Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-09 / 15. szám
14. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 115. oldal. veztek. Megalakult a Vasárnapi iskolák országos szövetsége is; közvetlen a háború előtt már külön lap, a Fecske igyekezett a vas. iskolai tanítók munkáját eredményesebbé tenni azzal, hogy gyakorlati útmutatásokat adott, miként kell a tanítási anyagot a növendékekkel megértetni. A háború alatt ez a lap is megszűnt, az egész mozgalomról alig hallani valamit. Nekem azonban erős a meggyőződésem, hogy a háború után fokozottabb mértékben lesz szükségünk a vas. iskolára. Én a valláserkölcsi nevelésben a vas. iskolai csoporttanítási módszert rendkívül alkalmasnak tartom valódi eredmények elérésére. Tisztán neveléstani szempontból megbecsülhetetlen, hogy a tömegtanítás helyet a 4 —8 tagból álló csoporttanítást hozták be a mozgalom vezetői. És ha elgondoljuk, hogy mit jelent az ily csoporttal való foglalkozás magára a tanítást végző személyre, könnyen beláthatjuk, hogy a gyülekezeti élet két oldalról is új elevenséget nyer e módszer alkalmazásával. Itt igazán érvényes, hogy „a tanítvány jobban neveli a tanítót, mint a tanító a tanítványt“. Tudom, sokan kifogásolták nálunk ez új intézményt. Felhozták ellene, hogy idegen növény. Ez igaz, de ha jó, akkor ezzel nem szabad törődnünk, én a jót még az ellenségtől is megtanúlom és hogy jó, hogy a növendékek szeretik, azt hazai tapasztalatok igazolják. Nemrégiben újságolta előttem egy vasárnapi iskolai tanító, hogy az ősszel hányszor megszólították a vasárnapi iskolai növendékek, mikor kezdődik meg már a vas. iskola ? És már nálunk is lehet találni átalakult életeket, melyekben a vasárnapi iskola keltette fel a vágyat a krisztusi élet követésére. Ha vannak bizonyos idegenszerűségek, aminthogy vannak, ezeket meg kell és meglehet szüntetni. PL a Fecskében és más vas. iskolai mintaleckékben, sőt a növendékek számára kiadott olcsó gyermeklapokban is sok az idegen ízű történet, mese, de írni kell magyarokat, mint írt Kiss Géza (megjelent a Keresztyén Lelkipásztorban) lelkésztársunk. Mi sokat beszélünk a nemzeti történet tudásának fontosságáról, ez helyes, de arra már kevesen vállalkoznak, hogy kiaknázzák nemzetünk és egyházunk történetét a vasárnapi iskolai tanítás céljaira. Azonban e téren is örvendetes jelek mutatkoznak a javulásra. A másik fontos kifogás, hogy nálunk nincs szükség külön bibliaiskolára, hiszen ott a vallásórák. Erre először is azt felelhetjük, amit egyik kiváló tanárom mondott, hogy „az imádkozásból sohsem lehet elég“. Krisztus levegőjében jobb minél tovább és többször lenni. És a nagyszámú növendékkel nem tudhat úgy foglalkozni a tanító, aki végül is csak egy ember, akármilyen ügyes nevelő is, mint a kisszámú tagból álló csoporttal a csoportvezető. Továbbá, amint az újabb neveléstudomány különösen hangsúlyozza, a tulajdonképeni nevelés sokkal több, mint csupán értelmi megmagyarázása és beemlézése a hittani könyveknek, már pedig jut-e ennél több idő a többi elvégzendő tananyag mellett a hittani órákra. A harmadik, ismert kifogás, hogy a lelkésznek és a tanítónak amúgy is sok dolga van az eddig végezni szokott teendőivel. Ez teljesen igaz; ha valaki lelkiismeretesen végzi hivatását az eddig megszokott keretekben, felhasználja testi és lelki erői legjavát. De ép a csoporttanítás módszere lehetővé teszi, hogy formán gyermekei az Atyának, bánjanak egymással e szerint és mint ilyenek, szeressék egymást. Az indíték nem lesz gyengébb azzal, hogy Jézusnál oly esetlegesnek tűnik fel; inkább azt mondhatnánk, hogy azért esetleges, mivel kikerülhetetlen erővel hat. Jézus szeretné, ha emlékeznénk arra, hogy testvérünk az, akire haragszünk, testvérünk az, akiről hajlandók vagyunk oly megvetéssel beszélni, testvérünk az, akinek valami panasza van ellenünk, testvérünk az, akivel meg kell békülnünk (522_24). Még ellenségeinket és a minket háborgatókat és kergetőket is szeretnünk kell, mint testvéreinket (544, 47). Arra is emlékeztet bennünket, akik annyira hajlandók vagyunk az ítélkezésre, hogy atyánkfia az, akinek hibáját nagyobbítjuk, atyánkfia az, akinek megjavítására dölyfösen oly képeseknek érezzük magunkat, szemet húnyva saját hibánk előtt (73_5). A testvériség jelentése. Ha tehát az embereket szeretni akarom, hinnem kell, hogy ők testvéreim, az az, hogy 1. minden ember élete elválaszthatatlanúl kapcsolatban van az enyémmel, 2. hogy minden ember hasonló hozzám, hogy 3. Jézus felfogása szerint, a szó igaz értelmében szent és végtelen értékű személyisége van: az Isten gyermeke. Ha így van, akkor bizonyára nem kivánom megölni, gyűlölni, lenézni, vagy megvetni. Feloldhatatlan kapcsolatunk másokkal. Hogy tehát az emberek testvéreink, az első sorban azt jelenti, hogy életünk elválaszthatatlanúl kapcsolatban van másokéval. Mert, hogy más okot ne említsünk, Jézus alapvető elve szerint a saját életem érdekében legfontosabb az, hogy szeressek másokat. Sokat beszélünk mostanában a nevelés körében az önnevelésről, az élet bővítéséről, gazdagításáról. De vájjon teljesen világos-e már előttünk, hogy az egyedüli élet, amelynek gazdagodása és növekedése lehetetlen, az önző élet? Jézus szempontjából az „önző műveltség“ magában véve ellenmondás. Az önző élet a szeretetlen és gyümölcstelen egyedüliséghez, a kopár puszta elhagyatottságába vezet. Az élet valódi meggazdagításának csupán egy útja van, — a másokért szolgáló, szeretetteljes, önfeláldozó élet. Legyen hát egészen világos előttünk, hogy az, aki fáraszt, terhel és keserít bennünket, akivel, úgy látszik, igen kevés dologban értünk egyet, akinek velünk szemben tanúsított rosszindulatát nem tudjuk elfeledni, bár lelkülete egyál-
