Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-12-12 / 50. szám

50. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 399. oldal. mentesítve vagyunk az állami adó legnagyobb része, a földadó alól; élvezzük a katonáskodás alól történt felmentés kiváltságát, a véradómentességet is. Mente­sítve vagyunk s élvezzük, hogy aztán ama lelki adó­zásnak virilisei legyünk, hogy aztán Istennek kész­ségesen és pontosan, áldozatosan és szünet nélkül adjuk meg, ami az Istené. Van családunk, oktassuk, neveljük, tartsuk fenn és építsük azt ragyogó példány­képpé. Sáfárai vagyunk Isten titkainak, csakugyan sáfárkodjunk. Először igyekezzünk minél tisztábban és világosabban látni magunk. Tehát tanuljunk, olvas­sunk, meditáljunk, vívódjunk, küzködjünk, háborog­­junk önmagunkkal, sőt sírjunk magányban sokszor és sokat. Azután tanulásunk eredményét, vívódásunk győzedelmes békéjét, sírásunk üdvös megvigasztaltatá­­sát adjuk gyorsan, teljesen és ingyen híveinknek, az Úrban szerelmeseinknek. A lelki adózás virilisei le­gyünk. Nemcsak, hanem lelkünk nagy kincsének szent tékozlói is, akik megüresítik magukat, hogy másokat gazdagítsanak, mindent odaáldoznak, hogy mindeneket boldogítsanak. Ne az életpálya hivatalosai, hanem az élethivatás választottai legyünk. A hivataloskodás direk­tívája az objektiv ész, a hivatásé az áldozatos szeretet. Az előbbi logikával dolgozik, számít, mérlegel, először többnyire a maga hasznára. Az utóbbi szeretetből cselekszik s nem keresi a maga hasznát, hanem egyedül Isten dicsőssége sarkalja, ösztönzi, égeti, kényszeríti. Azt olvastam a napokban, hogy egy amerikai mérnök a gyémántnak brilliánssá való átköszörülésénél új s az eddiginél jobb módszert talált fel. Egy villamos készü­léket alkalmaz, a villamos áramot rávezeti a gyémánt­darabra, az áram hatása alatt az erezeteknél alábbhagy a részecskék összetartó ereje s a kis villamos kalapács aránylag gyenge ütésére szépen szétválnak a köszörü­lésre kiválóan alkalmas részek. A hivő embernek is van egy ilyen hatalmas gyémát­­darabja: lelke dénárja, melyről az istenkép ragyog. Ha rábocsátjuk erre a szeretet égi áramát, ezer és ezer darabra hull az szerteszét, a gondjainkra bízott összes hívek összes lelkének jut belőle valami. Minél több felé megy s minél gyakrabban adjuk — forgat­juk, annál jobban csiszolódik, válik brilliánssá s ragyog szelíd, drága fénye. A kételkedőnek megbizonyosodsát, a világiasnak eszményiséget, a szenvedőnek vigaszt, a bűnösnek bocsánatot, a haldoklónak feltámadást, a földnek mennyet tündököl. A világháború borzalmai között óh milyen nagy és sürgős szükség van erre. S ennek a szükségnek ki­elégítése mind reánk, pásztorokra, Úrnak szolgáira, istennek követeire vár. Ma az áldozatoknak idejét éljük, nekünk, éppen minekünk kell legelső sorban híveknek találtatnunk a reánk bízott keveseken ! Pusztán tudakozódó levelek Írása, gyűjtések eszközlése, még ha igen fényes is az eredmény, egymagában a kevésnél is kevesebb. A mi küldetésünk főcélja nem ez. Mi tehát? Ma megnyíltak előttünk az eddig bezárva tartott szivek, ma közel jutottunk híveink lekéhez. Véssük azokra a telkekre Istenünk képét, hogy megértse végre mindenki, melyek az ö békességére és boldogságára valók, s hogy megadja végre mindenki Istennek, ami az Istené. © 'TüíveníSi an. Mint földre hullott enyhe fészek, Feldúlva lelkem otthona. Bolyongok rémes éjszakában, Ki tudja merre, vagy hova ? És nincs erő, mely zord utamra I Derűs világot hintene . . . — Betérsz-e hozzám Betlehemnek Mosolygó arcú kisdede ? Te láttad még e holt mezőket Tavasz mezében állani. Te láttad még e bús szemekkel Tavasz sugárút játszani. Te láttad: fénnyel, illatárral Szín ültig volt e szív tele . . . — Betérsz-e hozzám Betlehemnek Mosolygó arcú kisdede ? Te láttad még e zárt ajakról, Amint ezernyi dal fakadt. S ez egykor tündér szép világból A könny az, ami megmaradt. A könny, mely éget Nessus ingként, Csak vád, de vigasz nincs vele . . . — Betérsz-e hozzám Betlehemnek Mosolygó arcú kisdede ? Csak egy sugárt adj!.. . s csillag ezre Világítja be éjszakám. Csak egy virágot!... s friss tavasznak Ezernyi virága hull reám ... Csak egy dalt lázas ajkaimra! S világot győzök meg vele . . . — Óh térj be hozzám Betlehemnek Mosolygó arcú kisdede! Bakó Béla. / K. Z. MEGJEGYZÉSEI. í"" '""D agytiszteletü Szerkesztő Úr! Látván, hogy NI 913-ban a konventi jkv.-ről írott megjegy­zéseim nem íródtak hiába (1. a 119. pontot, n____r a 10 szolgálati évet meghaladott lelkészek nyugdíjazását megállapító konv. határozatot illető megjegyzést!) azzal a tiszteletteljes kéréssel for­dulok Nagytiszteletüségedhez, kegyeskedjék ezután teendő megjegyzéseimnek is lapjában helyet szorítani. Bár a megjegyzések nem követik majd bizonyos rend-

Next

/
Oldalképek
Tartalom