Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-21 / 8. szám
58. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. ez írása. Szól mindenkinek az egész országban, aki nem szóhazafi, aki nem farizeus. Hát ezeknek nem? Sőt! Talán éppen ezeknek első sorban. Ezeknek kell megtérniük az igazsághoz; a haza, a közügy önzetlen, becsületes szolgálatához. „Annyit láttak, eltompultak“ Igaz. Nagy veszedelem van ebben. A vezetésre utalt nép oda fogja a bűnösök mellé azokat is, akik maguk becsületesek, de összetett kézzel nézik a kirívó bűnöket. A vezetésre utalt népben megrendül a bizalom a vezetésre hivatottak iránt. „Ezek is csak olyanok. Egyik holló nem vájja ki a másik szemét“. így jutunk el ahhoz a kétségbeesett kérdéshez: „Kicsoda hiszen a mi beszédünknek?“ Érezzük-e a felelősséget e tekintetben nemzeti és egyházi téren ?! Nagyobb és fehérebb kenyérért törtető üzletemberek vagyünk-e csupán, vagy pedig Isten követei az ő népéhez? Nem hozunk-e szégyent az uralkodónkra, ki oly nagy méltóságra méltatott bennünket? Bárcsak nyugodt, csendes hangon azt súghatná a lelkiismeretünk, hogy nem nekünk mondja az igaz Isten: „Nem én küldtem őket“. AZ „EGY LEHETETLEN HELYREIGAZÍTÁS“« enti cim alatt egy cikkely jelent meg lapunk ez évi 6-ik számában. Személyemmel kapcsolatos az ügy, amelyet tárgyal, legyen szabad azt minden szépítés nélkül, a maga valóságában feltárnom ugyan ennek a lapnak hasábjain. Való igaz, hogy egyházkerületünk múlt év őszi közgyűlésének 248. jkvi pontját nem a közgyűlés határozatával bocsátottam sajtó alá, hanem azzal, amit, mint referens, én javasoltam határozatul. Beismertem ezt akkor, amikor a januárban hozzám jutott jegyzőkönyvben megtalálva a hibát, a legelső postával beküldtem a lapba, nem „helyreigazítás“ cim alatt értesítésemet. Hiszen tudom, hogy helyreigazításra nekem nincs jogom, mig ellenben értesítésre van kötelességem. És pedig teljesebb módon ismertem be, mert az én szövegemben benne volt az a — bizonyosan helyszűke miatt — nyomdafestéket nem látott nyilatkozat is, hogy „minden bizonnyal, vagy minden valószínűséggel az én hibámból“ történt a határozat hibás jegyzőkönyvezése. Az ily alakban való kinyomatás nem amiatt történt, hogy nem éreztem volna azt, miként „eskü alatt“ szolgálok s hamisítani akartam volna a közgyűlés határozatát. Hanem azért, mert cserépedényben hordoztam az én kicsiny kincsemet s ahelyett, hogy maradtam volna, mint annyiszor tettem, hallgató jegyzőnek, vitába bocsátkoztam javaslatom érdekében s a vita még el nem ült izgalmában, a gyors tovább való tárgyalás mellett elfelejtettem a változási jelet javaslatom mellé feltenni s továbbra a missió körébe eső dolgaim kötvén le, egészen kiesett emlékezetemből az egész ügy. A hitelesítés a b. e. dr. Antal Gábor volt püspökünk idejétől fentálló gyakorlat szerint folyott le, amelynek bevezetésével lehetett az eddig 6—10 napos gyűléseket, ezrek megtakarításával, a jegyzőkönyvek teljességének és szabályoknak megfelelő voltának minden sérelme nélkül, 3 napra leszorítani. A jegyző ugyanis, az alakulásra vonatkozó pontokat kivéve, az általa előadott ügyekben hozott határozatok közül, a közgyűléstől mindenkor kikért és megnyert engedéllyel csak azokat olvassa fel, amelyekben az ő általa adott javaslatokon a közgyűlés változtatott. így jártam el én is a múlt évi közgyűlésen is, amikor a közigazgatás köréből nekem kiosztott ügyekről felvett jegyzőkönyvet hitelesíttettem. Nem olvastam fel a jkv. 248. p. a. álló határozatot, mert nem láttam nála változtatást, püspököm tehát közgyűlési engedéllyel irta A REF. FŐISKOLAI NYOMDÁBAN készült kiadványok megrendelhetők KIS TIVADARNÁL PÁPÁN. Postafiók 12. sz. Ács Károly: Ne felejcs Istent... Imakönyv. 16° Vászon kötésben 2‘40/., puha bőrkötésben Baldauf-Mesterházi: Vigasztalások könyve, halotti gyászbeszédek Csomasz D.: Emlékezések. 8 alkalmi beszéd Csomasz Desző: Pál apostol anthropologiája Czeglédy Sándor: Hoseás CzeglédyS: Krisztus keresztje,egyházi beszéd Czeglédy S.: Pál apostol eschatologiája Qyurátz Ferenc: Kézi agenda. II. bővített kiadás, vászon kötés Kálvin János müvei: 17 füzet, 4 kötetben Kálvin János művei: Keresztyén vallás rendszere 2 köt., vászon kötés 4 — K 3 - „ 1- „ 2-- „ 3- 50 „ -•40 „ 4- „ 5 60 „ 21 - „ 25-- „ W Keresztelő János egyházi beszédei Fordította Csizmadia Lajos (24 beszéd) 41— „ Kis Gábor: Halotti beszédek és imák. (71 beszéd és ima.) 4’— „ Kis József: Egyházi beszédek az 1914. évi világháború idején 3‘40 „ Pongrácz József: Az efezuSi levél 2’50 „ Rácz Kálmán : Egyházi beszéd. II. kötet 4‘— „ Református egyházi könyvtár. Szerk. dr. Antal Géza. 12 kötet. Robertson F. V. Egyházi beszédek. 37 beszéd. 6‘— K, vászon kötésben 7 50 „ Vass Vince: Jézus bünnélkülisége 2‘50 „