Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-06-13 / 24. szám
24. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 191. oldal. A novella díját nyerte Tüdy Zoltán. A régiségtan tétel diját nyerte Csizmadia Aladár VIII. o. t. Az egyházi beszéd díját nyerte Falusy Gusztáv. A felolvasott s elhangzott legjobb bírálatért jutalmat kaptak Falusy Gusztáv pn. s Csizmadia Aladár VIII. o. t. Az évközben beadott s legjobbnak ítélt prózai munkáért jutalomba részesültek Falusi Gusztáv s Tildy Zoltán pn. A Gyorsirókör évvégi versenyének eredménye: Gyakorlóknál 1. díjat Billitz Aladár VIII. o. t., 2. díjat Csapó József VIII. o. t. Haladóknál 1. díjat Takács Gyula VII. o. t., 2. díjat Buxbaum Károly VI. o. t. II. fokú kezdőknél 1. díjat Pollák Aladár VII. o. t., 2. díjat Sugár Lajos IV. o. t. I. fokú kezdőknél 1. díjat Lőwy András II. o. t., 2. díjat Huiber Lajos II. oszt. tanulók nyerték. A HÁBORÚ. II. (Folytatás.) z antik görög világ életében és mithológiájában is Tertulliánként megtalálták az igazságnak egy sugarát, jelentékeny sugarát. Ezt nemesülten alkalmazták. Ez a földi életnek is kellő becsülése, szeretete. Hiszen Isten adta. Ez a derültebb világnézet renesszansza. Ez illik a mindent elnyelő, remegtető, pusztító militarizmustól való megmenekültséghez. Szabadabban, dusabban lélegzik fel az élet. A teremtő isteni Atyára, mint irányadóra tekintenek. Gazdagon, pazar szépségben teremtette anyagi világát. Ez irányítja életük földi vonatkozásait, mint ahogy szellemüket ama végetlen Lélek vezérli. Nem csak azt veszik lényük alaptörvényéül, hogy ők „mennyei polgárok“, hanem a teremtő ama bölcs igéjét is, mely szerint minden „valamit teremtett vala, ime igen jó vala“. Tudják, hogy nincsen itt nekik „maradandó városuk“, de ezt sem feledik: „jó minekünk szemeinkkel nézni a napot“. Jól tudják, hogy a világbéke és jóléte dacára is hanyatló és múlandó a földi élet, de azt is tudják, hogy mig a földön vannak, a földön élnek. Bölcselő mélységes átértéssel tudják, intenzive érzik, hogy nem a földi élet rövid, hanem az örökkévalóság végtelen. Az abstractió összehasonlító, mathematikai művelete számítja és láttattja a földi életet úgyszólván semminek. Ez elmélet, idea. Az egyén sem a földön, sem a másik hazában egyszerre ugyan nem éli át az örökkévalóságot. Hiszen nem Isten. Mindig a jelenben él. Ránézve mindig az az átélés, amit most érez. A múlt emlékezete, a jövő reménye is csak a folytonos jelent gazdagítja. A rövidnek abstrahált, de az átélésre hosszú földi élet az örökkévaló egyénnek is hosszú és nagy birtoka. Kérdezd csak meg harcosaitokat, rövid idő ez a néhány hónap, vagy egy nap, amit a harcmezőn eltöltőitek? Csekélységnek vagy semminek állítanának-e még egy évet ilyet ? Éppen így felteheted a kérdést a boldogabb időkről. Egyetlen napi különös öröm is érték a jelenben és évek múltán is gazdagítója, megédesítője a a visszaemlékezésnek. Mint ahogy rövidke idő alatt elkövethető halálos bűn az örökkévalóságig hat, mint ahogy a jelen a felelősségre nézve igen nagy, a mérleg igaz egyenlősége az, hogy a földi élet értéke is éppen olyan kvantum legyen, mint a felelősség. És a földi életnek ezen értéke le nem csökkenti, sőt emeli az örökkévalóság értékelését és ezzel együtt az arra való készülődést. Mert tudják bölcsen, hogy az is egyéni létüknek még drágább birtoka és tudják, hogy ha az nem volna, értéktelenné válnék a jelen, mert a jelen tudatát kétségbe ejtené az örök elmúlás. A földi létnek értékelését nagyban emeli a világbékének és szellemi-testi jólétének élvezése. E föld lakói vallják úgy a földi életnek, mint a mennyeinek evangéliomát. Elvetik a nem mindig őszinte aszkéta „siralom völgye“ féle felfogást, hangulatot és az élet javai között nyavalyáskodó, émelygős ultra „pietista“ „morált“, e soszkor szemforgató farizeusságot. Nagykorú öntudattal követelik a földi élet antik vidámságának megnemesült renesszánszát. Egyszersmint a komoly, magasztos örökkévalóságnak tudatos egyénei. Ámde egy percig sem feledik a világbéke áldásait. E tökéletesebb föld világdiplomáciája az igazság, tökéletesedés, szeretet, béke, boldogság. A ti földetek diplomáciája, „nemzetközi egyezménye“, szólt vezetőm, véres tekervényekkel csavaruton halad. Éppen ilyen görbe a ti szociális életetek igazsága is. Csak a militarizmus húzódik végig zsarnokul, mereven. Áthozta hamis kultúrátok, erkölcsötök minden kendőzött és ingoványos alkotásait. Alacsony gyarlók vagytok. Harci időben azért nézitek el az égbe kiáltó pusztulást és szenvedést, mert kénytelenek vagytok vele. Béke időben azért nézitek el a szociális nyomort s hallgatjátok el az égbekiáltó akadályokat, nélkülözéseket, nyomort panaszló sóhajokat, jajkiáltásokat, mer bizony sok esetben önzők vagytok. A világháború kénytelenül is lerombolja a székesegyházakat, templomokat, de hát béke időben minden 100 palota emel e csak egyetlen egy kis templomot, jóléti hajlékot? Háborútok kiüríti vagy kirabolja élés kamráitokat, de hát minden 100 bibliai gazdag éléstára békeidőben megtölti-e egész évre csak egyetlen nyomorgónak, ügyefogyottnak is kamrácskáját ? A háború kozákjai kifosztják zsebeiteket, kincsesládátokat, de hát minden 100 gazdag ad-e egész évre való rézpénzt csak egyetlen ügyefogyott családnak is ? Megborzadtok azon, hogy a háború vad csordái megbecstelenítették hazátok szép reményeit, leányaitokat, de hát békeidőben mindenik bibliai gazdag kisegített-e csak egyetlen leányos szegény vagy nyomorult apát halálos ágyában, hogy jól nevelt, de
