Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-25 / 17. szám

17. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 137. oldal. erőnk.'1 — Ne adja Isten, hogy valaha szükség legyen reá! A kolozsvári theol. igazgatójának gyönyörű évzáró beszéde, a sivár jelent a keresztyén eszmény szem­pontjából, Jézus szereteterejének végtelenségéből nézve megállapítja, hogy: „Az az emelkedő vonal, mely az emberiség eddigi haladási irányát jelzi — Isten felé mutat.“ A debreczeni m. kir. tudományegyetem az emberiség haladási irányában egy lépcsőfokot jelent. Az ottani ref. főiskola és az egyetem viszonya ebben: Istenből — Istenhez — az Isten által! Legyünk nyu­godtan ; — ah, mily jól esik ezt most hittel vallhatni! — a történelmet Isten vezeti! Egyházunkét is, nem­zetünkét is! És Isten mindeneket magához vonz! HŐSI HALÁLT HALT TANÁRAINK ÉS TANÍTÓINK. T—íOSI HALÁL. Mély részvéttel értesülünk, hogy Szalay László fülei lelkésztársunk hasonnevű fia az északi harctéren hősi halált halt.' A megdicsőült pápai főiskolánknak volt sok reményre jogosító kedves, derék tanítványa. Halálát együt gyászoljuk a kesergő szülőkkel. AZ ÉVZÁRÓ VIZSGÁK pápai főgimnáziumunkban következő sorrendben lesznek: 1. Május 15-én a VIII. o vizsgája; 2. Május 17, 18, 19-én Írásbeli érett­ségi; 3. Junius 13-án a tanév ünnepélyes bezárása; 4. Junius 14-én d. e. angol-, francia-, d. u. gyorsírás­­vizsga s egész nap írásbeli magánvizsga; 5. Junius 15-én d. e. szóbeli magánvizsga, d. u. zenevizsga; 6. Junius 16-án az I. A), I. B) és V. o. vizsgája ; 7. Junius 17-én a II. A), II. B) és VI. o. vizsgája; 8. Junius 18-án a III. A), III. B) és VII. o. vizsgája; 9. Junius 19-én a IV. A), IV. B) o. vizsgája; 10. Junius 21—22. napjain szóbeli érettségi vizsgálat. j^YUGALOMBAN. Bolla Ferenc, a dákai ref. egyház közszeretetben állott tanítója, agg korára való tekin­tettel nyugalomba vonult, s fiához, Bolla József gör­­zsönyi lelkészhez költözött. A nyugalomba vonult tanító 39 évig működött a szép, de sok türelmet, szeretetet, önfeláldozó munkát kívánó néptanítói pályán s ennek a hosszú időnek nagyobb felét, 23 esztendőt a dákai egyház szolgálatában töltötte el, maradandó nyomokat hagyva az egyház történetében. Mint ember is, előzé­keny, rokonszenves modoráért az egész község, s a vele érintkezők osztatlan tiszteletét bírta. pvEBRECZENBEN a főiskolai igazgatótanács be­­szüntette a papnövendékeknek délutáni templomi szolgálatát. Bizonyára meg volt rá az alapos indító ok. Az Egyházi Értesítő híradása szerint Budapesten is gondolnak hasonló intézkedésre, mert: „A szószék nem lehet kezdő theológusok szárnypróbálgatásául szolgáló kísérleti területe“. pELVÉTEL TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZETBE. A pápai 1 m. kir. állami elemi népiskolai tanítóképző intézet I. osztályába a jövő 1915—16. tanévre 4 teljesen in­gyenes, 10 féldíjat fizető hely jön üresedésbe, mig az intézet 120 növendék számára berendezett internátusá­­ban 11 teljes díjat fizető növendék nyer lakást és ellátást. A kedvezményes helyek a közép- vagy polgári iskola IV. osztályát jó eredménnyel végzett tanulóknak fognak adományoztatni. Ezenfelül a dunántúli ref. egyházker. az e kerületből való érdemes ref. fiukat külön is segé­lyezi. A teljes díjat fizetők ellátása évi 290 K-ba kerül. — A folyamodványok beküldésének határideje május 31. napja. A folyamodványok felszerelésére vonatkozó részletes tudnivalókat a „Néptanítók Lapja“-ban közölt teljes pályázati hirdetés tartalmazza; egyébként kész­séggel ad felvilágosítást az intézet igazgatósága is. AZ IGEHIRDETÖ májusi számának tartalma: Mészá­ros János : A keresztyén éneke. Vasárnapi. Mészáros János : A keresztyén imádsága. Vasárnapi. Kiss Samu: A mindennapi kenyér. Háború idején. Jancsó Sándor: Az ég. Áldozócsütörtöki. Dr. Deák János: Az Ur szolgálata. Vasárnapi. Báró Podmaniczky Pál: Jövel szent Lélek! Pünkösti. Jancsó Sándor: A szent Lélek ereje. Pünkösti. Takács Sándor: A Lélek ereje. Pün­kösti. Erdélyi Imre : Az Istenben való öröm. Vasárnapi. most folyó nagy háborúban ref. tanintéze­teink nagyon kiveszik a maguk részét. Taná­raik és tanítóik közül igen sokan cserélték föl a kathedrát a csatatérrel s már eddig is többen haltak hősi halált. Értesülésünk sze­rint a ref. középiskolák tanárai közül a következők estek el: Dr. Bodola Gyula pápai, Czira Dienes kun­­szentmiklósi, Czira Lajos mezőtúri, U. Szabó Gyula deb­reczeni, Marschalkó Gusztáv hajdúböszörményi, Szabó Árpád nagyenyedi, Szabó Imre kolozsvári főgimn. taná­rok; Kovács István debreczeni tanítóképző-intézeti tanár. A ref. tanítók közül a következők haltak hősi halált: Soós Andor Rózsafa, Tardy Sándor Hajdúböszörmény, Laczkovics László Szatmárgörbe, Kónya Péter Magyar­­gyerőmonostor, Szabó Károly Úszód, Szendrey Szabó Ferenc Hajduhadház, Fehértóy József Hajduszovát, Jancsó Andor Udvarfalu, Falussy Gyula Alsóvadász, Veress János Kisölved, Balogi Lajos Barczika, Könyves Kálmán Esztár, Szentesy Károly Hegyközmonostor, Kis Mihály Ant, Puskás Lajos Magyarizsép, Kálmán Mihály Karczag, Takács Nagy Imre Nyirmártonfalva, Gerle Isván Biharugra, Telky László Gáborján, Telegdy Károly Kisszántó, Tarczi Gyula Neszmély, Kántor István Bihardiószeg, Zólnay Gergely Imreg, Bedő Sámuel Nagyrév, Kónya István (?). Hálás kegyelettel s büszke önérzettel őrizzük meg­szentelt emléküket! VEGYES A PÁPAI FŐISKOLA EGYHÁZI GONDNOKÁVÁ ** a közelebb lefolyt szavazás alkalmával a presbi­tériumok 196 szavazattal Kis József pápai lelkészt választották meg. A szavazatbontás egyéb részleteiről, igy arról is, hogy ki választatott meg egyházi tanács­­biróvá, ki világi tanácsbiróvá, a szerkesztőséghez semmi értesítés se érkezett eddig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom