Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-26 / 52. szám
416. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. 17. Testgyakorlat. A testtartásra vonatkozó résznél többet nem igen lehet elvégezni. Szertornából elég egy vízszintes létra. * A tanítók helyzetét jóakarattal mérlegelő szemlélő egy tekintetre láthatja, hogy nem is valami sok az, amit kérünk és kérjük nem a magunk könnyebbségére, mert ez mellékes, hanem nevelői munkásságunk érdekében. Kérjük még, hogy a VI. oszt. számára előirt tananyag átvizsgálásánál jöjjön számításba a záróvizsga megtartására kiadott utasítás 24., 25., 26. §~ainak rendelkezése. Adjunk a gyermek kezébe szemelvényeket a bibliából, mely őt jó keresztyénné neveli. Tanítsunk megfelelő időben egyháztörténetet, mely megszilárdítja benne a református szellemet. Az egyetemes tanügyi bizottság kéressék fel, hogy gondoskodjék oly térképről, melyen az egyházkerületek és egyházmegyék fel legyenek tüntetve. A VI. osztály számára Írasson a kerület jó hittani kézikönyvet, a konfirmándusok számára kátét, melynek fontossága még a pályadij kitűzésénél is figyelembe legyen véve. A nyelvtani ismereteket foglaltassa alkalmas füzetbe. Legyen kiadva jó tananyagbeosztás. A tankönyveket bíráló bizottságban minden egyházmegye a maga kiküldöttével vegyen részt. Kérje fel a minisztert, hogy a VI. osztály vizsgálatának tananyagát részletesebben jelölje ki, mert az ide vonatkozó miniszteri rendelet sokféleképen magyarázható. És mindezek koronája legyen minden tantárgyhoz jó tankönyv, melynél nemannyira a terjedelem a fő — mely alaposság helyett esetleg tudálékosságra vezet — hanem az egyszerűség és világosság. Ezek azok a módosítások, melyeket ha keresztül viszünk, nem lesz tanító, ki ügybuzgalma mellett szenvedésről kénytelen panaszkodni. Negyed. KOVÁCS ALAJOS ig. tanító. A LELKÉSZEK DRÁGASÁGI PÓTLÉKA. 3=====QZóta, hogy szóba került a tisztviselők háborús A segélye, sok szó esett nem csak magán körökben, de hírlapokban is, és pedig nem n____n csupán egyházi lapokban, de fővárosi napilapokban is arról, hogy a tisztviselőkkel egy sorban és ugyanazon arányban kellene segíteni a lelkészek, legalább a kongruás lelkészek nehéz helyzetén is. Hiszen köztudomású, hogy a lelkészeket nemcsak a drágaság sújtja, de a háború folytán a stólaveszteség is. Tehát még a rendes időben befolyó jövedelmünk sincs meg; hogy a földbéreknek, vagy terménybeli járulékoknak esetleges elmaradásáról ne is szóljunk. A képviselőházban a közszolgálati alkalmazottak háborús .segélyéről szóló javaslat tárgyalásakor dr. Antal Géza előadó kifejtette, hogy az itthonmaradottaknak igényeik lefokozásával kell méltóknak mutatkozniok azokhoz, akik a harctéren küzdenek érettük. Legjobban a tisztviselőosztály szállította le igényeit, kénytelen volt úgyszólván a létminimumon küzdeni. Valóságos heroizmussal harcolt a megélhetésért, de most már elérkeztünk ahhoz a határhoz, ahol segítség nélkül nem nézhetjük küzdelmüket. Általános intézkedésre van szükség és ezért nyújtotta be kormány ezt a javaslatot. Sághy Gyula szóllalt föl ezután és a függetlenségi párt nevében kijelenti, hogy elfogadja a javaslatot, de azt igen kevésnek tartja a tisztviselők szempontjából s azért a párt nevében módosításokat nyújt be. A tiszvisetlők között elsősorban azokon kell segíteni, akik a legnyomottabb helyzetben vannak. Ezeknek kell legtöbbet is adni.Nem kidobott pénz az, mert munkájuk után úgyis megtérül az államnak. A lelkészi osztály is joggal panaszkodhatik, hiszen azok is küzködnek a drágasággal. Rajtuk is segíteni kell felekezeti különbség nélkül. Ha ebben a javaslatban nem lehet, akkor a lelkészekről külön javaslatot kell benyújtani. Molnár János: T. képviselőház ! Ennek az egyébként igen humánus és jó törvényjavaslatnak két nagy nem hibája, hanem hiánya van. Az egyik az, hogy teljesen hallgat a nyugalmazott férfi- és nőtisztviselőkről, főleg a nyugalmazott tanítókról, akik mind, még béke idejében, a közönséges viszonyok között is alig hogy tengődnek — legalább javarészt — ma pedig még megélni is alig bírnak nyugdíjukból, sőt akárhányan koplalnak is, midőn mindennek ára emelkedik körülöttük, csak az ő nyugdíjuk marad folytonosan ugyanazon nívón. Midőn e törvényjavaslatnak hire ment, azonnal feljajdultak és levelekkel járultak hozzám azok, akikről ez a javaslat teljesen megfeledkezett, t. i. az én tisztelt kongruás szegény paptársaim, kik felpanaszölják, hogy mennyire nélkülöznek szenvednek, különösen azon vidéken, ahol a háború okozta viszonyok nagy nyomorúságot idéztek elő a nép körében. Mert miből él az a szegény kongruás plébános ? Először is az 1600 koronára kiegészített nyomorúságos fizetésből és stólájából. Hogy milyen értéke van manapság 1600 koronának, azt akkor, amikor látjuk, hogy mindennek kétszeres, háromszoros, sőt tízszeres ára is van, nem is kell kérdeznem, mert mindenki tudja. Hogy a szegény kongruás plébános kitől tudja megkapni a maga párbérét, az sem kérdéses, mert hiszen általános tapasztalás, hogy csak minden negyedik vagy ötödik hivétől. A stóláját pedig alig meri kérni, még örül, ha tőle nem kérnek azok, akiknek stólát kellene fizetniök. Néhány ilyen levelet, illetve e levelek egy kis részét fel is olvasott.
