Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-01 / 40. szám
40. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 315. oldal. tanulták meg, hogy mit kell cselekedniök, ha hűséges őrállók akarnak lenni az anyaszentegyházban. De nem gondoltunk-e arra, hogy a reformáció 400 éves évfordulóján a reformáció szelleméhez legméltóbbat cselekednénk akkor, ha lelkészeinket ellátnánk egy olyan alaposan megírt útmutatóval, melyből tájékozódást nyerhetnének a belmisszió munkák módjairól, eszközeiről, céljairól, melyből felbuzdulást, erőt, világosságot merítenének arra a nagy munkára, melynek elodázása halálunkat jelentené? A reformáció 400 éves évfordulójának közeledtével foglalkozunk-e azzal a kérdéssel, hogy hogyan volna elárasztható népünk bibliával, hogyan volna bevezethető annak tanulmányozásába? Nem idegenkedem attól a gondolattól sem, hogy ebben a tekintetben is alapos útmutatót adjunk lelkészeink kezébe és egy kisebb, egyszerűbb, népies hangon megirt irányítót népünk kezébe. Olyan férfiak írnák meg ezeket, akik már tapasztalatokat szereztek, akik már tudják, hogyan lehet a nép szívéhez férkőzni. v. v. Protestáns intelligenciánk visszahóditása. ii. Aztán jött a védekezés vagy sérelmek kora; melyben ismét ott látjuk a magyar protestáns intelligenciát — megfogyva bár, de törve nem — a lelkészek oldalán; ott az anyaszentegyház életmezején védő karjait kitárva s azok a kezek, melyek eddig kardokat forgattak, most sebeket kötöztek; fájdalmakat orvosoltak. A vész, a vihar egybegyűjti, összetartja az egyházhoz tartozókat. Gondoljunk csak az e kort lezáró 1859-i pátensra. Mindkét korban — a viszonyok mellett — nagy szerepet játszottak s nagy befolyással voltak intelligenciánkra a protestáns iskolák: hírességei e kornak, melyek amellett, hogy jók, olcsók is voltak, nevelő hatásuk pedig letörölhetetlen. Mind, mind oly tényezők, melyek az intelligens elem közreműködését biztosították. Végre jött a kenyér kérdésének kora — minden téren —; jött ez a mostani kor, minden nagyobb szellemi mozgalom, éltető fuvalom vagy közveszély nélkül. Emellett — az úgynevezett — a prot. egyháznak intelligenciát adó nemesi családok elvesztették kiváltságos helyzetüket s maguk is a megélhetés, a kenyér kérdése elé állíttattak. Az egyetemes érdek helyébe jött az egyéni, mely nem összetartja, egymásra utalja, hanem szétválasztja, egymás ellen állítja az összetartozókat is. Nem pusztán — s a protestáns sajtó hiányában s mellett — kizárólag a lelkészképzés okozza hát a prot. világi elem elhidegülését; befolyással voltak arra kor s annak sajátos viszonyai. Tehát csak ezen körülmények tekintetbe vételével lehet a lelkészképzést a protestáns intelligencia elhidegülése okául tartani. Sőt ha aztán engedünk ama kényelmes eljárásból, mely mindég másban keresi a baj okát és magunkba tekintünk: bizonyára fogunk hibákat találni magunkban is, melyek a lelkészképzéssel már — legfeljebb — távolabbi okozati viszonyban vannak s így enélkül is orvosolhatók egy kis jóakarattal s buzgósággal. Legyen szabad egy-két ilyen hibára rámutatnom s egyuital — a kérdés szanálására — konkrét javaslatokat tennem. Zsinat-presbiteri egyház-szervezetünkben a presbiszoros érintkezésben vannak, amennyiben a tudománynak minden lehető tárgyát előadással kapcsolatban megvitatják, valamint a társadalmi mozgalmakat is megtárgyalják. így a szabadkőműves körökből sok üdvös eszme pattan ki, sok irányítás indul meg, különösen jótékonysági egyesületek alapításának történeti fonala ezekbe a páholyokba visz vissa. Titkos szimbólumaik és sajátos, leplezett rituáléik csak a munka methodusát őrző ódonszerü vázák, edények, így az ezek miatt támadt gyanakodás teljesen alaptalan. Sajátságos az ezekhez való ragaszkodásuk, de megvan a psychologiai magyarázat reá. A szimbólumok és rituálék misztériuma épp oly vonzó erő a szabadkőművesre, mint a hívőre a vallásban levő misztikusság. A léleknek a titokzatos után való ezt az örök vágyát is ki akraja elégíteni a kőműves munka. A „testvérek“ valóban azok. Társas érintkezéseik egymás tiszteletét tanúsítják, de nem ridegek. Egymás között nyíltak, őszinték, diszkrétek. Ápolják a társas élet derültebb megnyilvánulásait is; összejöveteleiket zene és szónoki előadások fűszerezik. És e kedves, sőt értékes vonások dacára is nagy fogyatkozások vannak a szabadkőművességben, amelyek miatt távol van attól, hogy valaha is pótolhatná a vallást. Első és legnagyobb hibája az a közömbösségig fokozódó latitudinarismus, amelynél fogva annyi ellentétes gondolkozású embernek ajtót tár. Jól értjük a bajt, amelytől ez által szabadulni akar: irtózik a kényszertől ; de a tapasztalat igazolása szerint nagy munkát csak szilárd meggyőződéssel biró s legalább az alapvető nagy gondolatokban egymással megegyező lelkek tudnak elvégezni. A keretnek túlságos kitágítása mindenkor veszélyezteti a cél egységét s a munkának ebből a tudatból táplálkozó intenzitását. Egyetértésben van az erő. Logikus ész nem tudja megmagyarázni, hogyan fér el az emberszeretet nagy keretébe pl. a vallásrombolás munkája. Pedig ez is foly a szabadkőműves cégér alatt. Vájjon csupán véletlenség-e, hogy a magyar szabadkőművesség a maga irodalmi nyilatkozataiban sokszor oly elkeseredett dühvei támad nemcsak a val-
