Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-28 / 9. szám
Huszonhatodik évfolyam. 9. szám. Pápa, 1915 február 28. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4‘50 K), hirdetések, reklamációk: Faragd János főmunkatárs címére küldendők. A KENYÉR. ennyi aggodalom fűződik most e szóhoz: kenyér. Más években csak egészen szegény emberek szivére nehezült — ha nehezült — sötét gond a kenyér miatt. Most az országok vezér-embereit, népek sorsának intézőit nyugtalanítja a kenyér kérdése. Lesz-e kenyér, ami táplálja az erőt; nem csak, hanem az önbizalmat, a nyugalmat és a reményt, hogy a titáni erőfeszítés végre is a mi ölünkbe ejti a diadalt! Óh, borzasztó volna még gondolatnak is? hogy ebben a mi kanaánunkban oda szegődhetne társul ádáz ellenségünkhöz az éhínség. Hogy aki a fegyverek élétől megmenekül, azt leverhetné lábáról és a halál torkába lökhetné az éhség! Országunk kormányzói már nem csak aggságoskodnak; nem csak tűnődnek, de tesznek is. Rendeletekkel és a közönség felvilágosításával igyekeznek elérni, hogy a meglevő készleteinket mértékletesen használjuk fel; búzánkat, búzaliszt készletünket szaporítsuk meg árpa- és kukoricaliszttel, meg burgonyával. Ezt a rendelkezést most szent parancsnak kell tekintenünk. A hazafias becsület kérdésévé kell tennünk. E részben ne legyen különbség módos és szegény ember közt. Mindig az egészet, az összességet, az országot kell tekintenünk és mindenek előtt: sokat szenvedő, nélkülöző, életüket kockára tevő harcos véreinket. Higyje mindenki, értjük: mindenki, hogy hadseregünk illő ellátása éppen attól függ, hogy ő itthon mértékletesen, szeretnénk azt mondani : szűkösen él! Higyje, hogy attól függ a diadal, hogy lesz-e elég erős táplálék, mind végig, amivel vitézeink felfrissíthetik vérüket, erejüket ; lesz-e táplálék elég ahhoz, hogy a nép széles rétege, ha szűkösen is, de megél anélkül, hogy sürgetné a békekötést az éhínség rémétől megfélemlítve. Ahoz azonban, hogy csakugyan legyen elég kenyér, nem csak az kell, hogy a meglevő készletekkel igen mértékletesen, sőt szűkösen éljünk, hanem az is, hogy kenyér-magvat és főzelékfélét minél többet termeljünk ebben az évben. Bármilyen meglepően hangzik is, azt kell mondanunk, hogy éppen ebben az évben, amikor a munkaerő szine-java el van vonva erről a munkatérről. Ezt az elvont nagy erőt most a gyermekeknek, az asszonyoknak és alkalmas helyen és módon az úri népnek kell pótolni. Ha egy tekintetes asszony ma nem hiv mosónét, hanem maga áll oda a teknő mellé — ez ma nem fösvénység, nem az „élni és élni hagyni“ elv ellen elkövetett vétség, hanem hazafias cselekedet. Az erősebb munkához szokott mosóné most menjen a kertbe, a mezőre! Hasonlókép kell megítélni, ha ma egy tekintetes úr megmunkálja a szőlőjét. A szőlőmunkás napszámos menjen a kertbe, a mezőre. A gyárimunkásnők vállaljanak 7* vagy 72 hold kerti földet és reggeli 4 órától addig, mig a gyárba kell menni, meg a gyári munka abbahagyása után késő estig műveljék meg, még mindig többet alhatnak, mint küzdő véreink a táborban. És azzal, amit termelnek, mindannyiónkon segítenek. Ma hazafias becsületbeli kötelessége mindenkinek, hogy minden idejét munkában töltse. Amint ott harctéren együtt, egymás mellett ásta a lövészárkot a tanító, a tanár, az ügyvéd, a cipész, a kereskedő s a föld míves és egyesült erővel törtek az ellenségre: úgy itt a polgári életben is vállvetve kell dolgozni, hogy távol tartsuk határainktól a durva orosz-
