Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-12 / 11. szám
11. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 85. oldal. fontosságát. De érthető. Egyházi életünkben ugyanis mind több és több jelét észleljük annak, hogy az alkotmányunkban szervezett testületek szinte érthetetlen könnyedséggel rábízzák az ügyek intézését egy-két vezérférfira. így történik aztán, hogy az alkotmányos szerv tagjainak jelenlétében jönnek létre olyan határozatok, amiktől egyik is, másik is távol állónak mondja magát. Kétségtelenül viszás állapot ez. Próbálja meg mindenki érvényesíteni a maga felfogását lelkiismeretesen azzal a jelszóval: győzzön a jobb! A főtiszteletü és méltóságos püspök úrnak az egyházkerület nevében kifejezett üdvözletét alázatosan megköszönte az új gondnok és utalva az eskületételkor az egyházker. közgyűlésen elmondott szavaira, Ígérte, hogy a főiskola ügyeit a püspök úrral egyetértésben óhajtja intézni. * * * A theológiai akadémia, a főgimnázium és leánynevalőintézet nevében Csizmadia Lajos főiskolai igazgató üdvözölte az új gondnokot. Ez üdvözletét ő meghatott lélekkel köszönte meg s aztán így folytatta beszédét: Midőn ünnepélyesen Ígérem, hogy a főiskola minden egyes alkotó részének jólétét, fejlődését szívemen fogom viselni, ennek igazolása végett nem szükséges rámutatnom arra, hogy esztendőkön át, mint tanítvány, majd mint tanár, a főiskola kebelében éltem. Mert, lennék bár e részben egészen idegen, és ha még nem is a helybeli gyülekezet lelkipásztora volnék, akkor is magának a kitüntető tisztségnek elfogadása, magamra vállalása egyenesen azt jelentené, hogy teljes jóakarattal szentelem erőmet, időmet az itt századokon át felhalmozott nagy javak őrzésére és gyarapítására és és legmélyebb örömöt, amit az élet adhat. Kívánom ezt, bár tudom, hogy ez a kívánságom tulajdonképen imádság azért, hogy Isten növelje bennetek az alázatosságot, a bűnbánatot, adjon önfegyelmező erőt, soha ki nem merülő buzgóságot, rokonszenvet, tisztaságot, a békítés és bátor önfeláldozás lelkét. Mivel a legjobbat kívánom számotokra, örömet kívánok — a növekedés, önlegyőzés, barátság, szolgálat, áldozat, és Isten örömét. Befolyás. S befolyást kívánok számotokra, hogy súlyotok legyen e világban. A testvéries emberek civilizációjának állandó közeledése épen ezeket a tulajdonságokat követeli vezetőitől, amelyekről beszéltem. Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei uralkodnak azokon és nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. De ne így legyen közöttetek; hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen ti szolgátok és aki közöttetek első akar lenni, legyen ti szolgátok. Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságúl sokakért. Tisztában lévén a vezetőszerep árával, befolyást kívánok nektek, — hogy számottevők lehessetek e világban. (Folyt, köv.) mindenkinek, aki itt munkálkodik, egyéni jólétének élet- és munkakedvének gondozására, lehető fokozására. A tanárok, tanítók szellemi munkájának viszonzásánál egészen magától értetődőnek találnám az olyan fokú díjazást, amilyennél közismert, józan, mértékletes életük mellett bizonyos idő múltán ép úgy gyűjthetnének tisztes magán vagyont, mint ahogy tényleg gyűjtenek a polgári pályán működő egyének, akik egész erejükkel, teljes odaadással a foglalkozásuknak élnek. Ettől azonban messze vagyunk. Sőt azt kell mondanunk, hogy az alsóbb fizetési fokozatokban levő tanáraink, tanítóink csak igényeiknek a legszűkebb körre szorításával menekülhetnek meg az eladósodástól. És ha megmenekülnek: ez a lelki erőnek igen szép megmutatása ; gyönyörű példa a nevelésben ! E részben úgy a magyar református egyház egyetemének, mint az államnak kell, hogy az az örök-igaz gondolat legyen a vezérelve, amit a régi bölcs így fejezett ki: „Szegénységet vagy gazdagságot ne adj nekem, táplálj engem hozzám illendő eledellel.“ Péld. 30:8. Hálával kell elismernünk, hogy az állam most már tanerőink fizetéséhez, nyugdíjigények kielégítéséhez, építkezéseinkhez, internátusok építéséhez is tetemes segélyt nyújt. Reméljük, hogy a haladó idő fokozott követelményeinek megfelelőleg fokozódó mértékben. Az itt felmerülő nagyobb szükségeinket alig is tudnánk más forrásból kielégíteni. Ám vannak más szükségeink is. A gyermekek taníttatása egyre elviselhetetlenebb teherrel hárúl a szülők vállaira. E teher lehető könnyítésének egyik első rendű feladatunknak kell lenni. Még ennél is többre kell törekednünk. Nevezetesen nem szabad, hogy oda jussunk, hogy csak az végezhessen közép- és főiskolát, akinek elég anyagi ereje van hozzá. A teljesen szegény, de kiváló képességű gyermekek ingyenes fölnevelésére és kitaníttatására módot kell talál nunk. Egyik mód mindenesetre az lesz, ha vagyonos hitsorsosaink figyelmét ösztöndíj-alapítványok tevésére irányítjuk. Itt említem meg, hogy épen ebből a szempontból is a jó internátusnak határozott hive vagyok úgy főgimnáziumunk, mint theologiai akadémiánk mellett. Az intézetek belső, lelki életére vonatkozó programmot engedjék meg egy kérésben kifejeznem. Igen kérem főiskolánk minden szakában működő nő és férfi, egyházi és világi jellegű tanerőit, soha se felejtkezzenek meg arról, ellenkezőleg, mindig különösen ügyeljenek rá, hogy munkálkodásuk célja nem csupán az észnek, az értelemnek a képzése: a tanítás, hanem a szívnek, a kedélynek képzése is: a jellemképzés. E végből úgy képzeljék a helyzetüket, mintha olyan házban laknának, amelynek üvegből vannak a falai is, nem csak az ablakai és így teljesen átlátszó minden oldalról. Nincsenek benne kulisszák; tehát nem lehetnek kulisszatitkok se. Úgy képzeljék, hogy ennek az üvegháznak lakóit különös és jogosúlt kíváncsisággal figyelik a kívül állók: hivatott, erre esküvel elkötelezett felügyelők, családapák, családanyák, egy sereg tanuló.
