Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-07 / 45. szám
45. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 359. oldal. jól esik szeretetünknek és hálás elismerésünknek ebben a formában is nyilvánítása: fogadd szívesen e szép serleget. Illetőleg engedd meg, hogy ezt a te nevedről Baltazár-serlegnek nevezzük. Mi szentül hisszük, hogy bárki szól is idők folyamán kezében e serleggel, villamos áramként fut át idegein a Baltazár név, lángra gyűl a szive, szárnyakat kap a képzelete, ihletet a nyelve és a megpendített, korszülte, üdvös eszme kivitelére magával ragadja hallgatóit. Legyen ez a serleg jelképe, szimbóluma annak az összetartásnak, ami az Országos Református Lelkészegyesületet létrehozta és fentartja; legyen jelképe annak az önzetlen áldozatkészségnek, egymásért égő szeretetnek, ami a Kálvineumot megteremtette. Igen tisztelt társaság; Hölgyeim és Uraim, ürítsünk poharat a mi kedves Elnökünk: dr. Baltazár Dezső egészségére. Éljen soká! A beszédre elemi erővel tört ki az ünnepelt iránt a szivekben lobogó lelkesedés. Természetesen volt még több felköszöntő is. Baltazár itt a következő beszédet mondta: Az ORLE. elnöke sorsának jelképzésére megfelelőbb symbolikus tárgyat a pohárnál nem is lehetett volna találni. Különösen nem, hogy ha ez a sors ezután is olyan lesz, mint aminő eddig volt az enyém. Akinek lelkében a serlegalapítás gondolata megfogant, bizonyára erre gondolhatott. Örömnek, keserűségnek, dicsőségnek italát tartalmazza a pohár, amit a világ legnagyobb szentje emelt fel a legkomolyabb, legjelentőségteljesebb symbolikus tárgyak magaslatára. Öröm, keserűség és dicsőség hármas jelentménye szerint látom én is a poharat elnöki tisztem társául szegődni. Elnöki tisztem poharából ittam az öröm édes, boldogító italát, amikor láttam vezéri zászlóm alatt a magyar református lelkészeket, mint testvéreket egymásra találni, egymást megszeretni, megbecsülni, védeni és segíteni. Jutott bőven abból a pohárból is, amelyet keserűséggel tölt tele a félreértés, irigység és gyűlölet s amelynek elmúlásáért ajtaját titkon behajtva szokott imádkozni a vezér, hogy a fájdalmának látása senkit se kedvetlenítsen és senkit se gyöngítsen. Itatott a pohár dicsőséggel is, bővebben mint gyarlóságaim érdemelték; csak eggyel nem itatott: mámorral, ami oktalan büszkeséget, szívtelen haragot, könnyelmű léhaságot, fékevesztett szertelenséget hajtott volna a fejembe. Elnöki tisztem poharának örömét kiárasztottam eddig is lelkésztársaimra; kiárasztom ezután is. Keserűségét lefoglalom magamnak osztatlanul. Dicsőségével az én Uramnak, Istenemnek alázatosan tisztességet teszek. Ő adjon erőt soha meg nem reszkető karral emelni fel ezt a poharat mindazoknak, akik vele testvéri áldomást köszöntenek s kérem az Istent, hogy a múltra tekintve mindig egyesületünk győzelmére s a jövő irányában a győzelem bizonyos reményére köszönthessenek. A többi dikciók közül különösen nagy hatást ért el Haypál Benőé s kiemeljük a Birtha József lévai lelkészét, ki Pólya bátyánktól hozott üdvözletét s egyúttal viharos éljenzés közben éltette hű öreg barátunkat. Feszült figyelmet keltett Láng Nándor egyetemi tanár gróf Dégenfeld Józsefre mondott köszöntője is, melyben a debreczeni kollégium múltjáról, a protestantizmushoz való viszonyáról emlékezvén, kifejezésre juttatta, hogy a debreczeni egyetemnek a múltak emez emlékéhez mindig hűnek kell maradnia. A társaság jó kedélyben hosszú ideig együtt maradt. AZ EGYHÁZ HÉTKÖZNAPI MUNKÁJA. (Folytatás) gyik ilyen hétköznapi munkának tekinteném, amelynek a kiviteléhez azonnal hozzá lehetne kezdeni, az egyházfegyelemnek a saját körünkben való megvalósítását. Az egyházfegyelemre vonatkozólag azt mondja Kálvin: „Röviden összefoglalva a dolgot, nézetem szerint az egyházban sem szilárdságot, sem állandóságot nem honosíthatunk meg a régi, vagyis az apostoli fegyelemnek behozatala nélkül.“ Midőn a Reformátor ezen kijelentését halljuk, önkénytelenül az a kérdés tódul előtérbe, hát miképpen állhat meg most enélkül egyházunk!? Talán tévedett a nagy Reformátor! ? Vagy úgy is megvalósítjuk mi a kitűzött célt!? Csak az emlegetése is a lehetetlenség gondolatát ébreszti lelkűnkben, a gyakorlati megvalósítása pedig teljesen kivihetetlennek látszik. A tények azonban azt igazolják, hogy valami hiányzik egyházi életünkből s nem valami távol levő az a gondolat, hogy hátha éppen- ez a kezdet kezdetén oly fontosnak tartott egyházfegyelem az. Próbálkozzunk tehát s ha az egyházközségekben való meghonosítása momentán lehetetlen is, én semmiféle nehézséget nem látok abban, hogy a papság a maga körében meg ne valósítsa. Hátha találunk majd valami megoldást az életbe való átvitelére, illetve felújítására is, ha intenziven foglalkozunk a saját életünkkel a Biblia világítása mellett! Mert be kell vallanunk, hogy jól ismerte az emberi természetet Kálvin, midőn ennek a szükségét oly nagyon hangsúlyozta s ha csak ki nem fejti valaki ennek a helytelenségét, előbb vagy utóbb rá kell lépni arra az útra, amelynek célja a modern kornak megfelelő egyházfegyelem megvalósítása lesz. Kezdjük hát el magunkon, próbáljuk az Isten szerinti életet a mi életünkben kifejezésre juttatni! Fordítson minden egyházmegye egy kis részt működéséből arra is, hogy megnézze tagjainak az életét a Szentkönyv világítása mellett. Sokan várnak tőlünk valami más életet, mint amilyen a világ élete; de azt mondják — magam is hallottam már — ha ugyanazokat a motívumokat látják nálunk is, mint az élet többi téréin, hát akkor ne csodálkozzunk, ha nem fordulnak vágyakozással azon erő felé, amely hatását hirdetőin sem tudja jobban n=r E □
