Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-29 / 35. szám
34. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 277. oldal. tálát is, hogy mikor vallásos iratok előállítására és azoknak a harctéren küzdő és a kórházakban sínylődő, üdülő beteg katonák között ingyenes kiosztása céljából gyűjtést indítottunk, nem szégyenültünk meg; sőt ellenkezőleg, örömmel láttuk, hogy vígan csörgedez az áldozatkészség forrása. Már t. i. ott, ahol volt, aki megnyitotta azt. Mert azt se hallgathatom el, hogy voltak gyülekezetek egyházmegyénkben, de szerte az egész egyházkerületben is, amelyek az idevágó püspöki felhívást is teljesen figyelmen kívül hagyták. Az a tény, hogy a háború egy esztendeje alatt sokszorosan, meg se tudjuk mondani hányszorosan, többet áldozott népünk önként, mint azelőtt bármilyen békés és bő esztendőben, arra figyelmeztet bennünket, hogy mindig bátran fordulhatunk hozzá, ha megértetjük az adakozás célját és ha a kevés adomány nem kedvtelenít el bennünket. Az adakozásra is nevelni kell, szoktatni kell a népet. Ami oly szépen megkezdődött, azt most az általános felbuzdulás idején ne engedjük megszűnni. Néhány évig még úgy is sok önkéntes adományra lesz szükség a nyomor enyhítése végett, Az önkéntes adakozás megszokása, a felebaráti szeretetnek ily módon nagyobbmérvii gyakorlása is egyik ellenértéke lesz a pusztító háborúnak. De van még valami, ami előttünk, szinmagyarok előtt igen nagyhorderejű ellenértéke lesz e rémes arányú háborúnak. Hadd emlékezzem meg erről is; arról a gálád aknamunkáról, mely agyafúrt makacssággal igyekezett rossz hírbe keverni, sötétségbe burkolni a magyar nemzetet. Ah, mennyi keserűséget okoztak nekünk szüntelenül azok a velünk közös uralkodó alatt élő, sőt éppen egy kenyéren levő álnok politikai csoportok, azok a gonosz lelkek, akik újságcikkekkel, röpiratokkal, kongresszusokon való kirohanásokkal megvádoltak, megrágalmaztak, befeketítettek a külföldön az idegen nemzetek előtt és itthon meg azon mesterkedtek, hogy mind mélyebb és szélesebb szakadékokat ássanak az uralkodó család és a magyar nemzet között. Hintették és ápolták a bizalmatlanság magvait fönt az uralkodó körében és lent a nemzetiségek közt. Most beteljesült rajtunk a zsoltáriró mondása: „Az igazakra világosság fénylik a sötétben: attól, aki kegyelmes, irgalmas és igaz“. (112. Zsolt. 4. v.) A háború sötétjében ragyognak a magyar nép ősi erényei. A nagy és hű szövetséges szemei megnyíltak; fölismerte, hogy mi vagyunk az osztrák és magyar monarchia fenntartó oszlopa; hogy nagy tényező a mi hűségünk, a mi erőnk — és erre bizton, bátran számíthat. Fölismerte, hogy nem üres beszéd, nem csengő-bongó frázis a mi ajkunkon a Szózat: Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar. A nagy világon e kívül nincsen számodra hely. Áldjon, vagy verjen sors keze : Itt élned, halnod kell. Német tisztek, a világ legműveltebb katonái ajkain közmondássá lett ez a fohász : „Az Isten büntesse meg Angliát, javítsa meg Ausztriát és áldja meg Magyarországot. Semmi kétség, hogy az ősz, öreg uralkodó boldog megelégedéssel tekint hű magyarjaira és hálakönnyek közt vallja meg, hogy jelszava: „Bizalmam az ősi erényben“ nem szégyenült meg, de megdicsőült e nehéz időben ! De felnyílt és ránk irányult az egész világ szeme és csodálják fajunk kiváló testi és lelki tulajdonságait. — A magyar név megint szép lett, méltó régi, nagy híréhez! AZ ŐRSÉGI EGYHÁZMEGYE KÖZGYŰLÉSE. □= A □= □ z őrségi egyházmegye közgyűlését augusztus 18-án Szombathelyen, a közös protestáns templomban tartotta meg, miután az előző nap délutánján a tanügyi bizottság ülésezett. Agg királyunknak éppen születésnapja lévén, az ülés előtt templomi ünnepély volt, amelyen Szűcs László esperes úr lelkeket megragadó imát mondott a hazáért és királyért; az istenitisztelet a Hymnus éneklésével ért véget. A gyűlésen az elnöki megnyitót Chernél Antal gondnok urunk tartotta, vallásos és hazafias érzéstől át
