Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-07-09 / 28. szám
Huszonhetetik évfolyam. 28. szám. Pápa, 1916 julius 9. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Belső munkatársak: Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József Borsos István Czeglédy Sándor a felelős szerkesztő címére küldendők. <=> Pongrácz József. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4 50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Isten titkainak sáfárai. I Kor 4i—4: „Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Ami pedig egyébiránt a sáfárokban megkivántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassák. Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy tőletek ítéltessem meg, vagy emberi ítéletnaptól, sőt magam sem ítélem meg magamat. Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; aki ugyanis engem megítél, az Úr az.“ Ebben a névben: „Krisztus szolgája“ ki van fejezve 1. hivatásunk joga és teljes hatalma. Ha valami olyast kell végrehajtanod, ami ellen tested és lelked lázadoz, mondd magadnak, hogy a Krisztus szolgája vagy. Magaddal szemben igazad van s valósággal nem kell rettegned az emberektől; 2. a szolga alázatossága: mert milyen nagy az Úr s ki a szolga? 3. a hivatás dicsősége. A király szolgája (ministere) bizonyára magas polcra emelkedett, de mennyivel magasabb helyen áll a Krisztus szolgája, aki minister verbi et sacramenti. 4. Előttünk áll e névben Krisztus teljes példaképe, hogy kövessük azt. A szolga kell, hogy olyan legyen, mint az ő ura. Az ítélet napján nem kérdeznek meg minket a mi nagy, vagy kicsiny adományaink felől, munkánk kis, vagy nagy gyümölcsei felől, az embereknek a mi hivatalunk viselésére vonatkozó ítélete felől, hanem csak affelől, hogy mint szolgák hívek voltunk-é. Jól teszi az, aki az árnyékban él, ha megjegyzi magának ezt: kis látható gyümölcs, kis adományok — de a legnagyobb mégis nyitva áll előtte: bármily kicsiny is, bármily jelentéktelen eredménnyel jár is a munkája, mégis hű lehet. Jól teszi, ha megjegyzi magának ezt az, aki e dolgokból többet, vagy sokat nyert osztályrészül. Az ilyen se csalja meg magát nagy sikereivel, adományaival s gondoljon a legnagyobbra, amelyről majd az ítélet napján meg fogják kérdezni őt is: ha vájjon hü volt-é. Chrysostomus mondja egyik szavában, amely a papok közt egyik nemzedékről a másikra szállott: én nem beszélek könnyelműen, hanem úgy, ahogy gondolkozom és ezért azt tartom, hogy nem sok lelkész fog üdvözülni, hanem inkább közülük többen elkárhoznak. Horn. III. in Act. Apostol. Lehetséges-é hűnek lenni? A léleknek a hűségre irányuló alapérzése, bár egyes dolgokban mindnyájan igen sokszor bűnbe esünk, minden hívő léleknek tulajdona lehet. Ám soha úgy, mint valami teljes, hanem állandóan olyas valami gyanánt, ami lesz, ami képződik félelem, rettegés és állandó imádság és megbocsátás között. Ha valaki azt hiszi, hogy elérte, akkor már el is veszítette. A hűség mindenek között egyszerre a legtökéletesebb és legtökéletlenebb. A legtökéletesebb, mivel éppen ez a medulla animae, az Isten kegyelmének legbelsőbb gyümölcse, leggyönyörűbb eredménye annak az érzésnek, amellyel személyünket önkéntesen oda szenteljük a Krisztus szolgálatára a hitben. A legtökéletlenebb, mivel a véghezvitelnél mindenütt hajótörést szenved. Azért mondja Pál itt, miközben a lélek alapírányára tekint: „Semmit sem tudok magamra“ és I Tim I12: „Az Úr engem hűnek ítélt“, mikoron is ő tekintettel volt rám és nem vette figyelembe az én korábbi és későbbi megtántorodásaimat. Ki képes arra, hogy Páltól megtanulja ezt a két dolgot? Az egyik az, hogy az emberek ítéletét oly kevésbe vesszük, mivel mindenkor az Isten előtt állunk, a másik az, hogy az emberek bizalmát és szeretetét oly magasra becsüljük az evangélium és a Krisztusban való kö
