Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-09-03 / 36. szám
36. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 285. oldal. mindannyian az egy igaz Istent imádjuk, békében éljünk egymással. Erre a békére nemzetünk érdekében most, amikor a világháború oly rémes pusztításokat okozott, ma nagyobb szükségünk van, mint bármikor. Gondoljunk az apostol ama tanítására, amely arra int, hogy az atyafiakhoz legyünk hajlandó szívvel, ezt a hajlandóságot tehát tartsuk meg és neveljük a más vallásfelekezetüekkel szemben is, hiszen mindnyájan egy Isten gyermekei, testvérek vagyunk, a különböző felekezethez való tartozás csak arra serkentsen bennünket, hogy a jóra, nemesre és igazra való törekvésünkben nemes versenyt fejtsünk ki. Szeretet. Mindezeket pedig tetézzük be a legnemesebb érzéssel, a szeretettel, mert ez az, ami boldogít, fenntart, felemel s közel hoz bennünket egymáshoz és ahhoz, aki az embereket annyira szerette, hogy érettök kinos halált halt: az Ur Jézus Krisztushoz. Mélyen Tisztelt Közgyűlés! Szokásban van, hogy az egyházmegyei gondnok székfoglalója alkalmával részletes programmját ismertesse. Ilyet tőlem most ne várjanak, részletes programmot felállítani most módomban nem áll, mert a rendkívüli állapotok mindent felforgattak s ma még távolról sem láthatjuk mint fog kialakulni a helyzet. Az elmondottakban csak ismertetni kivántam azokat a gondolataimat, amelyek magyar, református lelkemet áthatják. Erőm gyönge, de megvan bennem a szilárd akarat, hogy egyházamat híven szolgáljam s ennek érdekeit tőlem telhetőleg előmozdítsam. Tudom, hogy mélyen tisztelt Elnöktársamnak, az esperes úrnak tudása és nagy tapasztalata, egyházi és világi munkatársainknak kötelességérzete és munkástehát az adott viszonyok által határolt jellemet értelmes és morális személynek, mikor azok az adott viszonyok teljesen eltérnek az ő érdekétől?“. Azaz: teljesen magára kell hagyni a gyermek erkölcsi fejlődését. Ilyen hangok emelkedtek nálunk is 1913-ban a Budapesti Tanítók Egyesületének azon gyűlésén, amelyre a kormány kénytelen volt az Egyesület feloszlatásával felelni. Ignotus már azt fejtegeti „Olvasás közben“ c. müve egyik helyén, hogy minő jogtalanság és merénylet a szüle részéről beavatkozni gyermekének lelki irányításába és őt esetleg fegyelmezni is; vájjon felhatalmazza-e őt, mint szülét, erre az, hogy kenyeret ad gyermekének ? — nem is szólva arról, hogy az életet akaratlanul adta gyermekének, nem a gyermeknemzés lévén célja a házastársaknak. A „szabadgondolkozó,, erkölcs kritériuma a haszon. Jó az, amiből haszon van. Az erkölcs mozgató ereje a haszonvágy. (Folyt, köv.) Lie. Rácz Kálmán. OO0OO sága, főpásztorunknak mindenre kiterjedő gondossága s a mi szeretettel körülvett, lángelméjű főgondnokunknak bölcs útmutatása és vezetése erőm gyöngeségét pótolni fogják. A mindenható Istent pedig kérem, hogy erősítsen meg engemet s adjon nekem segedelmet, hogy a magyar egyetemes református egyház érdekeit mindenkor és mindenben előmozdíthassam. Istenben bízva, a magyar egyetemes ref. egyház és a pápai ref. egyházmegye iránti szeretettől és kötelességtudástól áthatva foglalom el a gondnoki széket. Isten áldását kérem az egyházmegyei közgyűlés .tagjaira és munkálkodásunkra. (Vége) A pápai református egyházmegye lelkészegyesületi gyűlése. Egyházmegyei közgyűlésünk bölcsessége az utóbbi évek egyikében megtalálta a módját annak, hogy egyesületi gyűlésünkön, melyet mindig a közgyűlést megelőző nap délutánján szoktunk tartani, a tagok, úgyszólván, minden anyagi áldozat nélkül megjelenhetnek. Ez az intézkedés a forrása a jóleső érzésnek, mely a lelkesülésre hajlóbbak keblét dagasztja, együtt látván az egyesület minden tagját. így volt f. évi augusztus 23-án is. Ott voltunk mind. Ha okulni, tanulni, eszméket nyerni mentünk, nem is hiába voltunk ott. Csak úgy pezsegtek az elmék a különféle indítványok hatása alatt. A vitázó kedv szinte csapongó. Vajha ez ne legyen aztán a végeredmény: egész éjjel halásztunk és semmit sem fogtunk. Némely közgyűlési dolgok, jelesül az esperesi kar bizottsági üléséből letett indítványok megbeszélése után, melynek folyamán a Kálvineum különösen ajánltatott a tagtársak munkás áldozatkészségébe, élénk eszmecsere indult meg a lelkészeknek már bevégzett valósággá lett u. n. háborús segélyezése körül. Fájdalmasan érintett, hogy kormányunk a hadsegélyző bizottság által engedélyeztetett aránylag kis segélyt, annak^a református papságnak, mely a szinmagyar nép nemzeti és erkölcsi gerince, beduguló forrásainak tisztogató munkása, felfrissítője, hiv és lemondó szolgája volt mindenkor. Az állami tisztviselőknél nem volt válogatás, mindegyik megkapta és kapja a rendkivüli időkhöz mért rendkivüli segélyét. Mi közülünk ki kellett válogatni a koldusabbját, hadd lássa a világ, ki a legszegényebb. A rendkivüli segély, nézetünk szerint, mindenik református lelkészt megilleti, azon mérvben, mint más közhivatalnokot. Evégre zörgetünk saját kerületünk közgyűlésének ajtaján s kérjük az ORLE elnökségét is erélyes fellépésre. Igen életrevaló s hatásában fel nem becsülhető indítvánnyal lepte meg a tagokat Végh János lelkésztársunk, midőn — több oldalról megvilágítva eszméjét — azt fejtegette, hogy a reforcmáció eszméjének meg-
