Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-02 / 18. szám
140. oldal. DUNÁNTÚLI PR HUSVÉT A GRÁCZI KÓRHÁZAKBAN. keresztyénség második nagy ünnepe is véres forgatagban találta a világot. A feltámadás ünnepén százak és százak erőszakos halála jelentette a felebaráti szeretet és krisztusi megbocsátás földretiprását. Mintha a Megváltó hiába halt volna meg érettünk! . . . Mintha a feltámadás hajnalát sürü nehéz köd sötétítette volna el! Ám csodálatosak az Úr utjai. E véres husvét oly sok szívben feltámasztá a Krisztust, amelyekben eddig tán megfeszítve vonaglott! O mennyi vérző fájdalomnak, mennyi égő sebnek egyedüli vigasztalása most az a golgotái kereszt! Mennyi megtépett szívnek, roskadozó léleknek egyetlen reménysége az a megüresedett koporsó! . . . Én láttam, éreztem, bizonyságot teszek róla. Sok magyar hittestvér volt kénytelen a húsvéti ünnepeket a gráczi kórházak valamelyikében tölteni. A nagyhétnek m;nden napjára jutott urvacsoráztatás, most egyik, majd másik kórházban, azok részére, akiket a szenvedés az ágyhoz kötöz. Bizony sokan közülük a karácsonyt is ott töltötték. A többiek, a lábbadozók, örömmel várták a husvét szent ünnepét, mert tudták, hogy ők, távol övéiktől, ez idegen világban is hitük szerint megünnepelhetik azt és *— ha csak rövid időre is — mintegy maguk köré varázsolhatják a meghitt, hazai templomot, az édes otthont, a boldogságot. Kétszer volt számukra istentisztelet: nagypénteken és husvét másnapján az ev. templomban. Ezek az istentiszteletek a két protestáns egyház közötti testvéries kapcsolatot is szépen kidomborították. Nagypénteken d. e. prédikált a ref. tábori lelkész, úrvacsorát osztott az ág. hitv. ev. tábori lelkész, husvét napján pedig a szerepet felcserélve, az ev. lelkész mondott prédikációt és ref. katonáink részesültek úrvacsorában. Azt hiszem, mondanom is felesleges, hogy mily áhítatos buzgósággal énekelték szegény katonáink a mi örök-szép énekeinket. Közben sok-sok szemből kicsordult a könnyű . . . nem volt nehéz kitalálni: hazatévedt a gondolatuk, nélkülük ünneplő, reájuk gondoló, értük imádkozó kedveseikhez. Az imájuk is szívből fakadt, nemcsak az ajak rebegte: „Uram, Uram! . . .“ Aki most nem tanul meg imádkozni, nem is fog soha. Ezek a szenvedők mind megtanultak, hisz csupán az DTESTÁNS LAP. 1915. imádkozásból merítenek erőt. Azzal a golgotái kereszttel bátran közeledhetünk minden szenvedőhöz, mert az a kereszt még nagyobb, még mélyebb fájdalomról beszél, de amelyben megérzik az isteni szeretet lüktetését is. Miről lett volna most könnyebb prédikálni, mi találta volna meg jobban a szivekhez vezető utat, mint a keresztről való tudomány? Hiszen kinek nem lenne most magának is keresztje ?! S ki ne hallaná, ki ne követné égő vággyal, éledő reménnyel a hivő szót, mely arról a golgotái keresztről hangzik: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket“. Óh, máskor, boldogabb időkben, de sokszor hiába hangzott el a kereszt mellől, az Úr asztala mellől ez a krisztusi hivó szó! „Szántóföldet vettem . . „Öt iga barmot vettem . . .“ „Feleséget hoztam . . .“, hangzottak a kifogások, mint a bibliai „nagy lakomára1 hivott vendégeké. Szegényekké, csonka-bonkákká, sántákká kellett lenni, hogy szivünkbe vésődjék az igazság: „nincs senkiben másban üdvösség és nem is adatott más név, mely által kell minékünk megtartatnunk“, mint a Jézus Krisztusé, — és hogy meghalljuk a hivó szót: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheitettetek . . .“ Csak legalább most meghalljuk! Még mindig nem késő! Akkor szeiezhetünk a küzdelmek, a harcok viharában megfáradt testünknek, a a bűnök, a gondok súlya alatt roskadozó megterheltetek lelkűnknek megnyugvást, békességet ... Óh jöjjetek hát mindnyájan ! . . . És jöttek — mintha a bibliai kép elevenedett volna meg — csonkák, sánták, vakok, mankókkal, fölkötött karokkal, megfáradt testű, megterheltetett lelkű szegény katonák érettünk küzdött, édes véreink . . . Szem nem maradt szárazon e szivekbe markoló, megható jelenet alatt. Mintegy százan éltek úrvacsorával szenvedő, református testvéreink. Egyetlen helyen, egyetlen idegen városban ! Mennyien lehetnek az összes kórházakban, szerteszéjjel a kettős monarchiában ?! És vájjon jutott-e mindegyiknek a vallás enyhítő, reménységet fakasztó 'vigaszából ? ! Ha a „húsvéti üzenet“, amit a konvent küldözgetett szét, mindenhova olyan elkésve érkezett, mint hozzánk, akkor „post festa“ nem sok áldás származott belőle. Sokkal több hasznát vettem a Kis József nagytiszteletü úr gondosságából megküldetett Szabó S. Zsigmond-A főiskolai könyvnyomda Kis József: KONFIRMÁCIÓI KÁTÉ. Ára 40 fillér. I --------- ------■——----1------------------ Tóth Ferenc: AGENDA. Ára 20 fillér. konfirmációi kiadványai konfirmációi emléklap. Darabonként 5 Mér. MMMMMMMMtMMMt Legalkalmasabb konfirmációi ajándékok: •••••••••••••••••••••••• Ács Károly : NEFELEJTS ISTENT. Imakönyv. Ára SScfii^or"140filL’ UJTE STAMEN TŰM, 32-ed rét, vászonkötésben 30 fillér, KÉPES UJTEST AMENTUM 60 fillér. Megrendelhetők: KIS TIVADAR könyv= és papirkereskedésében PÁPÁN, Fő=tér.
