Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-27 / 26. szám

Huszonhatodik évfolyam. 26. szám. Pápa, 1915 junius 27. DDNANTULI PROTESTÁNS |LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik mindeö Yasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4*50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. BAKSAY SÁNDOR 1832-1915. hó 20 án, vasárnap délután temették nagy tisztességgel hazánknak és ref. egyházunknak e kiváló nagy fiát és méltó büszkeségét. Koporsóját irodalmi és egyházi életünk kitűnőségei s Kunszentmiklós népének apraja-nagyja állta körül igaz részvéttel s mély tisztelettel; de a koporsót körülálló gyászoló tömegen túl, országszerte száz meg százezren hódoltak lelkileg az elköltözött, a boldogult előtt, aki oly sok gyönyörűséget szerzett nekik hervadhatatlan szépségű munkái­val. Ö igazán ama kevesek közé sorolható, akiről a bölcs Salamon szavai szerint legalább halála után elmondhatjuk, hogy boldog volt. Mert hát szép harmonikus életet élt, mint em­ber és magas egyházi tisztséget viselő minden­kinek igyekezett javára lenni s emellett férfiasán az igazság útját kereste és követte. Mint lelkész, népes gyülekezetének valódi atyja volt. Mint iró és valódi költő, nemcsak roppant sok örö­möt és élvezetet nyújtott olvasóinak, hanem egyúttal megfürösztötteőket az ő aranyos, kristály­­tiszta lelkének üdítő gondolattengerében, úgy hogy megedződtek, föllelkesedtek az igazak utjának követésére a múlt évtizedek léha, sok­szor erkölcsi nihilismusra hajló felfogásával szem­ben. Igazi költő volt, a költőknek is ama legjobb fajtájából, aki műveiben nemcsak a szépnek fölkent papja, hanem a jónak és erkölcsileg nemesnek is. Nem csoda tehát, ha szép férfias alakját mindenfelől tisztelet és szeretet kör­nyezte s egész élte pályáján szerető szemek meghatott tekintete s művei miatt érte rajongó lelkek vágyódása tapadt hozzá. A jó Isten is szerette benne az ő hív szolgáját, mert hiszen beteg sem igen volt hosszú élete alatt, csak mikor már a sok év súlya alatt mégis elfáradt az egyenes termetű aggastyán, lassanként el­­szenderült s csendesen, nyugodtan, magával és másokkal jó békességben elköltözött apái után. Valóban szép életpálya volt az övé s úgy tetszik, mintha Isten őrködő szeme vigyázott volna reá, hogy mint iró és ember betölt­hesse szép hivatását. A legjellegzetesebb magyar vidéken, Baranyamegyében született szegény tanítói családból s e szerencsés környezetben vésődtek leikébe azok a maradandó hatások, amelyek a veleszületett nagy tehetségnek ké­sőbb oly magasröptű szárnyalást adtak. E szín­tiszta magyar nép között tanulta el annak az ékesen zengő magyar nyelvnek elemeit, mellyel müveiben később annyira elbűvölte olvasóit, itt tanulta el azt az eredeti magyar észjárást, beszédmódot, erkölcsöket és szokásokat, melyek­kel elbeszéléseinek minden alakját reálisan élővé és jellegzetesen magyarrá tudja tenni. Innét ered azután, hogy az olvasót képes oly mértékben rabul ejteni, hogy az szinte együtt él és érez történeteinek főbb alakjaival s olyan hangulatba ringatódzik, mintha nem is költői művet olvasna, hanem a valódi életnek válto­zatos, majd szomorú, majd derűs eseményeit látná csodaszép változatokban maga előtt le­játszódni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom