Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-16 / 20. szám

20. szám.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

157. oldal.

hassuk, nem elég törvényes és kétségbevonhatatlan jogainkra hivatkoznunk, hanem a közoktatásügyi kormány aggodalmait is el kell oszlatnunk a mi koinstrukciónkkal szemben. Hiszen nekünk nem kell a Jean Paul tekintélyére hivatkoznunk, aki már több mint száz év előtt kimondta, hogy az iskolában való jó viselkedésnek legjobb biztosítéka a nemeknek együtt nevelése: két fiú megóv 12 leányt és megfordítva. Nem szorulunk más tekintélyes tanuságtételre sem. Nekünk magunknak vannak immár tapasztalati bizonyítékaink arra nézve, hogy a koinstrukció nálunk egészen bevált. Az 1912—13. évi igazgatói jelentésekkel egészen összhangzóan emelik ki az 1913—14. éviek is, hogy a leányok jelenléte gimnáziumainkban nemhogy kárt nem csinált, hanem úgy erkölcsi, mint tanulmányi tekintetben csak haszonnal járt. A gyakorlatból, a tapasztalatokból a mi gimnáziumaink területén legalább részben kívül fekvő körökben is ezeket a tanulságokat vonják le. A nagyszebeni tankerület igazgatóinak 1914. évi értekeztete pl. egyhangúlag abban állapodott meg, hogy a leány-magántanulók bejárását továbbra is megengedhetőknek tartja a miniszter, illetőleg főhatóság engedélye mellett. Súlyt kell helyeznünk e határozatnál arra, hogy az elnöklő főigazgató a maga részéről — de nem egyedül — abban a véleményben volt, hogy jobb lenne, ha a leányok nyilvános rendes tanulók lennének, mert így teljesen az iskola törvényei alatt állanának. Hozzá tehetjük : és egészen az iskola felügyelete alatt, mint a mi gimnáziumainkban, ahol müveit felügyelőnő veszi át őket attól kezdve, ahogy az iskola területére lépnek, ő ügyel fel rájuk óraközi szünetekben s netaláni üres órájukban egész addig, míg az iskolából elmennek. Egyes helyeken (Zilah) már tornaórákra is járnak női tornatanító vezetése alatt. — Ez a szoros felügyelet a csak egyes órákra bejáró magántanulóknál nem alkalmazható.

A leányok gimnáziumi tanulásának szociális fontosságáról pedig bizonyára nincs más nézete annak a miniszternek, aki maga is állít fel leánygimnáziumot részben tisztán állami pénzen, részint a katholikusok segélyezésével s így annál bizonyosabban be fogja látni, hogy egyetemes egyházunk, melynek — Debreczen kivételével — erre nincs vagyoni ereje, jövőjének biztosítása érdekében egész jogosan ragaszkodik ehhez az ez idő szerint rendelkezésére álló egyetlen módhoz. Ama nemes versenyből, melyből a többi iskolafenntartó a leánynevelés terén is kiveszi a maga részét, ref. egyházunk nem maradhat ki“.

A jelentés alapján az E. T. B. a következő határozatot hozta:

„A leányok középiskolai nevelését olyan korkérdésnek tartván, melynek megoldása elől kitérni nem lehet, addig is, míg leánygimnáziumok megfelelő számban állíttatnának fel, felhívja a kerületeket, hogy arra a kérdésre, hogy a leányoknak főgimnáziumokba való akár rendes, akár magántanulóképpen való felvétele és járhatása milyen módozatok mellett volna eszközöl/hető, a polgári év végén tegyék meg előterjesztéseiket, melyek alapján egyetemes konventünk az irányadó elveket meg fogja állapítani“.

Az ügy tehát megint az egyházkerületi közgyűlés elé kerül. Gondolkozzunk felőle s foglalkozzunk vele, hogy annak idején majd bölcs és okos határozatot hozhassunk.

EGYHÁZI TANFELÜGYELŐ.

3 D dunántúli református egyházkerület népiskolai

A Rendtartása alig néhány éves pályafutás után, az emlékek tárába helyezhető. Keresztül gán____n zolt rajta az idő, a fejlődés. Alig maradt

benne kő, kövön. Különösen a köznevelési és közoktatási szervezetről szóló rész az, melyet az 1913. évi XVI-ik t.-c. teljesen összetört.

így jár minden emberi alkotás. Az idő porlasztó ereje nem kíméli sem a műremekeket, sem a közönséges dolgokat. Mikor ezelőtt 8—10 évvel az országos zsinat a Vl-ik t.-cikket megalkotta és ennek alapján a dunántúli egyházkerület elkészítette népiskolai Rendtartását, azt hittük, hogy ez a Rendtartás hosszabb életű lesz, mert felölelt mindent, amire tanítónak, iskolafenntartónak szüksége volt.

A már fentebb említett részeken kívül a IX. szakasz, mely szól az iskolakörökről, iskolalátogatókról, szintén idejét múlta. A minősítés egységessége feltétlenül megkívánja a központosítást, hogy egy egyházmegyében egy szerv gyakorolja.

A X. és XI. szakasznak napja is leáldozóban van. Sem az egyházmegyei, sem a kerületi tanügyi bizottság nem életképes, egyfelől megszabott munköre, másfelől összeállításánál fogva se. Jelen alkotásában olyan, mint a szárnyaszegett madár, melynek élete, tevékenysége szűk határok között mozog. Éppen igy a tanügyi bizottság, nem fejtheti ki ambícióját, csupán a statisztika számadataival foglalkozik évről-évre.

Elismerem a statisztika fontosságát, mely iskolaügyünknek tükörképét tárja elénk, mely nélkül sem az előnyök, sem a fogyatkozások szembe nem tűnnének, de hogy csupán a statisztika összeállítása legyen feladata s abban merüljön ki minden munkássága, azt nem merem hinni. Nem akarok félreértetni, nem a statisztika ellen szólok, nem is a tanügyi bizottság érdemes tagjainak személye vagy munkássága ellen, távol legyen, hanem, hogy a Rendtartás nagyon sivár területre szorítja össze tevékenységét. Ennek a hatáskörébe kellene tartozni minden népiskolai ügynek és ne csak egyszer funkcionálna egy évben, hanem folyton foglalkoznék aktuális tanügyi kérdésekkel, irányelveket jelölne ki és mint felettes hatóság lenne tanácsadó fórum a tanácskérőknek.

Egészségtelen állapot, hogy a felekezeti tanítók és iskolafenntartók nem az egyházi hatóságokhoz fordulnak ügyes-bajos dolgaikban, hanem annak kikerülé-