Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-03 / 1. szám
4. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. | Nekünk rengeteg véráldozatot kell hozni s ki tudja, elég lesz-e a vér a kivívott győzelemre. Az a szív, mellyel eddig bírtunk, nem lesz elég elhordozni azokat a fájdalmakat, melyek reánk várakoznak, mint ahogyan eddig sem volt elég meghozni azt az áldozatot, melyet az igazság megkövetel. Sok mindent áldoztunk már, de önmagunkat még mindig jobban szeretjük, semhogy engedni tudnánk régi eszünkből. Csak beljebb került a rósz természet, csak aktuális értékét vesztette a gyűlölet, de ott maradt az az emberek szivében s időre vár, ott forrong a férfiakban, kiknek talán szivök egy-egy darabja veszett már oda, de a boszuról még mindig nem tudnak letenni. A Krisztus evangéliuma még mindig nem a szivekhez jutott el. Legnagyobb győzelem az lesz e háborúban, ha önmagunkat le tudjuk győzni s átmegyünk olyan benső megújuláson, melyben az egyén legfőbb java az örökéletre hivatottság lesz, ha úgy letudjuk magunkat győzni, hogy alázatosan el tudjuk fogadni mindazt, amit a jövendő hoz — Isten kezéből. Ez lesz az első nagy győzelem, mert lesz hitünk Istenben. Isten meg akarja mutatni, hogy mi lakik szivünkben. Mi is van hát benne? !! Nehéz nekem az édes apa vagy édes anya szivvilágába belé helyezkednem; nem is tudok, mert nem tudom, mit jelent az, fiút félteni, fiút veszteni, de azt látom, hogy ha a szivek a régiek, ama mi régi szivünk, mellyel csak magunkat voltunk képesek szeretni, nem lesz erős a veszteséget elhordozni s nem lesz annyira fennkölt, hogy egy nagy eszme szeretetéért megfeledkezzen önmagáról. Az apát és anyát fiuk halála ilyen szívvel tönkre fogja sújtani. Ez is benne van szivünkben. Borzasztó érzés az, hogy mi fiaink vérén szerezve meg nyugalmunkat, a haza szabadságát, a jövendő biztos fejlődését, — a megmentett hon pedig itthon rakva Beliál papjaival és híveivel, rejtett rútságokkal, izzó irigységekkel. íme e városban is ott egy gyülekezet imádkozik fegyvereink győzelméért, mig egy másik nagy csapat, — többen vannak, mint mi — káromolja az itt imádott Istent, a mi megváltó Krisztusunkat. Hát lehet így győzni, lehet igy Istennel harcolni szegény magyaroknak. Vae victis! Jaj a legyőzöttnek. Ez is benne van szivünkben. Kevés a hitünk Istenben, a legfőbb Hadúrban. Ki bízik csak annyira is itt az Istenben, mint a német császárban, pedig a német császár is Istenbe vetette reménységét. De van más is az ember szivében. Ami a békés idők emberében mint kötelességtudás, jellemszilárdság, mint szolgálat van meg s ami gondolat és érzésvilágában büszkeség nemzeti múltjára, őseire, hitére, féltékenység tisztaságára, vérének tüzére, reménység jövendőjére s ami féltő szeretet családjához csak fűzi, az most egyszerre mind megrázza a belső embert, s harcra tüzeli: „ne hagyd magad“. A békés ember estéről reggelre harcos lélekké fegyverkezik. A hősiesség lelke parancsolólag lép fel. Mintha egy felsőbb világból jönne a szó, melynek hódolni, engedelmeskedni, életet adni sem sok. Mert mit ér az élet jellemesség nélkül, mit ér szabadság nélkül, mit ér megalázottan, beszennyezve, mit ér bűnben, mit ér Isten nélkül. Ez a parancsoló eszményiség bennünk van, de jobb nálunk, bennünk van, de fölöttünk áll. Ez a mi vágyunk, az Isten képére teremtett ember, ez az élet. Ezért az életért áldozzák fel milliók ma a létezést, a tengődést, azért a nagy lehetőségért: amivé lehet az ember. Ez a lelki élet sugalmazza a hűséget, avatja a hősöket, veti meg a halált. Atyámfiái, ez nem filozófia, ma piros, meleg vér. Nem elmélkedés, de annak megmondása, ami szivünkben van. Ez is ott van szivetekben; mondja nékünk, mutatja nékünk Isten. Tudjátok-e, hogy azok a hősök a mi fiaink s az a piros magyar vér értünk ömlik!! Miképpen leszünk méltók fiainkhoz ?! Ha csak olyan szivvel kerülünk ki a harcból, mint amilyennel belementünk, végünk van, elbuktunk, még ha külsőleg győztünk is. Eme hancból Krisztus fog kikerülni győztesen s ami korhadt és pudvás az emberi szívben, azt könyörtelenül ki fogja dönteni, különben nem nézné el e borzasztó vérontást. Ami ilyenkor éled és feszül, ami ilyenkor sarjad, ami ilyenkor Íródik, ami ilyenkor megmarad, amely lélek ilyenkor meg tudja fogni Krisztus kezét, az boldog lesz, örökkévaló lesz. Álljunk hát bele krisztusi lélekkel a harcba, hogy hozzá nőhessünk hőseinkhez. Ám ha vem lehet, vagy nem tudunk, ha nem leszünk képesek elszakadni a világ szerelmétől, vagy nem tartjuk érdemesnek, vagy rá bízzuk másra s mi élősdi módon elbújunk, úgy nem jő el Krisztus, hogy győzzön. fej RÉGNER PÁL dFszfestö H PÁPA. |3| V\V^ TEMPLOMOK FESTÉSÉRŐL SZÁMOS ELISMERŐ LEVÉL! — TÖBB KIÁLLÍTÁSON ^//) KITÜNTETVE! — TÖBB PÁPAI ÉS VIDÉKI TEMPLOM RESTAURÁTORA! — EL- // VÁLLAL SZOBÁK, TERMEK MŰVÉSZI FESTÉSÉT! — ALAPÍTTATOTT 1871-BEN. [IfJ rOJ/ — CÍM- ÉS BETÜFESTÉSZET! — MODERN KIVITEL! — SZOLID ÁRAK! M.
