Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-28 / 13. szám
Huszonhatodik évfolyam. 13. szám. (Pápa, 1915 március 28. ¥ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős =: szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. VIRÁGVASÁRNAPI EGYHÁZI BESZÉD. ALAPIGE : Máté XXI: 12. Beméne Jézus az Isten templomába és kiüzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban ; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. sodás ünneplés volt Jézusnak Jeruzsálembe l bevonulása. Egy jótékony emberbarátot, akinek nyomában, amerre csak széllyel jár, 1 enyhült a fájdalom, oszlott a bánat, gyógyult a seb, éledt a test és lélek; egy igaz embert, aki jó volt, szelíd és alázatos volt; aki nyilt és egyenes volt fölfelé, lefelé; akiről csak úgy áradt a világosság és igazság; akinek lényétől annyira távol volt minden tettetés, képmutatás — ; a jövőnek egy vezéremberét, aki éles szemmel fölismerte az emberi lélek soha ki nem oltható égi vágyait és biztos kézzel irányította a vágyakat a megvalósulás felé — egy ilyen férfit ünnepelt a sokaság Jézusban Jeruzsálembe bevonulásakor. Ezt a meleg, lelkes fogadtatást nem hivatalos hatalom készítette elő. Sőt egyátalán senki se készítette elő. Ennél senki se csinált jó üzletet; senki se nyújtott be számlát. Senki se hízelegte be magát a hatalom kegyébe olcsó futkosással. Magától jött, röktönös volt. Hálás szivekből buggyant ki a meleg áradat és magával ragadva a sokaságot . . . Olyan jól esik elmerülni ennek a megható ünneplésnek a szemlélésébe ; az egyszerű emberek mesterkéletlen lelkesedésébe. De ám be se győzünk telni vele, már uj és épp oly megragadó jelenet vonja magára figyelmünket. Az ünnepelt bemegy a templomba. És ime ott, ahol szelídülni szoktak érzelmeink, erőt nyer a türelmünk, ahol az Isten bűnbocsátó kegyelme hathatósan ösztönöz mások iránt elnézésre, engedékenységre, bűnök megbocsátására, — Őbenne ott nem csak megfogyatkozik a türelem, de egyenesen elhagyja; el a szelídsége is. Kíméletlen, szigorú fellépésével bámulatba ejt. „Kiüzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van Írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek. “ Két egymásután gyorsan lejátszódó és egyformán nagyszerű jelenet ez. Egyik ép oly méltán ragadja meg figyelmünket, mint a másik. Állapodjunk meg ez utóbbinál. Ezt vegyük különösen szemügyre és lássuk, hogy az annyira szelíd és jóságos Jézus hogyan lobban haragra és hogyan cselekszik, mikor közönséges, sivár-lelkű üzérek lepik el a szent helyet és vásári zsivajban, uzsora-hasznot hajhászva, latrok barlangjává teszik az imádság házát. * * * Hogy a helyzet felől illően tájékozódva legyünk, értsük meg, hogy a zsidóknak csak egy templomuk volt: a jeruzsálemi. Áldozni és bűntől megtisztulni csak itt lehetett. Ide sereglettek hát e végből a főbb ünnepek alkalmával nem csak zsidóországból, hanem a pogány tartományokból is ; egyáltalán mindenünnen bárhol laktak is. Nagy messzeségből nem hozhatták magukkal az áldozatra való állatokat. Ezeket Jeruzsálemben kellett megvenni. Az idegen tartományokból jövők itt váltották be pénzüket a Zsidóországban forgalomban levő pénzre, hogy megszerezhessék, amire szükségük van. így kerültek a pénzváltók és a galambárusok — egyáltalán az áldozati állatokat árusítók — előbb a templom udvarba, majd élelmes tolakodással szinte a templomba! El lehet gondolni, hogy az ünnepi nagy forgalmat mennyire igyekeztek kihasználni az üzér lelkek. Mint törekedtek nagy nyereségre. Hogyan fölverték az árakat. Összevásárolva a vidékről felhajtott állatokat, hogy lehetőleg verseny nélkül álljanak... a templomudvarban ! Jámbor zsidók a messze idegenben hónapokon át kuporgattak, sokszor a szükségest is megvonva maguktól és családjuktól, csakhogy illő áldozatot mutathassanak majd be az Istennek. Útjukon se költekeztek, inkább nélkülöztek ; kímélték a pénzt az áldozatra . . . Milyen ellenkező érzületü és gondolkozásu két embercsoport ez! Az uzsora-haszonra leső üzérek és az Istennek kedveskedni akaró zarándokok! Csak a zsebét tapogató, csak a zsebét néző önzés és a nélkülözésre kész áldozatkészség! DÜNÄNTDLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÓRÉBÓL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.
