Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-13 / 33. szám

33. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 263. oldal. De mi, akik szeretjük egyházmegyénket és szívünk szent hódolatával, lelkünk féltékenységével udvariunk nagy Magyarországon hires szépségű leányának, a csurgói büszke főiskolának: meghajtjuk zászlónkat az ifjú gimnázium becsületének lovagias védelmezője előtt. Régóta vártunk ilyen gondnokra. Régen szerettünk volna már ilyen vezéri erőt látni s ilyen harangszóhoz hasonló hangokat hallani. Akkor talán elkerülhető lett volna a fájdalmas műtét s nem kellett volna az igaz­gató-tanács Nestorának megállapítani, hogy igen sok bajnak a forrása az a visszás helyzet, hogy „a tanár­­testület tatus a statusban; felsőbbséget nem ismer és nem akar engedelmeskedni \u Az operációra tehát, hogy iskolánk a régi, igaz mi­voltában, mint erkölcsnemesitő, nemzeterősítő bástya világoljon ismét a magyar határszélen, nagy szükség van. Kötelességévé teszi ezt az utódoknak a nagynevű alapító példája is, aki, mikor belső és külső egyenet­lenségek akarták megbénítani a fiatal intézet fejlődését, így ir az akkori segédgondnoknak: „Ha M . . . uram valamely viszálykodásoknak és az iskola hanyatlására célzó alattomos törekvéseknek okokat nyújtani akarna, fogok oly eszközökhöz nyúlni, amelyek által azoknak gát vettethessék“. Festetics erélyes figyelmeztetése is igazolja a mai vezérférfiu tisztogatási és operativ programmját. De hiszen ehhez a programmhoz felesleges a kommentár. A kálvinizmus szelének tiszta ereje az. Sztárai hege­dűje, a csurgói kollégium elnémult harangja, a jövő zenéje szólalt meg az új gimnáziumban. Uj reformáció villámlása: restauráció dörgése a somogyi Végeken . . . Kaposszentbenedek. Kovács József. VEGYES. A kerületi lelkészi és világi tanácsbirói állásra beérkezett szavazatok felbontásának eredménye a kö­vetkező : Bihary Kálmán pozbai lelkész a beérkezett 303 szavazatból kapott 288-at, Szilassy Béla losonczi főgondnok 291-et. Tehát mindkettőt majdnem egy­hangúlag megválasztották. Üdvözöljük e két jó munka­erőt ! Katonai kitüntetés. Kovács Lajos cs. és kir. 19. gyalogezredbeli főhadnagyot, főgimnáziumunk torna­tanárát, Ő Felsége az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért a 3. oszt. hadiékítményes katonai érdemkereszttel tüntette ki. Kitüntetett tanító. Borza Elemér nyitrai tanítót a vármegyei tanítói kar e derék és nagyrabecsült tagját az ellenség előtt kifejtett vitézségének elismeréséül a nagy ezüst éremmel kitüntették és soron kívül had­apróddá előléptették. Tompa Mihály születésének 100 éves évfor­dulója. Tompa születésének (1817 szept. 28.) századik fordulóját Gömör megye közönsége országraszóló ünnepséggel akarja megülni. A vármegye közgyűlése egy „Tompa kultur-társaság“ alapítását is tervbe vette. A nagy költő tiszta és nemes poézise ez idő szerint alig talál megértőbb és méltánylóbb befogadtatást, mint a mi református parókiáinkon. Kívánatos, hogy a tervbe vett kulturünnep a nagy költőnek hozzánk való tartozandóságát is kellő világításba helyezze. Efelől biztosít bennünket az a nemes Tompa-kultusz, amely főleg tiszáninneni testvéreinknél van természetszerűleg kifejlődve. A Kálvineum céljaira a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank dr. Baltazár Dezső közbenjárására egy szép le­vél kíséretében 3000 K-t fizetett be. A nemes tett nem szőrűi dicsérő szavakra. A polgári leányiskolák fontosságáról szólva a Debreczeni Prot. Lap aug. 5-i vezércikkének írója azt a hirt közli, hogy „Debreczenben — mondják — 300-nál több ref. leánygyermek tanúi az apácák polg. leányiskolájában — mivel a nagy, hatalmas ref. egy­háznak, a kálvinista Rómának, a cívisek városának nincs polgári leányiskolája. Bizonyos, hogy a tiszán­túli ref. egyházkerület, vagy a debreczeni egyház a maga nagy kezdeményezései közt hamarosan segíteni fog ezen a hiányon, de leányaink polg. iskolai neve­lése azért hosszú ideig egyik fontos és megoldatlan kérdése marad egyházi életünknek. Felhívás harctéri lelkészekhez. Melyik közös hadseregnél alkalmazott kollégám lenne hajlandó ve­lem cserélni? Az áthelyezést illetékes parancsnoksá­gaink útján a hadügyminisztériumnál kieszközölhetjük, mert ott harctéri szolgálatra elő vagyok jegyezve. Bő­vebb felvilágosítást levélben adok. E. Szabó Dezső cs. és kir. tábori lelkész, Graz, Schiller str. 13. Tegnap és ma. Adalékok a sárospataki ref. főiskolá­nak Miskolczra való áthelyezése kérdéséhez. 1 — K Nagy Vince: A mi hitünk. Hiterősítő ref. keresztyének számára. Ára . . 60 f. I M»>—tf—MWWWW—MWHM»——WH UJ KÖNYVEK! Pápán, Fő-utca 21 • Zeneművek raktára.iái iái

Next

/
Oldalképek
Tartalom