Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-17 / 3. szám
22. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. ellen intézett támadás következtében holtan vivták ki a győzelmet mások számára. Most elpihennek ettől a fáradságtól. Most életük legnehezebb s legutolsó napjainak fáradalma is mögöttük van. „Én meggyőztem a keresztet, a szenvedést, a szorongattatást és a szükséget“. „És cselekedeteik követik őket“. Ha az ember meghal, cselekedetei vele mennek, de nem a föld alá, hanem fennmaradnak, amint ő is fennmarad Isten erejében és Isten szeretetében. Valószínűleg úgy vélekedik a látomást látó, hogy a vértanukat munkájok abban a másik világban követi j Ezzel szemben arra akarunk utalni, hogy az elesetteket munkáik ebben a világban követik és maradnak fenn. Hirtelen — váratlan metszi el a háború az olyan élet fonalát is, akik még frissek és erősek voltak. Természetesen korán tört ketté az éppen kibontakozott élet. De minél többet foglalkozunk egy esettel, aki hozzánk közel állt, akit mi ismertünk : lassankint úgy tűnik fel élete, mint valami lezárt dolog. Megtanuljuk azt egésznek fogni fel. Gondolkozunk hivatásához való hűségén és abban való jártasságán, aztán tervein és amiket elért, mindazon az örömön és szenvedésen, ami az ő küldetése volt. És mindaz, ami igaz emlékünkben él, határozott képpé alakul, egésszé női egybe : az egész ember minden munkájával egyetemben előttünk áll. És minden ő személyes tartalma, személyes érdeklődése, amiket szeretettel követett és amik miatt minket öntudatlanul is érdekelni tudott. . . bár ő maga el is tűnt szemünk elől, de lelkűnkben élve marad és velünk megy további életünkben. Ha egy ifjú élet a csatatéren hirtelen ketté törve látszik, még mielőtt kialakulhatott volna, mielőtt terveit, amiket mint ifjú kiszínezett, munkába vehette volna, — akkor is eredményt ért el. Minden egyesre, ha még oly korán esett is el, érvényes ez: meghalt a népért» föláldozta magát a hazájáért; amivel tartozott a hazának, megfizette azt életével. Életének áldozata volt életének munkája. Ez követi őt és megtartja. „És az ő cselekedeteik követik őket, ez a szó számunkra is mond valamit. Pihen a munka — vegyük fel, amennyire tudjuk. Munkájuk követik őket — folytassuk tovább. Minden haláleset erőket tör szét és ébreszt új erőket. Amint a vértanuk egyházában mondták: semen est sanguis Christianorum. A vértanuk vére vetés, amelyből új virágzó élet fakad. A harcosok halálának megszentelő erővel kell bírni, erőt és bátorságot kell adnia a hátramaradottaknak, hogy végezzék azt a munkát, ami most rájuk van bízva. Ha a férj elesett, tudja a felesége, mi a teendője, a gyermekeknek pótolni az apát, amennyire képesek. „A szeretet erősebb a halálnál“, igen, erősebb, mint a halál; a szeretet kötelékét nem tépheti szét a halál. A feleség lássa meg, mivel tartozik férjének és cselekedhetik az örökkévaló szeretet erejével. Ha az apa elesett, tudják meg a gyermekek, hogy az ő kötelességük alkalmazkodóbbnak lenni, mint azelőtt és mielőbb felnőni az anya védelméül és segítőjéül. Tudják meg a testvérek, hogy az ő kötelességük segíteni és megőrizni hűségüket a halottal szemben még a halálon át is. így minden egyes halott értékes örökséget hagy hátra. Veszítettünk, de nyertünk is. Mert az új feladatok gazdaggá teszik életünket. Ami kedves volt az elesett előtt és nem ápolhatja többé — ápoljuk őhelyette. Amit ő harcolt, vegyük fel az ő harcát. így árad a szeretet, az erő, és a jóakarat hulláma a halálból. Megmarad képük, munkájuk követik őket és élve maradnak a lelkűkben. Amint egyesek, úgy a haza is emlékezni fog reájuk és olyan győzelem biztosít minket, amely megfelel azoknak az áldozatoknak, amit hoztunk. Az égnek hangja az a hang, amely utasít bennünket. Hagyjátok, hogy lelketek mélyéig hasson. Hisz ezekben a hangokban az Isten beszél hozzánk, az élő Isten, a jelen Istene, aki a zivatarban szól hozzánk. Boldogok — mondja Ő — a halottaid, boldogok énnálam. Mert meg van írva őfelőlük: az Igazaknak lelke Isten kezében van és nincs semmi gyötrelmük. Boldogok a halottak, akik Bennem, az én jó tetszésem szerint haltak meg. Hívtam őket és nem hagyom egyedül! Nálad vagyok szükségedben ! Én vagyok az, aki életedet megifjítja és erődet megújítja. Én tudom jól, mik gondolataim te felőled, tudniillik a béke s nem a szenvedés gondolatai. És most végezetül újra hordozzuk meg tekintetünket nyugaton, keleten és a tenger felett, mindenütt, hol harcosaink a népért és hazáért adták a halálnak életüket. Gondoljunk azokra, akik ellenünk harcolnak; azoknak is van feleségük és gyermekük, odahaza ők is népükért harcolnak, nekik is van Istenük a menyben. Tudjuk, hogy katonáink gyakran odahaza vannak gondolatban, a feleségük és gyermekeiknél, a szülőknél és testvéreknél, hivataltársuknál és barátuknál. Minél nagyobb az óhajuk ütni az ellenséget, annál nagyobb a vágyuk a szülőföld után. „Otthon, otthon, ott lesz viszontlátás“ — igy énekeltünk mindnyájan, mikor elmentek, azok is, akik nem jönnek vissza. Tudjuk, hogy most a legifjabbak is, akik a csatamezőn állanak, a halállal komolyan és megfontoltan néznek szembe. És ha a halál valóban odalép hozzájuk — távol a szülőföldtől —, akkor igen gyakran megtörténik, hogy mindaz a szeretet, miben odahaza részük volt, megelevenedik szemük előtt. Imádkozunk, hogy azok között, kik közelükben állnak, ott legyen az az Egyetlen egy is, aki mindnyájunk vigasztalója és segítője életben-halálban egyaránt. Szülővárosom múzeumában megragadó kép van elhelyezve : Egy ifjú ember holtan fekszik, szegényes kunyhóban, de fény világítja meg arcát — Krisztus áll előtte, Christus consolator — igy szól az aláirás — Krisztus a vigasztaló. Christe
