Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-19 / 12. szám
94. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916 stantizmus négyszázados évfordulójának az egyházmegye, vagy annak Ielkészértekezlete által ünnepélyes ülés keretében való megünneplése programmjának megállapítására esperes és egyházmegyei gondnok elnöklete alatt Kis Antal, Mozsonyi S., Varga Dezső lelkészköri elnökökből s Pap Kálmán, dr. Batta Béla, Béky Tamás vil. tagokból álló bizottságot nevezett ki a közgyűlés. A szigetvárvidéki lelkészi körnek ama másik indítványát, mely felkérni határozta egyetemes főhatóságunkat, hogy az államtól a * lelkészek részére fizetésük 20%-ának megfelelő drágasági pótlékot eszközöljön ki: a közgyűlés magáévá tette. Főtiszt, és Méft. Püspök úrnak ez irányban tett, a lelkészi kar iránt táplált, szives jóindulatát bizonyító intézkedéséért hálás köszönetét tolmácsolva, az indítványt a kerületre felterjeszti, kérve annak a konvent útján a kormánynál leendő elintézését. Egyesek, egyházak s a csurgói főgimnázium ügyei következtek ezután, melyeknek letárgyalása után Esperes úr köszönetét mondva Kaposvár város polgármesterének a közgyűlési terem szives átengedéséért: a gyűlést berekesztette. Előző napon bírósági ülés is volt, melyen két vitás közigazgatási ügyben Ítélkezett a bíróság; közgyűlés után pedig barátságos társasebéd következett, melyen több lelkes felköszöntő hangzott el, úgy az elnökség, mint a szintén hivatása magaslatán álló bírói kar éltetésére. Referens. A lévai Bethlen Katalin Nőegylet munkájáról. Nőegyletünk a háborús esztendőben legnagyobb figyelmét a háború okozta szenvedések, lelki-testi fájdalmak könnyítésére, egyhítésére fordította. Mindjárt a háború kezdetén gyűjtést indítottunk a hadbavonúltak családjainak segélyezésére. Ez a gyűjtés ugyan városi jellegű volt, de ebből bő mértékben kivette részét nőegyletünk úgy saját pénztára terhére tett adományával, miut egyesek, nőegyleti tagok gyűjtésével, adományaival. Majd a hidegebb napok beálltával a heti varró-órákon kívül hetenként 3—4-szer tartottunk összejöveteleket, melyeken Nőegyletünk tagjai nagy szorgalommal vettek részt és készítették a katonák téli felszerelésére szükséges tárgyakat. Mintegy 10 postacsomagban küldött Nőegyletünk a hadsegélyző hivatalnak 1000—1500 kor. értékben hósapkát, térd-, csukló- s hasmelegítőket, alsó-felső ingeket. Ezenkívül gyűjtést eszközöltünk minden jótékony célra, aminek adományai közül kiemeljük a vak katonák javára eszközölt gyűjtésünket, amely több mint 500 koronát eredményezett. E gyűjtést tombola és vallásos estéllyel kötöttük egybe, melyre a nők hordták össze nagy számban értékes kézimunkáikat, ingyen ajánlván fel fáradozásuk gyümölcsét, a különböző tárgyakat a vak katonák javára. Előbb kellett volna említenem, hogy Nőegyletünk tagjai a sebesültek gondozása körül is tevékeny munkát fejtettek ki. Állandóan részt vettek e munkában, mint kiképzett ápolók: Birtha Józsefné, ref. lelkész neie, Csekey Aranka tanítónő, Dús Ilona óvónő, nőegyleti tagok. Birtha Józsefné fáradozását, szép munkáját Őfelsége magas kitüntetésben is részesítette, adván számára a vörös kereszt hadiékítményes ezüst éremét a vitézségi érem szalagjával. Más nőegyleti tagok pedig nagy buzgósággal áldozatkészséggel adakoztak a sebesült katonák megvendégelésére. Eleinte minden héten nőegyleti tagjaink adtak egy-egy vacsorát a sebesültek számára. Nagyszabású volt az a szeretetvendégségünk, melyet Nőegyletünk 1914 és 1915 december havában, karácsonykor rendezett a sebesült katonák számára. 1914-ben Léván levő, mintegy 600 sebesültet látott el Nőegyletünk egy estén kitűnő, meleg ételekkel. 1915-ben pedig mintegy 130 katonát. Bámulatos volt az összehordott ajándékok tömege. Szekérszámra állt a Nőegylet rendelkezésére: különféle sültek, italok, kenyér, sajt, szivar és sok pénzbeli adomány. A nőegylet egy heti előkészített munkájának volt ez páratlan eredménye, melyből minden tag kivette részét. A testi jólét fejlesztése mellett nem felejtkezett meg Nőegyletünk a lelkijavak osztogatásáról sem. Minden kézimunkaóra vallásos élet jegyében folyt le. Éneklés, bibliaolvasás, magyarázás tették kellemessé az estéket. Ezeken kívül nagyszámban tartottunk igen tanúlságos, szép vallásos estéket. A kórházi sebesültek látogatását is állandóan napirenden tartottuk. Köztük vallásos iratokat osztottunk szét. Ez volt a tevékenységünk az 1914—15. háborús esztendőben. A rendkívüli idők, rendkívüli és szép dolgokat teremtettek számunkra. A hitélet ébredését, erősbödését, fejlődését. Elmondhatjuk, hogy nem volt A konfirmációi oktatás kezdetének közeledése alkalmából a nagytiszteletü lelkész urak szives figyelmébe ajánlom a következő müveket: Kis József: Konfirmáció Káté. V.-ik bővített kiadás. Ára 40 fill. Tóth Ferenc: Agenda. Ára 20 fill. Szives megrendeléseket kérve, vagyok kiváló tisztelettel: Kis Tivadar könyv,- zenemű- és papirkereskedő Pápán, Fő-utca 21. szám. Saját ház. Konfirmációi emléklapok kehely-jelvénnyel darabja 6 fill. Konfirmációi ajándékoknak alkalmas zsoltárok, imakönyvek, szentirások, vallásos iratok, „Koszorú“ füzetek, bibliai fali mondatok nagy választékban. Megrendeléseket a beérkezés napján azonnal pontosan és lelkismeretesen elintéz Kis Tivadar könyv-, papír-, zenemü- és írószer kereskedése Pápán, Fő-utca 21. szám.