Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-02 / 18. szám
142. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. szegényesebb, amint más tudományos szakokkal való contactusból kimaradva, versenytársak nélkül a maguk szükebb körének egyeduralmi előjogait maguknak biztosították. Ezen az állapoton lényegileg nem változtat az, hogy egy ilyen akadémia ismét egyeduralmi előjoggal, egy egyetemnek a többi karokéval külsőségekben egyenjogú tagjául beplántáltatik. A legjobb esetben — amit ismét sok minden fog paralizálni — az itt kínálkozó jobb anyagi és méltósági helyzet azt eredményezheti, hogy az akedémiák jobb erőit a tanárok közül s talán az ambiciozusabb (de nem mindig a jobb!) elemeket a tanulók közül, de velük feltétlen bizonyossággal az egyetemi szabadságra vágyó legselejtesebbeket is magához vonja, az akadémiákat elnépteleníti s komoly igyekezetükből és fegyelmükből kivetköztetve még alsóbbranguakká lenni kényszeríti az egyenlőtlen verseny által. Ez a processus évtizedekig tarthat, papképzésünk mérhetelen kárára, de sem az egyetemi kart jobbá, értékesebbé nem teszi, sem — éppen emiatt — az akadémiák létjogosultságát meg nem szünteti. A nemesítő verseny csak egyenrangúak közt folyhat; az eltérő ranguak és erejűek közti verseny az erősebbet elbizottá és cinikussá, a gyengébbet pedig alattomossá és kijátszóvá teszi. Vagy egyetemi fakultások versenye tehát, vagy akadémiáké! De mert az egyetemi fakultást a többi tudományos törekvésekkel való contactusa igazolja : az akadémiákhoz mint ideálokhoz való visszatérés ki van zárva. Egyetemi fakultások versenye pedig . . . ? — Ennek is eljöhet, sőt el fog jönni az ideje . . .; addig azonban, az egyenlőtlen verseny hátrányainak eliminálására csak egy mód kínálkozik: az akadémiák megszüntetésével a meglevő egyetlen egyetemi karon szervezni a különböző theol. tudományos irányok versenyét — párhuzamos tanszékek által. A kerületi theol. akadémiák mai s eddigi létjogosultságát is csak a különböző theol. irányok képviselete adja meg, mióta az akadémiák képzése és a kerületek képesítése, minden kerületben jogérvényes. Ezt a kétségtelenül, éppen a protestantizmusnak létérdekét érintő értéket, természetesen nem csak feladni nem volna szabad, de intézményesen biztosítani kellene az egyetemen, amit vagy a kormánnyal, vagy a tiszántúli kerülettel való megfelelő szerződéssel biztosíthatna magának a párhuzamos tanszékeket — a tiszántúli kerület alapítványának módjára — fenntartó egyházkerület. A szellemek viaskodásának méltó helye a tudományok csarnoka: az egyetem. Gazdagabb és sokoldalúbb hatások alatt kristályosodnék benne a tudományos és vallási személyes karakter. Ez és csakis ez volna igazán egyetemi berendezkedés, hol a tanszabadság nemcsak a tanuló „nemtanulhatás“-ában, de a lelkiismeretnek a tudományos irányzatok közt való választás lehetőségének biztosításában is állana. Ezzel azt mondhatni: a tudományos képzés mai ideáljának magaslatára jutna papképzésünk. A lelkészképesítés az egyes kerületek számára ép úgy ferintartható és fenntartandó volna, mint ma a tiszántúli egyházkerületnek. A másik megoldandó kérdés: lelkésznevelés-ügyünk korszerű reformja. Régi főiskoláinknak komoly lelkésznevelői programmja volt. Valljuk meg, hogy az idők során ez annyira elsorvadt, hogy nekünk már az internátus-konviktus testnevelői, humanitárius hatásain kivül alig maradt belőle más, mint az elmaradás jogát 20 filléres poenával megváltható — oratoriumi precesek, melyeknek nem is vallásilag, csak fegyelmileg való komolyanvétele is szinte sztrájkra indítja a theológust, ki pár hét múlva a templomok ürességéről fog feddődni a gyülekezetben. A modern lelkésznevelésnek egy bensőséges vallásos családi életet és fegyelmet adó internátusi élet az egyetemeken a biztosítója. Vajha már a felsőbb gimnáziumban volna „kis — pap — aspiránsi“ bevezetése! Ezt a kérdést sem volna nehéz az egyetem székhelyén a kerületek szolidaritásának megoldani. Ez azonban csak házi levegő. A tanulmányozástól fennmaradó időnek a lelkészi pásztorátiv munkamező miliőjében kellene a lelki üdülést biztosítani. Az élet sokféle szükségeihez mért gazdagabb belmissiói intézmények önkéntes munkásaként kellene megszerezni a bevezető gyakorlatot. Amint a jó cselekedetnek a hit a gyümölcse: a fejlődő hit a jócselekedetek áldásaiban jelentkező kegyelemből táplálkozik. Az ifjú theológusnak a theol. tanulmányok négy éve alatt előbb belmissiói munkásnak kellene kiképeztetnie, hogy aztán a végzett theológus a két évi segédlelkészség elseje alatt szakértő kéz irányítása mellett vezetővé képeztessék egy — szemináriumban. Hogy a kerületek ily szemináriumot a maguk körének valami alkalmas, belmissiói intézményekkel ellátott centrumában maguk külön rendeznének-e be (aminek később mindenesetre meg kellene történni!) vagy egyelőre társulva teljesítenék e feladatot? — az a gyakorlati kivitel kérdése. IFJ. STERN LIPÓT PÁPA, kossuth-u. 25. Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidáru-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. (□] Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését. (□) Lelkiismeretes kiszolgálás!
