Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-14 / 11. szám
82. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. hogy érezze, miszerint nem üzletbe, nem színházba vagy mulatóhelyre megy, hanem az istenházába, mely helyre mondja az írás : „Oldozd le sarudat, mert a hely, amelyen állasz, szent föld“. (Csel. 7:33.) Már az elhelyezkedésnél arra kell törekedni, hogy az kellő csendben és komolysággal történjék és ezt nyomon kövesse a templomba bemenetkor mondandó imának halk elmondása minden gyermek által. E nélkül a pillanatnyi megállás és meghajlás nem egyéb kalapbanézés szokásánál. Kijövetkor hasonlókép kell eljárni. Hallom az ellenvetést, hogy mindezt alkalmas módon már a tanteremben elvégzik a gyermekek a templomba indulás előtt. Tudom, hogy általában így van, de kérdem, nem volna-e lélekemelőbb és gyümölcsözőbb, ha ugyanazt a templomban végeznék el, ahol annak a tulajdonképeni helye van ? Egyszerű szokás megváltoztatásról van szó, mely semmi nehézségbe nem ütközik, de amelynek hordereje a hitéletre óriási. A képmutatóskodásnak nem vagyok barátja, sőt az Idvezítő úrral kárhoztatom a színlelőket, akik utonutfélen szenteskednek és igazaknak állítják magukat. Mindamellett azt az általánosan elfogadott szokást, mely külső kifejezése az imádkozásnak, t. i. a kezek összekulcsolását, elengedhetetlennek tartom. Sajnos, hogy még ilyen elemi dologról is kell szólni, de tapasztalt dolog és reám mindig bántó hatással van, ha híveink imádkozáskor nem kulcsolják össze kezeiket, hanem ide-oda rakosgatják. Legkivált temetéseken tapasztalható ez, ami kétségtelenül azt mutatja, hogy nem imádkoznak együtt az imádkozóval. Csak hallói, de nem egyúttal vallói is az igének, ez pedig hasonlatos ahoz, aki a tükörben megnézi az ő természetszerinti ábrázatát, de elmenvén, elfelejtette, milyen volt az. (Jakab ap. 1 :23.) A tanító sokat tehet arra, hogy a gyermekek megszokják imádkozáskor a kezek összekulcsolását, melyet azután a vén korban se hagynak el. Annak, hogy népünk a közönséges istenitiszteleten csak hallgat és nem imádkozik az imádkozóval, vagy nem tud imádkozni, egyfelől az erre való helyes nevelés és szoktatás hiánya az oka, másfelől pedig sajátszerű imádkozási modorunk és még inkább imádsá1915. gaink nyelvezete, tartalma s terjedelme. Egyszerű népünk nem birja nyomon követni az előkönyörgőt a mérföldes utón, a szédítő mélységek és magasságok felett. Mi következik ebből ? Az, hogy az első fellegjáró mondatnál lemarad s azon túl már csak szavakat hall, bukdácsolva igyekszik előre, de végre is kénytelen megvallani, hogy imádkozni vágyó lelke nem találta meg, amit keresett, ami után epekedett. Nem tudom, nincs-e része ennek abban, hogy templomaink sokszor üresek ? Ahol tejnek italára van szükség, ott a keményeledel kárt okoz. Pál apostol mondá: „Inkább akarok öt szót szólani a gyülekezetemben, hogy egyebeket is tanítsak, mint tizezer szót nyelveken. (I. Kor. 14: 19.) De térjünk vissza az iskolába. Mig a gyermek közvetlen összeköttetésben van az iskolával, addig, mint mondani szokás, a tanult dolgokat a kis ujjábán hordozza; amint pedig onnan kikerül, amikor senkise veszi tőle számon tudományát és alkalom sincs azok felfrissítésére, természetes, hogy hamar elfelejti. Azok a szép kis fohászok, melyeket nagy fáradsággal megtanultunk, csakhamar elröppennek, mintha csupán az iskolának tanítanánk. Érthetetlen, hogy miért mellőzzük és zárjuk ki azokat a templomi istenitiszteletből és miért vált szokássá, hogy mindennap mást-mást imádkozzunk? Ások markolás, kevés szorítás. A várietász delektát elvének az istenitiszteletben nincs helye. A háború kitörésével sajnálattal kellett tapasztalnunk, hogy népünk mily szegény a lelki kincsekben. Lelki tárházából mennyire hiányzott az a mindennapi táplálak, mely felett minden egyes embernek rendelkezni kellett volna. Érezték és érzik a hiányt az itthon levők, a harctereken küzdők, a kórházakban szenvedők és a fogságban sinlődők. Milyen jó volna, ha ott a lövészárokban, vagy a szenvedés ágyán, vagy a fogságban, ha eszökbe jutna az a kis imádság, amelyet az iskolában tanultak, amely oly hamar feledésbe ment. Vessük hát mélyebbre a hálót. „Neveljük gyermekeinket tudományban és az úr beszédeinek intéseiben“. Szoktassuk rá idejekorán a szinmutatás nélküli kegyességre. És hogy az iskolai tanításnak folytonossága és Á REF. FŐISKOLAI NYOMDÁBAN készült kiadványok megrendelhetők KIS TIVADARNÁL PÁPÁN. Postafiók 12. sz. Ács Károly: Ne felejcs Istent... Imakönyv. 16° s\A// Keresztelő János egyházi beszédei. Fordította Vászon kötésben 2'40/., puha bőrkötésben 4 — K Csizmadia Lajos (24 beszéd) 4’— * Baldauf-Mesterházi: Vigasztalások könyve, \\(V Kis Gábor: Halotti beszédek és imák. (71 halotti gyászbeszédek ' 3 — „ beszéd és ima.) 4’— „ Csomasz D.: Emlékezések. 8 alkalmi beszéd 1— „ Kis József: Egyházi beszédek az 1914. évi Csomasz Desző: Pál apostol anthropologiája 2‘— „ világháború idején 3-40 „ Czeglédy Sándor: Hoseás 3-50 „ w_ Pongrácz József: Az efezusi levél 2,50 „ CzeglédyS: Krisztus keresztje,egyházi beszéd —-40 „ KTA/y Rácz Kálmán: Egyházi beszéd. II. kötet 4*— „ Czeglédy S.: Pál apostol eschatologiája 4 — „ -Ml. Református egyházi könyvtár. Szerk. dr. Antal Gyurátz Ferenc: Kézi agenda. II. bővített Géza. 12 kötet. kiadás, vászon kötés 5 60 „ Robertson F. V. Egyházi beszédek. 37 beszéd. Kálvin János művei: 17 füzet, 4 kötetben 21— * W 6*— K, vászon kötésben 7'50 * Kálvin János művei: Keresztyén vallás rend| Vass Vince: Jézus bünnélkülisége 2’50 „ szere 2 köt, vászon kötés 25‘— *
