Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-16 / 16. szám
16. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 123. oldal. sítené: az még a jövő titka, de hogy Patakon mit produkál, az már vitatható. A kérdés tehát alapelemzésében egybe esik azzal a másik kérdéssel: minő fogyatkozások várnak megszüntetésre a Patakon működő theologiai és jogi akadémián és várható-e ez Miskolczon. Nézzük először, mint fontosabbat, az akadémiai hallgatóság érdekeit, illetőleg a református kultúrának ahhoz fűződő kívánalmait. Nyitott ajtót döngetnénk annak hangsúlyozásával, hogy a főiskolai nevelésnek kettős, egyiránt fontos követelménye a tudományos és a társadalmi nevelés. Minő a helyzet e tekintetben a Patakon elhelyezett akadémián? Ami a tudományos nevelést illeti, sokszor hallhattuk a kisebb városok előnyét dicsérni, mint ahol csendben, az idegesítő forgalomtól távol inkább elmélyedhet az ember a tudomány búvárkodásába, míg a nagy városok izgatott élete nem előnyös a tanulásra. Ám ez az érv nem egészen állhat meg. A fejlődésben levő gyermeki léleknél, az önfegyelmező képesség hiánya miatt, még csakugyan gátolhatja a tanulást a mindenütt kínálkozó szórakozási alkalom, de egyetemi fokon, érett ifjaknál ez nem lehet komoly érv. Láttunk Patakon is elég léha akadémistát éppúgy, mint a fővárosban, viszont a fővárosban is vannak kötelességüknek élő komoly ifjak. Tehát: embere válogatja. Ám a tanúlásnak csak egyik része a kollokviumokra, illetőleg vizsgákra készülés. Nem kicsinyelhető le az a hatás sem, amelyet az előadások hallgatása, könyvtárak búvárlása, múzeumok látogatása és egyéb kulturális tényezők munkájának közvetlen megtapasztalása gyakorol a már bizonyos életpályára öntudatosan készülő ifjúra. Minő hogy az Atya szeretetét nem hagyhatod felelet nélkül. Jézus erőteljesen fejezi ki e vallási felhívást. Isten megbocsátó szeretete. Jézusnak a „te Atyád“-ra való sokszor ismételt utalásában van egy benső és személyes felhívás. Úgy tetszik, mintha Jézus azt mondaná, hogy Isten nekünk megbocsátó szeretetének a testvérünkhöz kell küldenie bennünket, megszégyenülten és megalázódva (523_24; 614,15). Ha csak pillanatig is világosan látjuk Istenhez való viszonyunkat, lehetetlen, hogy ne érezzük a csípős gúnyt, ami Jézusnak a meg nem bocsátó szolgáról szóló példázatában megnyilatkozik. Ha tudatára ébredünk, hogy mi a valódi értelme az isten irántunk tanúsított hosszútűrő és megbocsátó szeretetének, lehetetlen, hogy ez meg ne indítaná bennünk legalább némi kezdeteit a szolgatársunk iránt való bűnbocsánatnak és szeretetnek. S ebben a meleg, vallási felhívásban valódi, ethikai meggyőződés rejlik. S ez nem más, mint ép az a bizonyosság, amiről fentebb beszéltünk, t. i. a mindenség erkölcsi irányáról való bizonyosság, hogy a világegyetem a szeretni vágyó akarat pártján áll. Hogy a hoszszadalmas körülírást elkerüljük, a tételnek Jézustól eredő vallási alakját tartjuk meg. széles látókörre tehetne szert egyetemi városban, kulturális köpontokon pl. a leendő lelkész, akinek minél rövidebb idő alatt ki kell formálnia egész világnézetét, hogy megállhassa a helyét mint szellemi vezetője egy sokféle összetételű egyházközségnek! Van-e módjában pl. Patakon arra, hogy diametrálisan ellentétes világnézettel jusson érintkezésbe s így belemarkoljon szívébe az önképzés elmélyítését követelő kötelességérzet. Aztán más fakultások hallgatóinak szorgalma, ambíciója, elért sikere, komoly értékben növekedése nem fogja-e önmagától felkínálni az összehasonlítást s ez nem ösztön-e az önképzésre! Más tudományágak magas nívója nem fogja-e serkenteni magukat a theologia művelőit is a nemes verseny felvételére, amely az egyetlen útja-módja annak, hogy egyéb tudósok — a theologia komoly tudományos munkáját is megbecsüljék ! íme, csak néhány felvetett gondolat, amiből önként kínálkozik a következtetés: egyetemekre a theologiákkal! Ez a lelkészek tudományos képzésének a sikeresebb módja. Ám elképzelhető a lelkészképzés nem egyetemi városban is, de akkor a hiányokat megfelelő szemináriumi neveléssel kell pótolni, bár csak ez némileg sikerülhet, Egy kellően felszerelt theol.-internátus nélkül valódi papi jellem fejlesztését alig is lehet ma már elképzelni. És itt térhetünk át a társadalmi nevelés követelményeire. Minő ez a kisebb városokban, speciálisan minő Patakon? Minő társadalom környezi és „neveli“ azt az akadémiai hallgatót, aki Patakon végzi jogi vagy theologiai tanulmányait ? Csak szomorú szívvel lehet rá felelni. Megdöbbentően sívár, elhagyatott a pataki Részesülés az Atya szeretetében. Az Istennek, mint szerető Atyának a felfogása azt is jelenti továbbá, hogy szeretet nélkül nem részesülhetünk az Atya életében. Hogy amíg a meg nem bocsátó lelkületet melengetjük, menthetetlenül ki vagyunk zárva az Isten életéből (523_24; 614,15) S ez nem azért van így, mintha Isten addig, míg az ember is valami hasonló engedményt nem tesz, hogy az egyensúly meglegyen, bosszúból nem lenne hajlandó a megbocsátásra. Még a nagy, emberi barátságban is így van, a viszony elkerülhetetlenül meggyengül, ha tudatosan eltűrjük, hogy a nemesebb élet lelkülete alá sülyedjünk. Még inkább így történik ez Istenhez való viszonyunkban, a megtűrt gonosz válaszfallá lesz közöttünk és közötte. Az ember odajut, hogy kénytelen lenézni saját magát, hogy egyátalán kísértés tárgya lehet ez a gyűlölet, ez az irigység, ez a féltékenység, ez a félig örvendezés a más bukásán, különösen ahol a saját énjével kénytelen összehasonlítást tenni. Ha valakinek ez a lelkűiét honol szívében, nem juthat közel Istenhez. Ez az az áthidalhatatlan valami közötte és Isten között. Valódi győzelem. Istennek, mint Atyának, mint élő szeretetnek a felfogása azt is jelenti, hogy az Isten