Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-07 / 6. szám
44. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. kenyerüket, vagyonukat, szabadságukat és életüket el nem vették, a meghódítottakat és foglyokat jósággal gondozzák, táplálják. A harci utjokba esőket kímélték, sőt magukhoz vonzották. Ez e két nemzet géniuszának nemessége. Újból csak a két nagy nemzetet, az angolt és franciát említem. Részletesen ismert aljasságaiknak, barbárságuknak fekete foltját semmiféle egyoldalúan és bibliás farizeussággal mázolt kultúra le nem törölheti. Reményiem bojkottáljátok az angol „kegyesség“ és „gentlemanság“ fogalmát, a franciáknak hódoló utánzásokat és száműzitek azon kevés önbecsülést mutató gyarlóságtokat, hogy zengzetes magyar nyelveteket, különösen nyomtatott írásban eszmecseréiteket már nem is tartottátok elég előkelének, ha sűrűn nem tűzdeltétek tele francia szavakkal. A református dicső magyar Sión szinmagyar prédikációival, imáival, énekeivel, irodalmával ugyan hiába szolgálta e téren is a magyar géniuszt, a franciáskodó szókotyvalékolást divatjából ki nem üthette. Egy perverz, hisztérikus és kegyetlenül barbár nemzetnek még szavait is száműzzétek. Mily sok esetben még zeneköltőitek sem tartották szerzeményeiket szalonképesnek, ha „Magyar Ábránd“!! helyett „Fantaise Hongroise“ címet nem fitogtattak a kotta külső plattján. Előkelőitek nagyobb része különösen szalonjaikban szinte orrfintorgatva cserélte fel a magyar nyelvet az előkelőbb (???) franciával. Világszerte körüllegyezgették a franciát hiúságának és tettszelgésének öntelt trónusán, hogyne, mikor az őrjöngő szeszéllyel piperkőc divatszalonnak és a világ sorsát intéző diplomáciának nyelve az apacs francia nyelv. Valamikor főuraitok egy része azt mondta, hogy kocsisának nyelvén, vagyis magyarul nem beszél. Ti meg mondjátok, hogy raffináltan „finom“ bőrben maszkírozva rejtőzködő barbároknak nyelvét, kifejezéseit, ahol csak lehet, száműzitek. Csakis a gyakorlati szükségek esetén használjátok. Elgondolkoztam: ugyan megtanulhattuk most a „Szózat“ értelmét: „A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely“. Oh milyen sok magyar titkon megmosolyogta ezt, gondolva, ha van hozzá pénzem, kedvem, bárhol, különösen a „világ szivében“ Párisban is lakhatom. Mily sokan gondolkodtak így! Igaz, hazám gazdag egy világnak elegendő természeti szépségeiben, csudákban, de előkelőbb ha a messze idegenben idülhetek. És ebben még a kis törpe ekzisztenciák is fitogtatva majmolták a tehetősebbeket, ezek meg a főranguakat. A haza? az pedig minden természeti szépsége, gazdagsága mellett is hadd maradjon a pártfogás hiányának homályában. Na, most megtanulhattuk, hogy Párisnak „a világ szivének“ nincsen se szive, se humánus műveltsége. Okulhattunk, látva, hogy mi minden katasztrófa érheti az idegent az „előkelő“ (???) távolban. E világháborúban az álarcok lehullottak, a nemzetek jellemei nyilvánvalóvá lettek. Láthatjuk, hogy kulturmázos egyoldalú műveltség a benső nemesség, jóság összhangzatos műveltsége nélkül finomabb álarc alatt rejtőzködő barbárság. Ez meg azt mutatja, hogy a keresztyénség, de ám az igazi keresztyénség mint a világ sava nélkül nincsen se teljes kultúra, se emberség, se boldogság. És mig az emberiség országaival, nemzeteivel együtt át nem nemesül, a mennyei sóval — amit semmiféle földies „műveltség“ nem pótolhat — meg nem sózatik, amig a kapzsi és irigy önzés, revancsoló vad indulat, a világra terpeszkedni akaró sötét, kegyetlen zsarnokság ellen törekvő, fenyegető és támadó entente-okat vad hordák bevonásával szövetkeztet ellenünk, mindaddig nem érvényesíthetjük teljesen a mindenek iránt parancsolt szeretet evangéliomát. E kénytelen korlátozásnak oka nem az univerzális evangélom, nem is a mi magyar mivoltunk, hanem a világ gonoszsága. Hiszen ugyanez a korlát mutatkozott egy Istenfiában is a farizeusokkal, pöfeszkedő Írástudókkal és a többi tűrhetetlen gonoszokkal szemben. Igen, nekünk mégis csak hazánkat, hitünk cselédeit, házunk népét kell különösképpen szeretnünk, munkálnunk. Az emberiség fejlődési fokozata még mindig a folytonos támadás és védekezés. Még most is Ádámnak fiai Káinok és Ábelek. De a kényszerített partikuláris helyzet mellett nem szabad elfelednünk az emberiség tulajdonképeni nagy célját: a minden népek és nemzetségek istenországát. Nem szabad felednünk az örök nagy eszményt: „Azután tekinték és ime vala nagy sokaság, melyet senki meg nem számlálhatna, minden nemzetségből, ágazatból; népek és nyelvek közül; és állanak vala a szék előtt és a bárány előtt, fehér ruhákba öltözve és az ő kezeikben pálmaágok. És kiáltának vala nagy szóval, mondván: IFJ. STERN LIPÓT PÁPA, kossuth-u. 25. Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidáru-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. (□) Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését. [□] Lelkiismeretes kiszolgálás!
