Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-15 / 11. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 89. oldal. 11. szám. viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások, megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai, akik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik“. (I. Tim. VI. 3—5.) Konventí kölcsönök* Irta KEMENCZKY LAJOS kér. pén^tárnok. A magyar országos ref. egyházi közalap végrehajtó bizottsága a dunántúli ref. egyházkerület 33 egyháza részére a tőkekamat segélyeknek megfelelő 233 ezer korona kölcsön-tőkét folyósított, mely kiutalásról azt hiszem, az érdekelt egyházak is értesíttettek, miért azok felsorolását itt feleslegesnek tartom. De tájékozás végett értesítem az illető egyházakat, hogy kölcsöneiket az egyházkerületi pénztárnál felvehetik a lelkész, gondnok és két tanú aláírásával, valamint az egyházi bélyegzőkkel is ellátott hivatalos nyugtára. Amely egyházak úgy kérték ezen kölcsönt, hogy annak a kerületnél levő tartozásukat törlesszék le, a fenti nyugtán kívül tájékozási könyvüket és arról is értesítést küldjenek, hogy melyik tartozás törlesztésére fordítandó az összeg. A Konventtől felvett ezen kölcsönök után járó 1%-ot a kerületi pénztárnak kell a Földhitelintézethez minden adós egyház után befizetni, amit aztán az adós egyház térít meg a kerületi pénztárnak. Ugyanazért az első évi 1%-0S részletet a költségkímélés tekintetéből is ha az egyház nem tesz ellene kifogást a tőke kiutalása alkalmával a kerületi pénztár visszatartja. Ha pedig a kiutalt kölcsönt teljes összegében óhajtja megkapni, akkor minden újabb felszólítás nélkül az adós egyház az 1%'°* a lehető legrövidebb idő alatt a kerületi pénztárhoz befizetni el ne mulassza. De ez ismét újabb teher és felelősség a kerületi pénztárra, mit már költségkímélés tekintetéből is akként eszközölhetné a konventi iroda, hogy ezen kölcsönöket közvetlen ő fizetné ki az egyházaknak és a 1%-ot viszatartaná, vagy nem-fizetés esetén az adócsökkentési segélyekből levonná. Felelősséget azért vállalhatna a kerület a kölcsönök biztosítására vonatkozólag; de ez a sok ide-oda küldözgetés nem emésztene fel annyi portót és annyi fölösleges munkát. O O Q) O O Dr. Tüdős István püspök beiktatása. E hó 10-én ment végbe Miskolczon a tiszáninneni egyházkerület püspökének beiktatása. Szokatlanul nagy volt az élénkség a városban ; maga a polgármester mutatott rá arra a tényre, hogy ünnepel itt az egész város; ezért hullámzik nagy tömegekben a nép; ünnepli „a mi püspökünket.“ De ünnepli az egész vármegye is. A más egyházkerületekből is tekintélyes küldöttségek vettek részt az ünneplésben; kiváltképpen sokan voltak a tiszántúli egyházmegyéből gróf Degenfeld József és dr. Baltazár püspök vezetése mellett. A mi egyházkerületünkből Németh István püspök, Szűcs Dezső, dr. Thury Etele és Kis József voltak ott az egyházkerület képviseletében. Az ünnepély fél tízkor kezdődött a református templomban. A 37. dicséret 1. és 2. versének eléneklése után imát mondott Hutka Jenő esperes. Utána gyönyörűen énekelt a Miskolczi Polgári Dalos-Egylet. Majd Dókus Ernő főgondnok megnyitotta az egyházkerületi közgyűlést ; Mitrovics Gyula világi jegyző fölolvasta a szavazatbontó bizottság jegyzőkönyvét. Ezután a főgondnok a választást eredményesnek jelentette ki és egy küldöttséget kért fel a püspök meghívására. A püspök megjelenvén, a főgondnok közölte vele a választás eredményét és felhívta az eskü letételére. Az esküt Radácsy György egyházkerületi főjegyző olvasta fel. Eskütétel után a főgondnok igen tartalmas, formás, szép előadásé beszédben üdvözölte a püspököt és átadta neki az egyházkerület pecsétjét. Vadászy Pál legidősebb esperes a püspököt hivatalába beiktatottnak jelentette ki, Isten áldását kérvén működésére. Ezután a püspük kezet fogott a főgondnokkal, az esperesi-, gondnoki-, tanácsbirói- és jegyzői kar tagjaival, mialatt a Miskolczi Dalár-Egylet énekelt. Ez is megtörténvén, a püspök a szószékből elmondta beköszöntő beszédét, Lukács ev. IX: 62. vevén alapigéül : Monda néki Jézus; „Valaki az ekeszarvára veti kezét és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.“ Úgy félóráig hömpölygőit az eszmékben gazdag beszéd áradata. Dr. Tüdősnek óriás terjedelmű a hangja; igen nyugodt, könnyen érthető az előadása. A tartalmas, szép gondolatok hozzájuk illő külsőben jelennek meg. így élvezet volt hallgatni, amint kifejtette irányelveit; természetesen minden működése oda fog irányulni, hogy hátra nem tekintvén, alkalmas legyen az Isten országára és terjedjen általa s vezetésére bízott intézmények által az Isten országa. Be©•e»*®©®9©»®®oeffl©© .__, ___ _________ r __ _ STELCZER KAROLY •••••-*0 műasztalos, oltárépítő és templom-berendezési vállalata ©©•eaaaeaaacoaesxa ©••••»«•••••••«•ea Sy őr, J{ossuth £ajos utca 24-ik szám. □ 5'eleí°n; 578-c>zám«s elismerő nyilatkozat e téren készített kiváló munkálatokért. 9A*0»*0««9a*«»eaa» a hiímmm«hm«m