Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-10 / 2. szám

16. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. tetve nem lévén a követelés, azért adott Püspök Urunk újabb utasítást, hogy a két hónapi 50 K összegű vissza­tartott fizetést szolgáltassuk ki, mi sem természetesebb, hogy e szerint is jártunk el; de nincs kétségünk benne, hogy majd visszafizetik lakbér alakjában nem sokára! A fegyelmi panasszal is szépen elülhetnek, mert vissza­felé fog elsülni ez az ilyesztő fegyverük is és igen csa­lódni fognak ama naiv számításukban, hogy sikerül­hessen olyan trükk, amihez hasonlót a vásári tolongás­ban az ügyes kezű delikvensek praktizálnak, amikor ők kiáltozzák legjobban: fogják meg, fogják meg!! Én az utolsó szót még nem mondhatom ki, majd a megho­zandó ítéletekről tájékoztatni fogom a lap olvasóit, hogy lásák, minémü ügybe ártotta magát bele Borza Mór! Nyitra, 1915 jan. 6. Sedivy László ref. lelkész. A DEBRECZENI PROTESTÁNS LAP folyó évi 1-ső számában „Háborús irodalom“ c. a. Kiss Józsefnek közelebb megjelent egyházi beszédeiről igy ir: „Utol­jára (last but not least) hagytam Kiss Józsefnek szép kötetét: Egyházi beszédek a világháború idején. Pápa. 3’40 kor. Tíz beszéd, több ima, alkalmi beszéd, agenda s értékes függelék van benne. Rendkívül érdekes kötet, egy kálvinista lelkész a háború alatti lelki munkás­ságának összefüggő képét kapjuk benne. Egész közel­ből nézi az eseményeket, ezért mellőzi a tárlatot. Nyelvezete teljesen modern, minden páthosz nélküli. Mint lélektani tudomány is első rangú dolog és al­kalom“ . . . BGHQGDGDEODBDBD GHHHHEEnnEZinHEEI PÁLYÁZAT. Az újbarsi, marosfalvai és kiskoszmályi ref. egyház lelkészi állása betöltése végett pályázatot hirdetek. Dijlevele a következő: 1. 600 kor, azaz hatszáz korona, melyből Ujbars fizet háromszáz koronát, Marosfalva egyház száz­nyolcvan koronát, Kiskoszmály egyház százhúsz K-t. 2. 14 m. 25 k. tiszta búza. Ebből 2 m. 86 k. tiszta búza adatik az Úr szent asztalára való kenyérre, melyet kiszolgáltatni a lelkész kötelessége. Melyből Ujbars fizet 7 m. 60 k., Marosfalva 3 m. 80 k. és Kiskoszmály 2 m. 85 k. 3. 5 h. 66 1. bor, melyből az Úr asztalához a bort a lelkész adja. Melyből Ujbars ad 3 h. 97 1. Kis­koszmály 1 h. 69.1. 4. 32 négyzetméter fa. Melyből Ujbars ad 20 m., Marosfalva 6 m., Kiskoszmály 6 métert ad. 5. 11 mm. 50 k. zab. Melyből Ujbars ad 5 m. 75 k., Marosfalva 2 m. 87 k., Kiskoszmály 2 m. 87 k. 6. 20 hold föld 1200 n-ölével és 191 D-öl ken­deres. Melyből Ujbars ad 10 holdat, Marosfalva 5 h. 191 D-ölet, Kiskoszmály 5 holdat. 7. 2 szekér széna. Ujbars 1 szekérrel, Marosfalva 1 szekérrel. 8. Minden kommenciókor tányér tétetik ki a lelkész részére. 9. Szabad legeltetés Ujbarson szarvasmarha és sertésre. 10. Stolárék a főt. egyházker. rendelete szerint. 11. Kongrua 126 kor. 64 fillér. 12. Lakás természetben. Pályázati kérvények 1915. év február 10-ig a barsi ref. egyházmegye esperesi hivatalához küldendők. Komárom, 1915. év január hó 7-én. NÉMETH ISTVÁN dunántúli ref. püspök. — Pápa, 1915. Nyomatott a főiskolai könyvnyomda betűivel. — Pontos és legjobb órák öt évi jótállás mellett! Egyházi szentedények, urvacsoraí kelyhek, osztó-tányérok és bor­­kancsók, keresztelő-kannák, tálcák és medencék, arany és ezüst ékszerek, evő-eszközök és chína-ezüst dísztárgyak részletfizetésre is I ■ -Javításokra és vidéki megrendelésekre különös gondot fordítok I Árjegyzék 2000 rajzzal ingyen és bérmentve. Pontos kiszolgálás I Jutányos árak l Polgár Kálmán a ref. egyházak szállítója, Budapest, VL, Teréz-körút 5., L emelet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom