokat el nem tűr­tem ! Rövid nehány hónap még további vérveszteséget hozott az iskolának. A sors szeszélyes szele véletlenül több oly családot sodort el innen másfelé, amelyben éppen iskolakötelesek is voltak. Midőn az 1915—16. iskolai év elejére jutottunk: maradt összesen 9 gyermek; ezek közül is 5 olyan, akit szülője, látva iskolánk elnéptelenepését, az üres iskolának a gyermeki kedélyre lehangoló voltát — el­vitt más iskolába. Beiratkozásra hozzánk 4 jelentkezett. Mi sem volt természetesebb, mint hogy a presbitérium, úgyis mint iskolaszék, azon határozatot hozta, hogy az iskolát beláthatlan időre megszünteti, a fizetését 4/&

Next

/
Oldalképek
Tartalom