Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-07-23 / 30. szám

234. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. Túlzás ez talán, mert vannak olyan emberek, akik ragyogó példáját tüntetik fel a kivételnek? De először is, igaz-e az, hogy ezek a kivételek csak a természetből ismerik Istent? Nem ko­ruknak és környezetüknek a produktumai-e? Nem az evangéliumnak öntudatlan gyermekei, annak az evangéliumnak, melynek eléje helye­zik, mint ők mondják, a természetnek csodás tanításait? És azután, a természetnek eme fiai kik is tulajdonképen? Talán Isten nagyságától áthatott szavakat ejtenek ki valami szép vidék láttára; talán magasztalják a legfőbb lényt né­hány ékes szónoklatban, vagy szép versben ... de imádják-e azt, imádkoznak-e hozzá? Teljes bizalommal és minden dolgaikban átadják-e magukat Isten szeretetének ? És a bűn nagy kérdéséről mit gondolnak? Látják-e, érzik-e annak rettenetes mélységeit? Megtalálták-e, megragadták-e a gyógyítás eszközét? Érzik-e a megszabadulást, az üdvözülést? Örvendetes reménységgel, szilárd hittel üdvözlik-e az égi hajlékokba való közeli belépésüket? Óh, ha őszinték lennének, bevallanák, hogy a természet erre nem taníthat meg. Meg tud­ják-e, meg tudjuk-e mi mindnyájan érteni, hogy ahhoz, hogy valóban felkelhessünk, szükség van Jézus Krisztusra, mert csak Ö általa, egye­dül Ö általa tudhatjuk meg, hogy Isten szeretet. Igen, te veled, óh Jézus, több van nekünk, mint teremtőnk; Atyánk van és tudjuk, hogy békével emelhetjük fel hozzá tekintetünket. En­nek a végtelenségnek láttára, a világnak titok­zatos hadseregeivel szemben, te veled, Jézus, a helyett, hogy leroskadnánk a ránk nehezedő, teher alatt, meglátjuk az Atyának láthatatlan tökéletességét, üdvözöljük az égi hajlékokat és ülő helyet találunk azokban csak te veled, Jézus, mi Urunk. Chapuis után. V. V. Megnyitó beszéd. — A belsősomogyi ref. egyházmegye julius 4-én tartott közgyű­lésén elmondotta: Huszár Aladár egyházmegyei gondnok. — Nagytiszteletü Esperes Ur! Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! A magyar ember szíve, a magyar ember lelke, ha telve van érzéssel, száll, repül, mint a csapongó emberi képzelet, mind a repülő dalosmadár — száll, repül oda, és addig, ahol és amikor megértő szívekre, mél­tánylásra talál. Telve van most az én szívem, de minden magyar ember szíve érzéssel, mert hiszen pár nap múlva lesz 2 éve annak, hogy dúl a világháború, s oly, még soha­sem volt történelmi események részeseivé lettünk, mely­nek nincsen párja a világtörténelemben, s amilyet az emberi fantázia sohasem lett volna képes elképzelni, elgondolni, 2 éve annak uraim, hogy szakadatlanul ömlik a gyászoló özvegyek és árvák könnye, 2 éve annak, hogy patakzik a harcmezőn legjobbjaink piros vére. A kétségeskedés a bizakodással, az aggodalom a TÁRCA. Pál apostol levele Filemonhoz. E levél ajánló irat egy szökött rabszolga számára. Onésimus egy jómódú keresztyénnek, Filemonnak a házában volt rabszolga Kolosséban. Valami előttünk ismeretlen ok folytán hütlenül oda hagyta ura házát. Bizonyára aligha azért, mintha az ura rosszúl bánt volna vele. Az a kép, amelyet e levélke rajzol Pál ba­rátjáról, Filemonról, nem erre vall. Valószínűbb, hogy a még pogány rabszolga az ő keresztyén urának ba­ráti szeretetével visszaélt. Haszontalan szolga volt 11. v., urának kárt okozott 18. v., s aztán kereket ol­dott. Ámde hová menjen ? A szökött rabszolgák hely­zete kétségbeejtő volt. Mert a hatóságok kötelesek vol­tak az ilyen szökevények elfogására segédkezet nyúj­tani ; Rómában pl. egyenesen külön hivatalnokok vol­tak, akiknek az volt a tisztük, hogy ezeket a szöke­vényeket összefogdossák. Ha aztán egyet-egyet elfog­tak, annak sorsa meg volt pecsételve. Akkor borzasztó kínzások várakoztak reá, talán megbélyegzés és nehéz kényszermunka élete fogytáiglan. Úgy látszik, Onésimus, mihelyt tudatára jutott kétségbeejtő helyzetének, azonnal Pált kereste fel. Az urával való beszélgetésekből tud­hatta, hol van. Gondolhatta, hogy Pál, akinek szájából esetleg ő maga is hallotta, hogy „Krisztusban“ a rab­szolgák és szabadok között való különbség megszűnik, őt oltalmába veszi s felszabadításáért minden lehetőt megtesz. Pál magához vette, magánál tartotta, amig megtérítette s aztán a legközelebbi alkalommal, Tikhikus kíséretében, akinek Kolosséba kellett utaznia, vissza­küldődé jogos urának. Hogy visszafogadtatását uránál megkönnyítse, ezt a levelet adta kíséretül. (Hauptnak (Meyer Komm. 8. szakasz), Sodennek (Hand- Comm. III. 1.) és Ewaldnak (Zahn Komm. X.) tudományos kommentárjain kívül a további tanulmány céljaira meg kell ne­veznünk Th. Zahn előadását: Sklaverei und Christentum in der alten Welt (Skizzen a. d. Leben d. alten Kirche. Leipzig. 1892. 62. kk. lapok.) 1 Pál, Krisztus Jézusnak foglya, és Timotheus, a testvér, Filemonnak, a mi szeretett munkatársunknak 2 és Appiának, a szeretettnek, és Árkhippusnak, a mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom