Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-06 / 32. szám

254. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 3916. még esperesünk azon bejelentése, hogy új gondnokunk az egyházmegyei lelkészi és tanítói gyámoldák részére e nap emlékére 500—500 K-t adományozott. Az újonnan választott Somogyi Sándor vágsellyei főszolgabíró, esküvel foglalta el tanácsbirói tisztségét, majd Szalay Ilona és Böszörményi Lenke új tanítónők tették le a hivatalos esküt. Esperesünk jelentésének tárgyalása következett ez­után; boldogult halottaink: Sárközy Aurél ny. főispán, előbb 10 éven át rendes, majd örökös tiszteletbeli tanácsbiró, Csiba Mihály marczelházai lelkész, Molnár Benő alistáli, Puzsér Győző negyedi, Szabó János imelyi tanítók emlékét fájdalommal iktattuk jegyző­könyvünkbe. A két utóbbi a harctéren halt hősi halált. Megemlékezett esperesünk az év folyamán tett hivata­los intézkedéseiről, a katonai szolgálatot tevő lelkészek­ről (3) és tanítókról (28), a segédlelkészek elhelyezé­séről, a hadbavonult tanítók helyettesítéséről s bizony szomorúan vettük tudomásul, hogy Marczelházán már a második tanéven át szünetelt a tanítás, mivel a kato­náskodó tanító helyére senkit se lehetett kapni, öröm­mel emlékezett meg esperesünk arról, hogy a padányi, bögellői, perbetei s egy ideig az imelyi gyülekezetek­ben a helyettes tanítókat, miután élelmezést máskép nem kaphattak, a tehetősebb hívek ház sorjában élel­mezték. Jóleső érzést váltott ki lelkűnkből annak a megállapítása, hogy gyülekezeteinkben a hitélet állan­dóan magasabbra emelkedik, a hívek buzgóbbak, a hivatalnokok lelkesen teljesítik hivatásukat, nagyon sok vallásos írat kerül híveink kezébe, a jótékony adakozás pedig 26.693 K az előző évi 18.367 K-val szemben. Az egyházak vagyoni állapota jó, úgy, hogy maguk az egyházközségek 216.500 K hadikölcsönt jegyeztek. A lelkészértekezlet előterjesztése folytán kérelemmel fordul egyházmegyénk a felsőbb hatóságokhoz, hogy minden lelkész részére legalább annyi drágasági pót­lékot eszközöljön ki a kormánytól, amennyit az állami tisztviselők kaptak. A múlt évben kitűzött pályatételt ketten dolgozták ki; 100 K jutalmat nyert: Topa József förgepatonyi lelkész, dicséretben részesült: Szabó Imre komáromi segédlelkész. A különböző bizottsági jegyzőkönyvek előterjesztései a tanításügy fejlődéséről, a missziók virágzásáról s a vagyoni állapotok helyességéről adtak világos képet. Két egyházba azonban — a számadások pontos el­készítése végett — küldöttség megy ki. Pártolással terjesztetett fel a kerületre Boross Kálmán kamocsai lelkész azon indítványa, hogy a beteg lel­készek mellé rendelt segédlelkészek ellátása és fizetése 1 évig a beteg lelkész fizetésének csorbulása nélkül szolgáltassák ki. Néhány közigazgatási ügy Ietárgyalása után a köz­gyűlés Isten iránti hálánk kifejezése mellett véget ért. Lehetetlen meg nem emlékeznem az előző napon tartott bírósági ülés néhány érdekesebb határozatáról. Kerekes Béla hadbavonult búcsi tanítótól, kinek neje a szomszédos Dunamocson rendes tanítónői állást tölt be, az egyház a tanítói lakást megvonta hivatkozással arra, hogy a 120000/914. sz. vallás és közoktatásügyi miniszteri rendelet szerint a lakást csak azok a tanítók tarthatják meg „akik nősek, vagy gyermekük van és háztartást visznek“, ennek alapján a presbitérium sze­rint nincs joga a lakáshoz a tanítónak, kinek gyer­meke nincs, neje Dunamocson lakik s a bebutorozott búcsi lakást zárva tartja. A bíróság az egyház határo­zatát megsemmisítette. Az egyházi felsőbb hatóság fegyelmi eljárást indí­tott Farkasdy Béla csilizpatasi lelkész ellen, mivel egy­háza részére a tandíjkárpótlást nem tudta megszerezni az államtól. A személyesen védekező lelkész kimutatta, hogy ő minden lehető módot felhasznált a kárpótlás megszerzésére, de sikert mégse tudott elérni. Panasz­­lőtt a vád alól felmentetett. A nyitrai egyház 1915. és 1916. évi egyházi adó címén 54 K-t követelt egy honvéd századoson, aki 1914 őszén elköltözött Nyitráról, de se Nyitráról eltávozását, se az új lakóhelyén való letelepedését nem jelentette be s így az I. t.-c. 107. §-a szerint Nyitrán tartozott volna adót fizetni. Miután a személyesen megjelent százados előadta, hogy ő Nyitráról távozása óta felsőbb parancs­nokságai rendelete folytán P/2 év alatt mintegy 10 helyen fordult meg, közben harcolt a Kárpátokban, Uzsoknál megsebesült, kórházakban, fürdőkben gyógy­kezeltette magát, de egyébként is legutóbbi lakóhelyén, Pozsonyban, a lelkésznél 50 K-t tett le 2 évi egyházi adó fejében, a bíróság a nyitrai presbitérium határo­zatát feloldotta s egyben utasította az elöljáróságot, hogy tekintettel a határozatnak a századost bántó ki­tételeire, jövőben a határozatait tárgyilagosan fogal­mazza meg. A konvent elnökségének panaszára hivatalból indult meg a fegyelmi eljárás Mórocz Mihály ógyallai lelkész ellen egy, a konventhez intézett, beadványában foglalt UJ KÖNYVEK IPapp Géza: Egy tábori lelkész naplója. Ára................................................... . T80 K Dr. Bucsányi Gyula: Természetes táplálko­zás és gyógyhatása. Vászonkötésben. 6’— K Kis Tivadar könyvkereskedésében

Next

/
Oldalképek
Tartalom