Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-09-24 / 39. szám
39. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 309. oldal. miatt soha theologiai értékes munkát kezébe nem venne, mig a négy évfolyamot elvégzi — mert IV. éven is tanultak németet — legalább is 5—6 drb. a kor színvonalán álló müvei ismerkedett meg. A nevelésre kiváló gondot fordítottak; „a diligentia ideje alatt a szokásos akadémiai istenitiszteletek az idén is megtartattak dr. Kecskeméthy István, Nagy Károly, dr. Ravasz László és dr. Révész Imre tanárok szolgálatával“. Az ifjúság maga tartott hétfőn reggel és szombaton este „préceseket“. A fakultásra mindössze 25 hallgató iratkozott be ; évközben kimaradt kettő (a másod évről az elsőre visszavetés miatt), így a tanévet 23-an végezték be. Az ifjúság munkája szerény mederben mozgott. Az Ifjúsági Egylet és Pályatételek jelentéséből kitűnik, amott egy sem, itt is csak egy tételre érkezett két munka (prédikáció fordítás), A konviktus egész évben bajokkal küzdött a nagy drágaság miatt. Az áremelésre nem gondolhattak a bajon úgy akartak segíteni, hogy a tápintézetet házi kezelésbe vitték át (tehát olyan formán mint Pápán van), mert nehéz volt vállalkozót találni. A díjfölemelés mégis elkerülhetetlenné vált, úgy qogy december 1-től a nem theologusj étkezők teljes díja 500 korona, a theologusoké 300 korona volt. Ez a nagyon alacsony ár szükségessé tette, hogy az alaptőkéhez nyúljanak. Megkísérelték a gyűjtést, de ez gyér eredménnyel járt. (Vége.) Gy. E. Jézus Krisztus jó vitéze. Baráti útmutató a ref. lelkipásztori pálya előkészületeihez. írták: Imre Lajos, Makkai Sándor, Révész Imre, Vásárhelyi József. 1916. Szerzők sajátja. Kapható: Kolozsváron, Bocskay-tér 1. Ára 1 K 20 f. Póstán küldve 1 K 30 f. Jó könyv; okos könyv; szükséges könyv. Egyenesen megható a hivatásnak olyan komoly átérzése, a hivatalnak az a föltétien nagyrabecsülése, ami e négy fiatal tudósnak (három közülök már forma szerint is doctor philos.) e 102 lapra terjedő könyvéből a szívünkbe árad. Nem számítgatják, behozza-e egy ilyen könyv kiadása; kapnak-e valami írói tiszteletdíjat; vagy talán bizonyos mennyiségű korona, mint kész kiadás, aztán egy csomó gáncs lesz a fizetés?! Erre ügyet se vetnek. Pedig materiális korunknak ez a józansága meglehetősen megerősödött a mi berkeinkben is. Hányszor hallottuk! „Nem érdemes írni, mikor jó, ha a kiadás költsége megtérül! Nem érdemes írni éhbérért!“ Ma már ivenként 50—60 korona is csak éhbér! Maga a tudománynak hivatásszerű, művelése kevésbé lelkesít, mint az írói tiszteletdíj. Ezzel mintha Iesiklott volna a hivatás felfogása a rendes vágányról. Ezek a fiatal emberek ez irányban is fölállítják az útjelzőt. Azaz hogy nem is fiatal emberek, hanem „Négy öregdiák". Igen, mert a régi kedves szokás szerint adott ajánló sorok így szólnak: „A hét erdélyi kálvinista kollégium Nemes ifjúságának Hív rokonérzéssel és szolgálatkész indulattal Ajánlja e könyvet Négy öregdiák.“ Azt mondják, hogy őket e a kis könyv megírására „nem irodalmi babérok áhítása, hanem egyes-egyedül egy nagyon elevenen megtapasztalt, tényleges szükséglet vezette rá“. Ők nagyon elevenen megtapasztalták, hogy azokban, akik a lelkipásztori pályára lépnek, igen sokszor hiányzik a belső hivatás; hogy a pályaválasztásnál sokaknál igen mellékes okok, szinte egyenesen elítélendő okok (biztos kenyér, nyugalmas élet, könnyű előkészület — „csak pap akar lenni!“) döntalanná vált titkait sem bolygatja, fenyegeti, nyugodtan rábízva ezek sorsát az emberi művelődés folyamára, mely a benne kavargó iszapot(!) előbb-utóbb le fogja rakni a feledés mélységes tengerébe“ (13. I.). „A vallások által felállított vég-ok és legfőbb teremtő erő, nevezzük isteneszmének(I), maga is a bizonyítás itélőszéke elé tartozó kérdés“ (23. 1.). „A csecsemőt táplálja az anyatej, de az élet további folyamán feleslegessé válik ránézve; a vallások is effélle szerepet töltöttek be hosszú időn át az emberiségre nézve . . . de ma már jóval túl vagyunk az emberiség gyermekkorán“ (27. 1.). „Legkevésbbé engedhető meg az élet céljának egy ismeretlen másvilágba való átútalása és ennek örve alatt e földi élet berendezésének kérdésébe való beleszólásuk“ (u. o.). „A vallás fenntartása csak a papirend hatalmi kérdése“ (u. o.), különben a vallás döntő tényező „a kultúrától való elmaradottságokra“. A szabadkőművesség munkálja „az emberiség újjászületését", amikor „meg fog tudni állani a maga lábán is mankó nélkül“ (azaz hit nélkül, 128. 1.). „A hit, vagy legalább is a vakon hivés kora lejárt és ez a folyam már nem sokáig fogja szapprítani az emberi bajok(!) nagy óceánjának vizét... Az emberi tudás fényes napja máris erősen szárítgatja kifelé azt a tengert (érzi a vallásos hit uralmát), amelyből annyi mérges kigőzölgés áradt az emberiségre“ (127. 1.). A szabadelvüség védőpaizsa alá helyezkedő és biztos rejtekéből robbanó dum-dum golyóit a vallásra lövöldöző ilyen támadás tudatában lehet-e vallásos komoly ember egy fedél alatt a szabadkőművesekkel? Ennek az aggálynak kénytelen vagyunk kifejezést adni, hiába az ellene való tiltakozás (amint Haypál Benőnek a Protestáns 1913. évf. J29. számában megjelent védekező iratára Mezey Gyula is bőséges szemelvényekkel megfelelt a Protestáns Szemle XXV. évfolyam 582—91. lapjain). Végül még a vallás iránt állítólag konciliáns magatartásra csak annyit említünk meg, hogy amint Miklósy István „A szabadkőművesség önleleplezése“ (Budapest, 1911) c. röpirata kimutatta, a Világ c. napilapot s az egyetemi ifjúság átkát, a Galilei-kört a szabadkőművesek alapították. (Folyt, köv.) Lie. Rácz Kálmán.
