Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-30 / 18. szám
18. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. Látogatás. Főt. Németh István püspök úr Szabó György egyházmegyei gondnok kíséretében f. hó 25-én és 26-án hivatalos ügyek elintézése végett Pápán időzött. A Kálvin-Szövetség április 15-én és 16-án a nagykőrösi ref. tanítóképezdével és a kecskeméti ref. egyházmegyei tanítóegyesülettel karöltve Nagykőrösön a vallásos nevelés érdekében vándorkonferenciát rendezett. A konferenciára leutazott Petri Elek püspök is, aki a templomi ünnepélyen bibliamagyarázatot tartott. A konferenciát Patonay Dezső lelkész nyitotta meg. Előadók voltak: B. Pap István (Az egyház és a gyermek), dr. Kováts István (Nélkülözheti-e a nevelés a vallást?), Váczy Ferenc, a tanítóképző igazgatója (A nevelés legfontosabb tényezője), Papp Gedeon népiskolai igazgató (A nevelő felelőssége), özv. dr. Misley Sándorné (A vasárnapi iskola), Victor János (A nevelő személyisége, mint a keresztyénség reprezentálója), Sziics Dezső tanár (főiskolánk volt jeles növendéke, a mezőföldi esperes fia: A Mester, mint az emberiség legfőbb nevelője), Fiers Elek utazótitkár (Az Élet könyve az iskolában). Radácsi György sárospataki theol. tanár, akinek a főiskola áthelyezése ügyében való szereplését igen különösképen magyarázták, a Sárospataki Ref. Lapok múlt heti számában cikksorozatot kezd álláspontja kifejtésére. Ez első részről is meg lehet állapítani, hogy Radácsi valóban „sírig tartó szövetségben forradt össze a Rákócziak iskolájával“. Kijelenti, hogy ő önmagával, egész múltjával való gyászos meghasonlás nélkül a sárospataki főiskola iránt ápolt s tettekkel is igazolt érzelmeiben meg nem változhatik. A hanvai remete, aki Sárospatakon diákoskodott, a Miskolczon felállítandó akadémiai internátusra 1000 K-t ajánlott fel. Révész Imre kolozsvári theol. akad. tanár, kinek „Nevelés az egyháztörténeti kathedrán“ c. székfoglaló értekezésére m. jegyű munkatársunk lapunk 16. számában néhány, őszinte szeretetből fakadó sorral óhajtotta felhívni olvasóink figyelmét, szerkesztőnkhöz nyílt levelet intézett, amelyben az egyénisége s eddigi működése méltánylását tartalmazó — s szerinte túlzó — dicséreteket kifogásolja. Minden esetre örömmel regisztráljuk azt a ritka jelenséget, hogy a mi egyházi, irodalmi viszonyaink között találkozik egy-egy ember, ki a — szerinte — káitokozó dicséreteket egy erélyes mozdulattal elhárítja magáról. MeT hiszen igaza van Révésznek, mikor azt mondja levélében, hogy a jóindulatnak és elismerésnek „ugyanaz a napfénye, amely éltet, gyógyít és áld, esetenként — ha vagy az ő hőfoka nagyon magas, vagy a palánta nagyon érzékeny — égethet és ölhet is. A palántának természeti joga, az embernek erkölcsi kötelessége az ilyen napfény ellen, úgy, ahogy csak tud, védekezni“. A túlzott dicséretek ellen való védekezés e jogát lapunk m. jegyű munkatársa szívesen ismeri el és örömmel veszi tudomásúl — ami egyébként is ismeretes volt előtte —, hogy 14^. oldal. Révész Imre a maga kolozsvári alkalmaztatását úgy tekinti, mint egy „hatalmas, négyszázesztendős erkölcsi testületnek iránta előlegezett bizalmát“, — amelyet — „évtizedek megfeszített munkájával is aligha lesz képes valaha meghálálni és kiegyenlíteni“, m. jegyű munkatársunk is nagy megtiszteltetésnek és bizalomnak tartja, ha valakit egy egyházkerület arra méltat, hogy papjai nevelésével olyan korán bízza meg, mint az erdélyi ref. egyházkerület Révész Imrét, de viszont azt gondolja, hogy az egyházkerület jól megfontolva s Révészt ismerve állította őt be munkakörébe. Szívesen emeljük ki leveléből azt a további részt is, melyben ismertetésünkkel kapcsolatban kijelenti, hogy „akit legjobban szeretünk, azt kell legjobban féltenünk attól, hogy a dicséret szertelen túlzása, — magyar református közéletünknek ez talán a legnagyobb nyavalyája — időnek előtte lejárassa és tönkre tegye. A tömjénfüsttől nem csak az ördögnek van oka félnie, hanem minden igaz kálvinista papi léleknek is“. Lapunk m. jegyű munkatársától azonban mi sem volt távolabb, mint az a szándék, hogy R.-t túlzott dicséretekkel akarja lejáratni. E hírnek a postai közlekedés hiányos volta miatt, sajnos, az előbbi számban már nem lehetett megjelennie. A nagykárolyi ref. egyházmegye legutóbbi közgyűlése a közpénztár megtakarított ezer koronáját az egyházmegye 14 lelkészi özvegyének adta oda azonnali, pillanatnyi segélyül. Jóleső örömmel jegyezzük fel az igaz szeretet e kötelességteljesítését. Adásztevelen a falu ifjúsága a hadi özvegyek és árvák javára szépen sikerült előadást rendezett, melyen Pdhány János ref. tanító betanítása mellett ,,A rongyos katona“ cimű színművet adták elő. Az estély a nemes célra 120 K-t jövedelmezett. Kuyper Ábrahámot, amint a napi lapokban olvassuk, Márk Endre dr. polgáimester meghívta, hogy látogassa meg Debreczent. Az idős nagy ember azonban, amint értesülünk, a meghívást nem fogadhatta el. E héten visszautazik hazájába. A pápai ref. főiskolai gyorsirókör a gyakorló gyorsírók társaságának jubiláns országos versenyére öt tagját küldötte ki, akik gyorsíró köiünk régi jó hírnevének megfelelőleg mindnyájan díjat nyerve tértek vissza és pedig Takács Gyula a 180-as fokon 10 K, Neubauer Mihály a 150-es fokon 10 K, Pollák Aladár s Tóth Sándor Vili. 0. tanulók a 120-as fokon 5 —5 K-t; Buxbaum Károly VII. 0. tanuló a 120-as fokon elismerő oklevelet nye tek. A Kárpátok jelentősége. A pápai ref. nőnevelőintézet 1916. évi május hó 1-én délelőtt 10 órakor az intézet dísztermében a Kárpátok jelentőségének méltatására ünnepet rendez a következő műsorra!: 1. Himnusz. Éneklik az összes növendékek. 2. A halál trombitál. Irta Duka Ákos. Szavalja Szakáll Sári IV. tk. o. n. 3. A Kárpátok jelentőségének méltatása. Felolvasás. Tartja Máchik Ida, tanítónőképzői tanár úrhölgy. 4. A magyarokhoz. Irta ifj. Szász Béla. Szavalja Tóth Emma IV. tk. o. n. 5. Andante religioso. Henry Tol-
