Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-12-19 / 51. szám

51. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 405. oldal. 1. A beszéd- és értelemgyakorlat jelenlegi anyaga, amely a beszédképesség fejlesztésén felül jelen for­májában a vallásos érzelmek alapjának építgetését van hivatva szolgálni, sokkal alaposabb feldolgozást köve­tel s mélyebben járó tartalmánál fogva sokkal több időt és sokkal nagyobb hozzáértést igényel, mint a régi. Az elég bő anyag, a hozzá Írott vezérkönyv szellemében a tanítási időnek jelentékenyebb részét foglalja le, mint azelőtt, különösen, ha lelkiismeretesen akarjuk kezelni s nemcsak futólagos és látszólagos eredményre törekszünk, hanem arra, hogy a megtaní­tott anyag a további ismereteknek bázisául szolgál­hasson. 2. Hogy a vallástani anyag szintén sokkal széle­sebb méretekre bővült, az is kétségkívül megálla­pítható. Figyelembe kell ugyanis vennünk a tanterv­nek amaz intencióját, mely a bibliai alapon való okta­tást hangsúlyozza s a tárgyalandó eseményeken felül a biblia olvasásnak is tág teret óhajt nyitni. A tanítóra tehát nemcsak az a nagy feladat hárul, hogy az összes tantárgyak szakembere legyen, de egyenesen vállaira nehezedik az az egészen különleges feladat is, hogy a vallásfilozófust is egyesítse magában. Ha csak a történtek bő lére eresztett tanulságaira vetünk is figyelmet, már ez is indokolja azt az állí­tást, hogy a vallástani anyagnak ilyen méretű feldol­gozása egymagában elegendő lenne arra, hogy egy embert ebben a munkakörben állandóan lekötve tart­son, sőt különleges idegzettel is bírjon, hogy hitokta­tási óráin felül a templomba menetel előtt az iskolában elénekeltesse a templomban elénekelendő énekeket, az isteni tisztelet végeztével a bibliából kikerestesse a szentigéket; egész bibliai részeket felolvastasson és értelmeztessen. Sőt még itt se merüljön ki tevékeny­sége! Jól megérdemelt pihenő idejét ifjúsági egyesü­letek szervezésére és szórakoztatására, a házi isteni­tiszteletek fellendítésének szorgalmazására, dalárdák vezetésére stb. stb. fordítsa, hogy méltó legyen a „tanítói“ nevezetre! . . . 3. Hogy aztán hogyan és melyik tárgy rovására kell időt lopni arra, hogy a közönséges- és tizedes­törtek alapműveleteinek labirintusán keresztül elvezesse a gyermeket a kör, a szabályos és szabálytalan 3-, 4- és sokszögek területének és kerületének; a kocka, hasáb, henger felülete és köbtartalmának minden figyel­met lekötő ismereteihez, az szintén a tanító feladata. Pedig ezek a gyakorlati élet tárgyai s mint ilyenek, különös szorgalommal kezelendők ; kimeríthetetlen vál­tozataikra való tekintettel szünetelést nem ismerő, állandó gyakorlást igényelnek. 4. De vessünk tekintetet a természetrajzi és természet­­tani mérhetetlenül bővült anyagra is. Külön iv volna szükséges csupán csak a fejezetek összegezésére, ha cimenkint elő akarnók sorolni az e tantárgyakból felvett anyagot. Már pedig, hogy e tárgyak is mód­szeres feldolgozást kívánnak és sajátos jellegüknél fogva körülményes eljárásra utalnak bennünket, az sem vitat­ható el. 5. Hol marad még idő a földrajz, történelem, alkot­mánytan szintén beható tárgyalást igénylő megemész­tésére s a modern methodika alapján eszközlendő feldolgozására ? 6. A vallástani anyagból szeparálva, szándékosan külön pont alatt óhajtom felhívni a figyelmet arra a szintén sok időt igénylő munkára, amellyel az imák, énekszövegek és dallamok betanítása jár. Szembe­tűnőbbé válik igy a vallástani anyag nagy mérete s mintegy utasítva érezzük magunkat arra, hogy ennek a sok anyagnak mikénti feldolgozása felett elgondol­kozzunk. Itt említem meg azt, hogy az új tantervben az énekek osztályonkénti megválasztása egyáltalán nem szerencsés. A régi tanterv ebbeli beosztása határo­zottan jobb. Az I. osztály számára olyan énekek vannak előírva, amelynek felvételét semmiféle érv nem látszik indokolni. De rátérek a dolog lényegére. A fentiekben azt a tényt óhajtottam kidomborítani, hogy új tantervűnk — amint már előbb is hangsúlyoztam —, nagyobb méretekre szélesbíti az anyagot olyképpen, hogy egyes tárgyaknak sokkal mélyebb és eredményesebb kiakná­zására utalja a tanítót, noha tulajdonképpen a régi tervezettel szemben mutatkozó anyagtöbblete nem mondható túl soknak. Ez az előálló különbözet abban nyilvánul, hogy mig a régi terv nem jelölte meg precíz minden tan­tárgynál az elérendő célt s a legtöbb tárgynál csak arra szorítkozott, hogy a tanítás anyagát általános­ságban határozta meg, addig az új tanterv a célt mindenütt pontosan megjelöli és a tananyag terjedel­mét és főbb pontjait bizonyos részletességgel állapítja meg. Véleményem szerint azonban éppen ez az okozója annak a sajnálatos körülménynek, hogy napjainkban elemi iskolai használatra olyan tankönyvek gyártódnak, amelyeknek terjedelme sehogy sincs arányban azzal az Legszebb karácsonyi- és újévi ajándék a könyv. Olcsó képes- és meséskönyvek, ifjúsági iratok, regények, legújabb zenemű-újdonságok. Naptárak 1916. évre. divatos levélpapír különlegességek, remek kötésű ének- és imakönyvek, festő-, rajz- és írószerek kaphatók: Kis Tivadar könyv-, zenemű- és papirkereskedésében ^cípáíf fő-utca 21. sz. Telefon 9. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom