Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-06 / 32. szám
Huszonhetetik évfolyam. 32. szám. Pápa, 1916 augusztus 6. DDNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József cd felelős szerkesztő címére küldendők, cd Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 450 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János fömunkatárs címére küldendők. Az igaz ember. Zsolt. 1. Vannak könyvek, melyeknek elején ott látjuk a szerző, vagy a történet hősének az arcképét. A zsoltárok könyvének első lapján egy erkölcsi arckép ötlik szemünkbe. Ez a kép az igaz embernek a képe. Isten gyermekének a képe. Ez az igaz ember felismerhető arról, amit nem tesz és amit tesz. Először is, nem jár gonoszok tanácsán; azaz nem fogadja el azokat a téves princípiumokat, melyek hamis pénzként, vagy megmérgezett italként vannak forgalomban a világban. Azt mondotta egy gondolkodó: „Jobban félek a rossz elvektől, mint a rossz cselekedetektől“. És igaza van. Mert honnét buzogna elő az a sok bűn, ami a társadalmi életben lépten-nyomon megbotránkoztatja szemeinket, ha nem ebből a tisztátalan forrásból? Azután, az igaz ember nem áll meg a bűnösök útján. Ha rálép is, ezt csak véletlenül teszi, csak tévedésből, elhamarkodásból, mert ébersége elhagyta egy pillanatra. De nem fogja pártját lépésének, nem marad meg azon az úton, melyre lépett. Ellenkezőleg, mint mikor a vándor eltéved, amily gyorsan csak lehet, siet vissza a helyes útra; ha oktalansága, vagy pillanatnyi szenvedélye tévútra csábította, siet megszabadulni ezektől a gonoszságra vezető ösvényektől. Végül, nem ül le a csufolódók székében. Értsük meg jól ennek a kifejezésnek az értékét. Leülni többet jelent, mint megállani; ez már szilárd elhatározásra, határozott akaratra vall. Előbb megáll az ember; még bizonytalan, hogy ott marad-e, azután leül. Ámde ha van olyan hely a bűn birodalmában, ahol az igaz ember nem állhat meg, nem ülhet le, az éppen ez a hely: a csufolódók széke. Vigyázzunk csak! Mi szomorúbb, mi gyakoribb napjainkban, mint a csúfolódás szelleme? A gúny és tréfa semmit sem respektál. Hány ember van, kik előtt a legnagyobb szerencsétlenség, a legnagyobb gaztett nem jelent mást, mint valami hatásos kiszólásra való alkalmat! A csúfolódás mindig léha szellemnek a jele s ha szent dolgokra vonatkozik, mély megromlásról tesz bizonyságot. Ez a rákfekély (II Tim 2n). Mit respektál hát az, aki nem tiszteli sem az erényt, sem a kötelességet, sem az imádságot, sem az Istent? De meg van írva, Isten megcsufolja a csufolódót. (Péld 334.) Azonban különösen arról ismerjük meg az igazat, amit tesz. És hogy a zsoltáríró csak egy ilyen vonást említ fel, az Ur törvényéhez va\ó ragaszkodást, az onnét van, mert ez mindennek a kezdete, ez a vonás a legszembeötlőbb, a leghatározottabb, mindent magába foglal. Szükséges megjegyezni, hogy a zsoltáríró nyelvén az Ur törvénye mindig egyet jelent Isten igéjével. Mennyire igazuk volt tehát a reformátoroknak, mikor az igazságnak forrását, a bibliát, az igét hitünk alapjává tették! De hol vagyunk ma ettől ? Vannak társulatok, melyek terjesztik a bibliát, papok, kik magyarázzák is, tudósok, akik tökéletesítik annak fordítását. A biblia nem hiányzik, de hiányoznak a bibliának komoly olvasói. Hányán vannak egyházunk tagja között, akikről egész bizonyossággal el lehetne mondani: „Az Ur törvényében van gyönyörűsége és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal?“ Vagy talán ti ilyen emberek vagytok? Ha nem, akkor nektek is mondhatná az Ur, mint a gazdag ifjúnak: „Egy dolog hiányzik nálad“.
